Stephen King

A héten igazán lendületbe kerültem, egy újabb érdekességgel térek ide vissza, ami a változatosság kedvéért a talán eddig írt leghosszabb cikkem. Egyik kedvenc írómról teszek fel egy kis biográfiai anyagok, jó olvasást mindenkinek.

Stephen King

Stephen Edwin King amerikai író, a jelenkor egyik legolvasottabb szerzője, akit az úgynevezett popkultúra első számú írójaként szoktak emlegetni. Negyvennél is több nyelvre lefordított művei több mint 400 millió példányban keltek el világszerte. 1947. szeptember 21-én született a maine-i Portland városában, Donald Edwin King és Nellie Ruth Pillsbury gyermekeként. Miután az akkor kétéves Stephen édesapja elhagyta a családot, Nellie saját erejéből kellett hogy eltartsa magát és két gyermekét. Alkalmi munkákból igyekezett ezt megoldani, de minden igyekezete ellenére is sokat nélkülöztek, és gyakran kellett költözniük ekkoriban. Stephen King már hétéves korától kezdve írt történeteket. Nagy hatással voltak rá a gyermekkorában látott science fiction- és fantasy-filmek, innen származik rajongása a horror műfaja iránt. 13 éves volt, amikor rábukkant egy dobozra, tele édesapja befejezetlen kézirataival, melyek leginkább horror- és fantasy-történetek voltak. Későbbi önéletrajzi művének tanúsága szerint ez az esemény fiatalkorának meghatározó élménye volt. Első történetei 19 éves korában jelentek meg, a Comics Review magazinban.

A középiskola után felvételt nyert a Maine-i Egyetemre, Oronóban, angol nyelv és irodalom szakra, ahová 1966 és 1970 között járt. Első novellája, a The Glass Floor 1967-ben jelent meg. Három évvel később elkezdett dolgozni életművének központi regényfolyamán, A Setét Torony-sorozaton, amelynek első kötete azonban csak 1982-ben látott napvilágot. 1971. január 2-án házasodott össze Tabitha Spruce-szal, akivel egyetemi évei alatt ismerkedett meg, és aki szintén író. Három gyermekük született: Naomi Rachel, Joseph Hillstrom és Owen Philip. Érdekesség, hogy a két fiú is író lett, Joseph Hillstrom a Joe Hill művésznevet használja. Tanulmányai befejezése utána Hampden városában dolgozott angoltanárként, fizetése azonban nem volt elég a család eltartására, így aztán egy mosodában vállalt mellékállást. Így ugyan kevés ideje maradt az írásra, időről időre mégis sikerült egy-egy novellát megjelentetnie, ekkor azonban még nagyon messze járt attól, hogy pusztán az írásból meg tudjon élni. Első sikerei előtt is írt már regényeket, ezeket később átdolgozva, Richard Bachman álnéven jelentette meg. Két sanyarú, többek között lakókocsiban töltött évvel később, 1973-ban King arról értesült, hogy a Doubleday kiadó elfogadta Carrie című regényének kéziratát, majd nem sokkal később a New American Library 400.000 dolláros rekordösszegért vásárolta meg a szerzői jogokat. Az 1974-ben megjelent mű azalatt született, hogy King angoltanárként dolgozott Hampdenben. Érdekessége, hogy a regény első kéziratát King kidobta a szemétbe, mert egyáltalán nem volt megelégedve vele. Tabitha vette észre, halászta ki a kukából és ösztönözte férjét arra, hogy folytassa a művet. Ez idő alatt a tanítás mellett különböző férfimagazinokba írt történteket, így például Az ötödik negyed címűt, amely 1973-ban a Cavalier című lapban jelent meg.

Ez az egyetlen olyan műve, amelyet John Swithen álnéven adott ki. A novella később megjelent a Rémálmok és lidércek című novelláskötetben. A Carrie kirobbanó népszerűsége egy csapásra ismertté tette Stephen King nevét, csakúgy mint az 1976-ban elkészült filmváltozat rendezőjét, Brian De Palmát és néhány főszereplőt, Sissy Spacek, John Travolta, Nancy Allen. A hirtelen rászakadt gazdagság és hírnév hatására King úgy döntött, hogy felhagy a tanári pályával, és minden idejét az írásnak szenteli. Családjával a coloradói Boulderbe költözött, ahol megírta következő regényét, A ragyogást, amely azonnal bestseller lett. Egy 1977-es rövid angliai tartózkodást követően King és családja végérvényesen Maine államban telepedett le, ahol azóta is él. 1979-ben elkészült az első, a televíziónak szánt King-adaptáció, a Borzalmak városa, majd 1980-ban megkapta első kitüntetését, a World Fantasy-díjat, amelyet még számtalan követett. Az 1979-es évhez kapcsolódó érdekes esemény, amelyről George Beahm számol be a Kingről szóló könyvében, hogy egy bizonyos Mark David Chapman ebben az évben autogramot kért Kingtől és fényképezkedett vele. Az író állítólag később azonnal felismerte az őrült rajongót a televízióban: Chapman gyilkolta meg ugyanis John Lennont 1980 decemberében.

King a Carrie megjelenését követő években az alkohol, majd a drogok rabjává vált. A probléma mintegy tíz évig kísérte, mígnem röviddel A rémkoppantók című regény megjelenése után, amelynek megírására saját bevallása szerint is csak foszlányokban emlékszik, felesége, barátai és egy terápia segítségével végleg sikerült megszabadulnia betegségétől. A hetvenes évek végétől kezdve folyamatosan hét regényt jelentetett meg Richard Bachman álnéven. Ezek közül a Rage, a The Long Walk és a Roadwork címűek magyarul a mai napig kiadatlanok. King eredetileg azért használt álnevet, mert a Carrie, a Borzalmak városa és A ragyogás sikerei után nem akarta újra Stephen King-regényekkel elárasztani a piacot, valamint kíváncsi volt, hogy az olvasók valóban a művek minősége miatt, vagy csupán a szerző neve körüli felhajtás következtében vásárolják meg olyan szívesen könyveit. Az ekkor megjelent "Bachman-regények" egyébként még a Carrie előtt születtek. A könyvek viszonylag sikeresek voltak a piacon, de amikor fény derült írójuk valós kilétére, eladási számaik az egekbe szöktek. Erre egyébként igen későn, a Thinner című regény kapcsán került sor, amely magyarul Sorvadj el! címmel jelent meg. Egy amerikai könyvkereskedő, Stephen Brown figyelt fel a hasonlóságra a regény és Stephen King többi műve között, majd idővel kiderítette, hogy Bachman és King voltaképpen ugyanaz a személy.
A Bangor Daily News hozta nyilvánosságra a felfedezést, melynek hatására jellemző, hogy a Sorvadj el! című regény eladási számai az addigi 28 000-ről rövid idő alatt 280 000-re ugrottak. King, miután sikerült leleplezni őt 1985-ben adott tudomást Bachman „haláláról”, majd még egy regényt jelentetett meg ezen a néven, A rendcsinálók címűt. Bár úgy tűnt, örökre szakított írói álnevével, 2007-ben ismét egy Bachman-művel jelentkezett Blaze címen. Ezt a regényt is még a Carrie előtt írta King, de nem adta ki, és jó néhány évtizeddel később átdolgozva jelentette meg. 1984-ben került sor első együttműködésére Peter Straub amerikai íróval: közös munkájuk szüleménye A Talizmán című fantasy-regény. A mű folytatása 2001-ben jelent meg A Fekete Ház címen. Rendezőként és forgatókönyvíróként 1986-ban mutatkozott be a Maximális túlhajtás című mozifilmmel, ám a mű csúfosan megbukott. Érdekesség, hogy ebben az évben jelent meg Magyarországon az első King-regény, A ragyogás. A kilencvenes évek elején írókollégákkal megalapította a Rock Bottom Remainders elnevezésű együttest, amelynek tagja többek között Ridley Pearson, Matt Groening, Amy Tan és Mitch Albom. Fennállása óta - bár hobbi-zenekarról van szó - az 1992-es bemutatkozást követően az együttes több száz koncertet adott, zömében jótékonysági esteken. Repertoárjukban leginkább feldolgozások szerepelnek. King maga ritmusgitározik és olykor énekel is, de nem minden fellépésen van jelen. 1996-ban A fekete öltönyös férfi című novellájáért megkapta az O. Henry-díjat. Ugyanebben az évben, nem titkoltan a Charles Dickens által megteremtett hagyományokat követve, egymást követő hat hónap során hat kötetben jelentette meg A halálsoron című folytatásos regényét, amelynek mind a hat része egyszerre tartózkodott a bestseller-listákon az Egyesült Államokban.

A kritikusok a kiadás módja miatt pénzhajhászással vádolták meg. 1999. június 19-én súlyos balesetet szenvedett, amikor egy Bryan Smith nevű férfi furgonjával nekihajtott, miközben King szabályosan sétált háza környékén. Egy helyi lap tévedésből még halottnak is nyilvánította. Tíz nap alatt ötször kellett megműteni többek között láb- és csípőtörés, valamint légmell miatt. Az erős fájdalmakkal járó lábadozási időszakban sem hagyott azonban fel az írással; felesége ápolta és gondoskodott róla. Ebben az időben született meg Álomcsapda című regénye. Hónapokkal később King ügyvédje megvásárolta az írót elütő autót, amelyet utóbbi saját kezűleg szét akarta zúzni, ám erre végül nem került sor. A kocsi roncstelepen végezte. A baleset körül egyébként több különös körülmény is felmerült. A felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt sofőr középső neve ugyanis Kinghez hasonlóan Edwin volt. Smith 2000 szeptemberében rejtélyes körülmények között pontosan King születésnapján halt meg 43 évesen. Halálát az orvosi jelentés szerint a Fentanil nevű fájdalomcsillapító túladagolása okozta. Ráadásul a baleset előtt King éppen egy furcsa autóról szóló regényen dolgozott, és kísértetiesen hasonló balesetet álmodott meg. A könyv a baleset után Rémautó címen látott napvilágot. A baleset után két évvel - annak egyenes következményeként - súlyos tüdőgyulladást kapott és ismét kórházba került. Ez idő alatt a felesége átalakította számára a dolgozószobáját. Amikor King hazatért, könyvei és személyes tárgyai még el voltak pakolva. Olyan érzése volt, hogy így nézne ki a dolgozószobája akkor, ha meghalt volna. Ebből az alapötletből született meg később a Lisey története című regénye. 2000-ben jelent meg első elektronikus kisregénye, A Golyó, amely később egy novellagyűjteménybe is bekerült.

Egy évvel később, 2001-ben látott napvilágot A Fekete Ház, az 1984-es A Talizmán folytatása, amelyet ismét közösen írt Peter Straubbal. A harmadik rész mindkettejük részéről tervbe van véve és elmondásuk szerint csak idő kérdése. 2002-ben Bram Stoker-életműdíjjal jutalmazták, majd egy évvel később az amerikai irodalomhoz való kimagasló hozzájárulásáért megkapta a Nemzeti Könyvdíjat, a világ harmadik legnevesebb írói kitüntetését a Nobel-díj és a Pulitzer-díj után. 2004-ben pedig életművéért World Fantasy-díjjal tüntették ki. Miután a korábbi évtizedekben szinte évente jelentkezett új regénnyel, 2002-ben váratlanul bejelentette, hogy nem jelentet meg több könyvet. Ez a döntése arra volt visszavezethető, hogy ekkoriban a balesete és a kórházi kezelések következtében nagy fájdalmakkal küzdött, nem nagyon tudott egy helyben ülni és összességében csökkent a teherbírása. Nem sokkal később azonban úgy módosította nyilatkozatát, hogy visszavesz a tempóból, és nem jelenteti meg minden elkészült művét. Ennek ellenére továbbra is rendszeresen ír, és úgy tűnik, kifogyhatatlan az újabb és újabb ötletekből. 2003 és 2010 között nagyjából háromheti rendszerességgel saját rovattal jelentkezett az Entertainment Weekly című amerikai folyóiratban. A rovat, amelyben általában irodalomról, filmekről vagy zenéről írt, a The Pop of King címet viselte. A 2000-es években megjelent Rémautó és A coloradói kölyök című művei szokatlanul lassúak, melankolikusak. Ezekben elgondolkodtató módon ábrázolja az életünkben rejlő rejtélyeket és megoldatlan kérdéseket. Ezek és legújabb regényei, például a Lisey története és a Duma Key. egyre több kritikust késztetnek arra, hogy kiszabadítsa Kinget a ponyvaíró és horror-szerző skatulyából és elismerje irodalmiságát.

Az elmúlt években két olyan régebbi művét is elővette, amely évtizedeken keresztül íróasztala fiókjában pihent és még nem jelent meg. Így 2007-ben napvilágot látott Blaze című regénye, amelyet Richard Bachman álnéven adott ki. A könyvet, amely 1973-ban íródott, teljesen átdolgozta, mielőtt megjelent volna. 2009-ben, kilenc évvel első elektronikus novelláját követően ismét hasonló formátumú művel jelentkezett. Az Ur című kisregényt kifejezetten az új Amazon Kindle e-könyv-olvasó megjelenése alkalmából írta. A történet egyelőre csak ezzel a technikai eszközzel olvasható, ám a későbbiekben nyomtatott változat megjelentetését is tervezik. Következő regénye, amelynek címe A búra alatt‎ Amerikában 2009 novemberében jelent meg. A szerző a könyv alapjait a nyolcvanas években alkotta meg, de a mű akkoriban kétszeri nekifutásra is befejezetlen maradt. A Végítélet és az Az után, leszámítva A Setét Torony-sorozatot, ez az író harmadik leghosszabb műve. Ugyanebben az évben bejelentette, hogy szeretne egy további kötetet írni A Setét Torony-sorozatban The Wind Through the Keyhole címen, amely tervei szerint a negyedik és ötödik könyv között játszódna és jobban megvilágítana néhány dolgot. Év végén honlapján szavazásra bocsátotta, hogy a rajongók ezt a kötetet, vagy egy másik, a Doctor Sleep munkacímen futó projektet látnának szívesen a tollából, bár megígérni nem tudta, hogy az eredményt kötelező érvényűnek veszi majd. Ez utóbbi könyv egyébként A ragyogás folytatása lenne. A szavazás a lehető legszorosabb eredményt hozta: 5861-en szavaztak a Doctor Sleepre és 5812-en A Setét Torony-kötetre. King 2010-et egy új, eredetiben 120 oldalas kisregény megjelentetésével kezdte, amely egy kis kiadónál, a Cemetery Dance Publicationsnél jelent meg.

A Blockade Billy című mű témáját tekintve visszakanyarodik a baseballhoz: ezzel a területtel foglalkozott korábban a Tom Gordon, segíts! című kisregény és a Faithful: Two Die-Hard Boston Red Sox Fans Chronicle the Historic 2004 Season című, magyarul még kiadatlan kötet is, utóbbi nem szépirodalmi formában. Ugyanezen év novemberében új, harmadik kisregény-gyűjteménye is megjelent húsz évvel az előző ilyen jellegű publikációja után. Ahogyan az előző kettő, A remény rabjai és a Titkos ablak, titkos kert, úgy a Full Dark, No Stars című mű is négy kisregényt tartalmaz. 2011 márciusában két új kötetet is bejelentett: november 8-án jelent meg angolul legújabb regénye, a 11/22/63 című. A dátum John F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolásának napjára utal. A történet főhőse pedig Jake Epping, aki időutazóként visszamegy az 1950-es évekbe, hogy megakadályozza a politikus meggyilkolását. A következő évben pedig napvilágot látott a 2010-ben bejelentett The Wind Through the Keyhole című regény, A Setét Torony-sorozat nyolcadik kötete, amely a negyedik és az ötödik rész közötti történéseket meséli el. 2011 júliusában új elektronikus könyvet jelentett be hivatalos internetes oldalán Mile 81 címmel. A 80 oldalas történet 2011 szeptemberében látott napvilágot, még a korábban bejelentett másik két regény előtt.

Ugyanebben a hónapban az is napvilágot látott, hogy dolgozik a korábban internetes szavazásra bocsátott másik regényén is: a Doctor Sleep című könyv A ragyogás folytatása lesz. 2012 áprilisában a The Sunday Times című lapban interjút adott Neil Gaiman írótársának, amelyben említést tett legújabb készülő regényéről. Ennek alapján a Joyland című mű egy vidámparkban garázdálkodó sorozatgyilkos története, amely 2013 júniusában kerül majd a boltokba. 2012 júliusában ismét új elektronikus könyvet jelentett be. Az A Face in the Crowd című mű társszerzője az a Stewart O'Nan, akivel már 2004-ben együtt dolgozott, ám akkor nem fiktív regényen. Az új e-book, amelynek hátterét egy baseball-közvetítés adja, 2012 augusztusában jelent meg. 2013 januárjában ismertté vált, hogy egy Mr. Mercedes munkacímű detektívregényen dolgozik, amelynek középpontjában egy férfi áll, aki kocsijával egyszer belehajtott egy embertömegbe, majd zaklatni kezdte az ügyet vizsgáló nyomozót annak nyugdíjba vonulása után. A mű novellaként indult, ám időközben túlnőtt annak keretein, jelenleg 500 oldalas a kézirat. Megjelenése 2014 előtt nem várható, ráadásul King elégedetlen egyelőre a munkacímmel is. Ugyanebben a hónapban az Amazon Kindle olvasón keresztül váratlanul megjelentetett egy 25 oldalas non-fiction esszét Guns címmel, amely a fegyvertartással kapcsolatos jogi helyzettel foglalkozik a korábbi hetekben bekövetkezett iskolai erőszakos cselekmények és az ismét fellángolt viták apropóján.

Kingről köztudott, hogy fontosnak tartja műveiben az apró részletek kidolgozását, a folytonosságot és a visszatérő elemeket, szereplőket műveiben. Könyvei nagyrészt Maine államban játszódnak, bár olykor fiktív településeken, például Castle Rock városában. Művei rengeteg ponton találkoznak egymással, sok nyílt és rejtett kapcsolódási pont, átfedés van az írásai között, amelyeknek köszönhetően eddigi életműve számtalan spekulációra, találgatásra ad lehetőséget, és mindig újabb és újabb érdekességekkel szolgál. Köteteiben rengeteg utalás található az amerikai történelemre és kultúrára is. Visszatérő eleme írásainak a vietnami háború, a rasszizmus, az erőszak és a természetfeletti jelenségek. Stílusára jellemző az informális elbeszélési stílus, a közvetlen hangvétel olvasóival, akikre előszeretettel hivatkozik "Állandó Olvasó"-ként. Ez a stílus szöges ellentétben áll sok művének horrorisztikus történéseivel. Műveiben gyakran író játssza a főszerepet, így például Jack Torrance A ragyogásban, Paul Sheldon a Tortúrában vagy Mike Noonan a Tóparti kísértetekben. Ez azzal magyarázható, hogy meglátása szerint az íróknak leginkább arról a közegről kell írniuk, amit legjobban ismernek. Elmondása szerint a leginkább Richard Matheson hatott rá, de jelentős olvasási élményt jelentettek Ray Bradbury, H. P. Lovecraft, Bram Stoker, Edgar Allan Poe, Shirley Jackson és John D. MacDonald művei is. Arra a kérdésre, hogy melyik művet írta volna meg szívesen az irodalomtörténetben, King egyszer azt felelte, hogy William Golding 1954-ben megjelent regényét, A legyek urát. King karrierje első kiadott regénye, a Carrie óta töretlen, ám az irodalom-kritikusok ezzel a művel egy csapásra beskatulyázták őt a horror műfajába, pedig a későbbiek során elsősorban a hétköznapi amerikai emberek jellemábrázolásával és az amerikai, főleg a Maine-állambeli kisvárosok pontos megrajzolásával hívta fel magára a figyelmet.

Szinte évente jelentkezett új regénnyel, majd 2002-ben bejelentette, hogy kicsit visszavesz a tempóból, és nem jelenteti meg minden elkészült művét. King eddigi életműve tartalmazza a fantasy elemeit is, mint például A sárkány szeme vagy A Talizmán című regénye, de ide sorolhatjuk a A Setét Torony című nyolcrészes fantasy/sci-fi/western-ciklust is, amelyet általában életművének központi témájaként emlegetnek, és amelyet bevallottan J. R. R. Tolkien és A gyűrűk ura című mű inspirált. King első regényének megjelenése óta nagy hatást gyakorol a kortárs amerikai irodalomra, a horror műfajának koronázatlan királyaként szokták emlegetni. Jelentős hatása van az amerikai filmiparra is, hiszen néhány kivétellel az összes művéből készült tévé- vagy mozifilm, illetve sorozat. Ezek általában gyenge eredményt hoztak és gyakran szinte teljes mértékben eltértek a film alapjául szolgáló műtől, mégis akad egy-két üdítő kivétel, mint például a Halálos árnyék, A remény rabjai, az Állj mellém!, a Tortúra, amelyet Oscar-díjjal is jutalmaztak, a Dolores Claiborne vagy a A halálsoron. Ide sorolhatjuk a vitatott, de kétségtelenül világhírűvé vált Stanley Kubrick-filmet, a Ragyogást is. Műveit a műfaj határain belül általában pozitívan fogadják a kritikusok, de sokan világítanak rá arra, hogy nem tartoznak a szépirodalom kategóriájába, csupán a populáris irodalmat vagy ponyvairodalmat képviselik. Az 1996-ban elnyert O. Henry-díj és a 2003-ban odaítélt Nemzeti Könyvdíj után különösen felerősödött néhány kritikus hangja. Így például Richard Snyder, a Simon & Schuster kiadó egykori vezetője úgy nyilatkozott, hogy az, amit King ír, nem nevezhető irodalminak. Harold Bloom kritikus pedig, aki többek között negatívan nyilatkozott J. K. Rowlingról és Doris Lessingről is, egyenesen az amerikai kultúra hanyatlását vélte felfedezni a döntésben. Voltak, akik azonban védelmükbe vették, így például Orson Scott Card író vagy Roger Ebert filmkritikus. King maga pedig azzal felelt a 2003-as díj kapcsán felerősödött kritikákra, hogy itt az ideje lerombolni az úgynevezett szépirodalom és populáris irodalom között húzódó falat.

A cseresznyefák édes illata hozzon nektek szép álmokat.