Sziasztok!
Kicsit megkésve, de itt egy újabb ismertető. Ami most azért számít újdonságnak, mert ez csak most néztem végig a minap és eredetileg más volt betervezve erre a hétre. De egyszerűen muszáj volt ezt megírnom, mert úgy elnyerte a tetszésemet. Lássuk csak miről is beszélek.
Baccano
Az anime Ryohgo Narita light
novel-je alapján készült. A cím olaszul 'zajt' jelent, de az író "hülye
zűrzavar"-nak fordította. Ami igazából tökéletesen jellemzi is az animét,
de ettől nem kell megijedni, csak jobban oda kell figyelni az eseményekre. A
címen túl már maga az anime openingje is érdekes. Minden főszereplőt egyenként
mutat be névvel ellátva. Elsőre szinte túl sok információnak tűnhet a sok
szereplő neve, hisz a történet folyamán úgyis megismerjük őket. A történet 1930
és 1932 között játszódik Amerikában. Habár a történet kezdete jóval régebbre
vezet minket vissza, egészen 1711-ig. Innentől bonyolódnak egy kissé a dolgok,
a sztori nagy odafigyelést igényel, mert folyamatosan ugrál az időben, és még
inkább nehezíti a helyzetet, hogy sok szereplő van, és a történetük ebben a
három évben kapcsolódik valahol és az 1711-ben történtekkel. Ugyan Amerikában
vagyunk, de az olasz maffia uralja az utcákat. Leszámolások, utcai fegyveres
harcok és maffia családok. Ez mind egy egyszerű gengszteres anime kellékei, de
itt többről van szó. Néhány szereplőnk nem igazán hajlandó meghalni egy-két
golyótól. Halhatatlanok? Lehetséges ilyesmi? Ha igen, mégis hogyan? A történet
egyik felében megismerhetünk két nem egészen normális tolvajt, Isaacot és
Miriat, ők kötik talán össze az összes szálat ebben a történetben, szóval ők
nagyjából mindenhol ott vannak. A Camorra maffia családból Firo Prochainezo-t
és Maiza Avaro-t. A Camorra család hű barátait, Luck Gandor-t és testvéreit.
Egy másik szál, ami 1931-ben játszódik, a "Flying Possyfoot-on",
amivel Isaac és Miria elindul, hogy meglátogassa barátait New Yorkban. Itt a
vonaton különös dolgok vannak készülőben, két család készül összecsapni. A
Russo család fehér öltönyben és a Lamures család fekete öltönyben. De Jacuzzi
és Nice barátaikkal együtt megpróbálják megállítani Lamuresék tervét. Közben
egy 10 év körüli fiú, Czeslaw Meyer is belekeveredik ebbe a zűrzavarba. Ami még
félelmetesebbé teszi az utazást, hogy elmondanak egy történetet a "Rail tracer-ről",
ami a szóbeszéd szerint egy szörnyeteg, és ha elmondod ezt a történetet egy
vonaton, akkor eljön és mindenki el fog tűnni. Vajon tényleg csak szóbeszéd? A
harmadik szál lényegében 1932-ben történik, Eve már jó ideje keresi testvérét,
Dallas Genoardot, de mind hiába. Az információs irodák sem tudnak segíteni
neki, és úgy néz ki, hogy nem csak ő érdeklődik a holléte iránt, ugyanis a
maffia is keresi a bátyját. A történethez kapcsolódik pár extra epizód is, ami
a napjaink környékén játszódik, a 2000-es évek elején. Kifejezetten
beleszerettem ebbe az animebe és nem csak azért, mert Ryohgo Narita készítette,
mint a másik kedvencemet a Durarara!!-t. Igaz ez is sokat tesz a latba.
A cseresznyefák édes illata hozzon nektek szép álmokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése