A hétvégi party elengedhetetlen kelléke

Szép estét mindenkinek!

Ezúttal egy olyan cikkel jelentkezek, amit kérésre késztettem el. A barátnőimnek és olyan személyeknek szánom, akik szeretik az italt. Igen, ezúttal az alkoholról lesz szó. Ez nem tabu téma, az alkohol ott van mindenki életében. Végülis ha úgy vesszük, az alkohol jó dolog persze csak akkor, ha mértékkel fogyasszuk. De nem is húzom az időt el is kezdeném, és most szólok, ez csak néhány főbb, világszerte ismert szeszes ital, ezen kívűl van még rengeteg, amire sem időm, sem erőm nincs írni. Akkor lássuk.

Pálinka

A pálinka az erjesztett gyümölcsök lepárlásával készülő gyümölcspárlatok egy hagyományos, magyar fajtája, kivéve a legtöbbször szintén a pálinkák közé sorolt törkölypálinkát, mely törkölypárlat. A pálinka, törkölypálinka, és bizonyos helyi változataik európai uniós eredetvédettséget élveznek: a „pálinka” elnevezést csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja. A Romániában főzött hasonló gyümölcspárlatok Pălincă néven hozhatók forgalomba. Leggyakoribb alapanyaga a szilva, a körte, az alma, a kajszibarack, a cseresznye, a szőlőtörköly és az eper, de bármilyen Magyarországon termett gyümölcsből készülhet. A 2008. évi LXXIII. törvény rendelkezik a pálinka elkészítéséről. Buda környékén már a 13. századból találtak speciális égettboros üvegeket, tehát ekkor már hordtak Magyarországra Itália felől borpárlatot. A 14. századra már a királyi orvosoknak ismerniük kellett ezt az új "gyógyitalt". Az első írásos mű 1332-t említ: 1656-ban a Frankfurtban dolgozó Joannes Praevotius kiadta Opera medica című könyvét, melynek elején megemlíti a magyar királyné vizét. Ez a víz tulajdonképpen borpárlat volt rozmaringgal aromásítva. Gyakorlatilag gyógyszer volt s nem italként használták.. Praevotius könyvének idézete szerint Erzsébet királyné saját köszvényének gyógyítására használta a rozmaringos borpárlatot. Ugyanakkor tudjuk, hogy Károly Róbert királyunk is erősen köszvényes volt, 1332-ben ezért kellett visszafordulnia itáliai útjáról. A köszvény nem egy könnyen elmúló betegség, királyunk mégis felgyógyult belőle, 1332 után sehol nem említik többé vele kapcsolatban. Ezt az italt úgy hívták, hogy „Aqua vitae reginae Hungariae” „a magyar királyné életvize”. Az ital olasz kereskedőkön keresztül jutott el a királyi városokba és a királyi udvarba. Az „égett bor” kifejezés nagyon sokáig fennmaradt a köztudatban, a mai napig még mindig használják egy-két helyen. Mátyás korában már különbséget tettek a gyümölcsből és a gabonából készült párlatok között. Ez utóbbiakat crematum, crematura névvel illették.

Sör

A sör vagy régiesen ser, serital a Magyar Élelmiszerkönyv szerint malátából, valamint bizonyos pótanyagokból vízzel cefrézett, komlóval, illetve egyéb engedélyezett anyagokkal ízesített, sörélesztővel erjesztett, szén-dioxidban dús, általában alkoholtartalmú ital. A sörgyártás szinte egyidős az emberiséggel. Már a Kék-Nílus völgyében is készíthettek sört, ezt bizonyítja a szudáni ásatások során fellelt közel 7000 éves edény, melyben sör maradványait mutatták ki. Pontosan nem tudjuk, hogy mikor készítettek először sört a világon, de az bizonyos, hogy már az ókori egyiptomiak is foglalkoztak sörfőzéssel a Kr. e. 5. évezredben. Egyiptomban a rabszolgáktól kezdve a gazdagokig népszerű italnak számított a sör, amit ebben az időben még datolyával vagy datolyalevéllel ízesítettek és kőkorsókból szalma- vagy nádszállal szívtak ki. A sörkészítés legrégebbi írásos bizonyítéka Mezopotámiából származik az i. e. 3. évezredből, a „monument Bleu”. A sörkészítést már ismerték, sőt törvényben is szabályozták. A sörök minőségének biztosítására vonatkozó szabályokat Hammurápi törvényoszlopán szabályozták, és azok megszegőit súlyos büntetésekkel illették. Az Égi Tehén mítosza címen ismert egyiptomi szöveg szerint Ré főisten az Elephantos szigeti papok és a sör segítségével menti meg az emberiséget. A megmenekülésről az áradás évszak első hónapjának 20. napján emlékeztek meg, amely napot a „Részegség ünnepe” néven ismertek. A sörnek és az élelemnek a neve az egyiptomi nyelvben közös gyökerű. Több előkelő személy sírfeliratában olvasható a következő fordulat: „Megvédtem a szegényeket a gazdagoktól, kenyeret, sört, lepényt adtam az éhezőknek, ruhát a mezteleneknek.”

Bor

A bor szőlőből, egyéb gyümölcsből, vagy mézből készülő, alkoholtartalmú ital. Mezopotámiából indult el világhódító útjára Európába, Afrikába, majd a 16. században a spanyolok által Amerikába, majd végül Ausztráliába és Új-Zélandra. A szőlőszemekből kipréselt must alkoholos erjedésével készül. Az éves csapadékmennyiség határozza meg a szőlőtermés (és így a bor) mennyiségét, a napsütéses órák száma pedig a cukorfokot. A szőlőt általában szeptember végén szüretelik, az aszúszőlőt később. A szőlőtermesztés és a borkészítés már több ezer évvel ezelőtt ismert volt Földünk kedvező éghajlati adottságú vidékein. Magyarország területén már a honfoglalás előtt is termesztettek szőlőt, így a honfoglalók fejlett szőlőtermesztő és borkultúrát találtak. Sőt Erdőbényén 1867-ben a földtörténeti harmadkorból származó levéllenyomatot találtak, ami azt bizonyítja, hogy Tokajhegyalja szőlőtermesztése is az ősi időkbe nyúlik vissza. A tatárdúlást követően IV.Béla támogatásával, több kilométer hosszú, bravúros építészeti remekműnek számító pincerendszert alakítottak ki. Mátyás király idejében hazánk már Európa egyik leghíresebb szőlőtermesztő országa volt. A szőlőtermesztés és a borkészítés már több ezer évvel ezelőtt ismert volt az ország kedvező éghajlati adottságú vidékein. A minőségi borok meghatározott termőterületről, úgynevezett „borvidékről” származó szőlőből készülnek. A borvidékek területét jogszabály, Magyarországon a bortörvény határozza meg. A terület földrajzi neve a földrajzi árujelzők, ezen belül a földrajzi jelzés és az eredetmegjelölés különleges jogi oltalmában részesülhet.

Pezsgő

A pezsgő a bornak olyan fajtája, amelynél a bor második érése magában a palackban megy végbe. Az alapborokat úgynevezett tirage-likőrrel vegyítik, aminek hatására szénsavassá válnak. A szénsavas bort már régóta ismerték Franciaország Champagne tartományában, hiszen a hűvös éghajlati adottságok következtében az erjedés sokszor csak a szüretet követő év tavaszán fejeződött be, de ez a bor akkoriban selejtnek számított. Az első pezsgőt 1670 – 1715 között, a hautvilliersi Szent Benedek-rendi apátság pincevezetője dom. Pierre Perignon készítette, úgy hogy parafa dugóval zárta le az üveget, amelyet viaszba mártott drótkengyellel erősített rá. Sokáig titokban tartották a készítési folyamatot, ennek ellenére azonban a 18. században már sokfelé ismeretes volt, és a 19. században már Európa-szerte készítettek pezsgőt. Magyarországon pezsgőkészítéssel először Esch és Tsa foglalkozott, majd a pécsi Littke. Az 1880-as évektől pedig a budafoki Törley cég foglalkozott pezsgőgyártással. Pezsgőkészítés csak a parafadugó feltalálása után vált lehetővé. Erjedésben lévő bort töltöttek a palackba, és az erjedés befejeztéig termelődő szén-dioxid a palackban maradt. A seprőt úgy távolították el, hogy a szénsav nagy része megmaradt. A pezsgő erősen savas borból készül: a lassú erjedés során hirtelen beálló hőmérséklet-zuhanásnak van kitéve, így az erjedés nem lesz teljes és marad bizonyos mennyiségű cukortartalom. Egy idő után bepalackozzák és melegebb környezetbe helyezik, hogy a borban szunnyadó élesztők a palackban ismét életre keljenek, és újra a cukron kezdjenek élősködni. Az erjedési folyamatnál keletkező szén-dioxid-gáznak nincs hová elszöknie, így szétárad a borban mindaddig, amíg a palackot ki nem nyitják.

Tequila

A tequila mexikói égetett szesz, melyet a kék agávé cukorban gazdag tövéből erjesztenek és párolnak, általában egyéb termények hozzáadásával. Mexikó egyik nemzeti itala. Nevét származási helyéről, a Jalisco állambeli Tequila településről kapta. Alkoholtartalma általában 38-40% , de 35–55% közt gyártható. A mexikói törvények értelmében tequila csak Jalisco államban, valamint Guanajuato, Michoacán, Nayarit és Tamaulipas államok egyes részein állítható elő. A tequila elnevezés eredetvédelmét több nemzetközi egyezményben is rögzítették, így például az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unióban is kizárólag mexikói párlatok forgalmazhatók tequila néven. Egy elterjedt tévhit szerint a tequilát olykor kukaccal palackozzák, ez azonban csak egyes mezcaloknál fordul elő. Egy további tévhit szerint a tequila kaktuszpárlat, azonban az agávéfélék nem kaktuszok, és azoktól rendszertanilag távol állnak. A tequilának két fő kategóriája létezik: a 100% agávétartalmú párlat, a puro vagy noble, illetve a keverék, a mixto. A mixto alkoholtartalmának csak egy része, legalább 51%‑a származik agávéból. A cefre többi részét valamilyen egyéb cukorforrás teszi ki, ami a tiszta agávécefrénél jellegtelenebb ízt eredményez. A tequilákat soha nem címkézik mixtónak: ha a címke nem tüntet fel 100%-os agávétartalmat, akkor az a tequila mindig mixto. Az egyéb cukrok csak az agávé levével együtt használhatók fel, tehát utólag nem keverhető másféle alkohol a tequilához. Szintén tilos a törvényben meghatározott termőhelyen kívülről származó, vagy a kék agávétól eltérű fajú agávét használni a mixto kipótlására. Az egyéb cukrok hozzáadását az 1930-as években engedélyezték a rossz termelés következtében, amit 1949-ben visszavontak, majd 1964-ben újra engedélyeztek. Az akkor megengedett 30%-nyi egyéb szesztartalom hamar 49%-ra emelkedett. A minőségi tequila iránti növekedő kereslet miatt némely gyártók 51%-nál nagyobb agávétartalmú mixtót is készítenek, illetve mixtókat is érlelnek.

Vodka

A vodka egy általában színtelen, hagyományosan erjesztett gabonából vagy burgonyából készülő égetett szesz, mely nagyrészt víz és etanol elegye, ízanyagokat pedig csak nyomokban tartalmaz. A vodka szesztartalma általában 35–70% térfogatszázalék, a standard orosz és lengyel márkáké általában 40%. Semleges íze miatt kedvelt koktélalapanyag. Eredete pontosan nem tisztázott, de nagy valószínűséggel mind Lengyelországból, mind Oroszországból származik. Két típusát különböztetjük meg: lengyel, illetve orosz vodka. A lengyel vodkák jellemzője, hogy valamilyen gyümölccsel ízesítik, míg az orosz típus teljesen hagyományos, íztelen. Meglepő módon a legutóbbi időkig nem foglalkoztak komolyan a vodkának mint terméknek a történetével. Ma számos más országban is gyártják. Paradox módon, a szovjet állam a Szovjetunió gyengülésének időszakában kísérelte meg visszaszerezni azokat a piaci pozíciókat, amelyek olyan híres védjegyek elvesztésével és a vodka szó fajtanévvé válásával más országokba kerültek. Ugyancsak gyakran el kell viselniük, hogy részben az orosz emigráció miatt máshol is alkalmaznak orosz neveket. Védjegybitorlás miatt számos jogi eljárás indult. A vodka bármilyen, keményítőben vagy cukorban gazdag alapanyagból készíthető, de a legtöbb gabonából készül, például cirokból, rozsból, kukoricából vagy búzából. A gabonavodkák közül általában a rozs- és búzavodkát tartják jobbnak. Némely változatokat burgonyából, melaszból, szójababból, szőlőből, rizsből, cukorrépából, vagy néha akár az olajfinomítás és fafeldolgozás melléktermékeiből. Némely közép-európai országban, például Lengyelországban előfordul, hogy vízzel kevert kristálycukrot erjesztenek a vodkafőzéshez. Az Európai Unióban megbeszélések folynak a vodkakészítés szigorításáról: a „Vodkaöv” országai ragaszkodnak hozzá, hogy csak a gabonából, burgonyából vagy cukorrépa-melaszból készült, és hagyományos eljárással készült párlatot lehessen vodkának nevezni.

Remélem elég kielégítő volt mindenki számára, most csak ennyi fért bele. Legközelebb is olvassátok a cikkeimet, addig is további szép estét mindenkinek, sziasztok.