Sziasztok!
Igazán lendületbe jöttem egy rövid időre, tekintve, hogy egy újabb cikkel érkezek most közétek. Jó szórakozást.
Igazán lendületbe jöttem egy rövid időre, tekintve, hogy egy újabb cikkel érkezek most közétek. Jó szórakozást.
Morning Musume
A Morning Musume J-pop leánycsapat Japánból. Az
együttest szokás még "Momusu”-nak nevezni. A lányok stílusára a vidám,
táncos számok a jellemzőek. A csapat a Hello! Project vezető együttese, melynek
vezetője Yamazaki Naoki, menedzsere és producere pedig Tsunku, aki az Ai no
Tanén kívül az összes számuknak a szerzője is. A Momusu Japán egyik
legkeresettebb és legjobban eladható leányegyüttese napjainkban is. 1997 nyarán
A Fuji Televízió Asayan cimű műsora keretében tehetségkutató versenyt hirdettek
fiatal lányok számára a SharanQ együttes 2 frontembere Hatake és Tsunku
vezérletével. A Tehetségkutató show melynek címe SharanQ Audition volt célja
az, hogy új tehetséges énekes-táncosokat találjanak. A győztes Heike Michio aki
szólóénekesi szerződést kapott. Menedzsere Hateke lett. A döntőbe került 5
további lányt, Nakazawa Yuuko-t, Abe Natsumi-t, Iida Kaori-t, Ishiguro Aya-t és
Fukuda Asuka-t Tsunku 1997. augusztus 20-án összehívta, és felajánlotta nekik,
ha teljesítenek egy kihívást, akkor producerük lesz. Ez az 5 nap alatt 50.000
darabszámos kihívás néven vonult be a Japán poptörténelembe. Lényege az, hogy
készít velük egy kislemezt.
A lányoknak meg el kell adniuk 5 nap alatt 5
helyszínen összesen legalább 50.000 darabot. A lemez amit készítettek az Ai no
Tane címet viselte A média természetesen közvetítte az együttes minden lépését
a debütálás felé vezető úton, ezért nem meglepő, hogy már a 4. helyszínen 1997.
november 30-án Nagoya-ban elkelt az 50.000-dik darab. A további helyszínek
egyébként Oszaka, Fukuoka, Sapporo, és amire már sor sem került, Tokyo lett
volna. Miután a lányok teljesítették az 50.000 darabszámos kihívást,
bejelentették, hogy az első kereskedelmi forgalomba kerülő kislemez „Morning
Coffe" címmel január 28-án fog megjelenni. Ez a kislemez viszont nem
igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hiszen a kihívás sikerén
felbuzdulva mindenki első helyet várt ettől a kislemeztől. Ennek ellenére csak
a 6. helyet tudta megcsípni. A menedzsment úgy döntött tehát, hogy újabb
tehetségkutató showműsort szervez, melynek keretében 3 további lányt tettek be
a csapatba Yasuda Kei, Yaguchi Mari és Ichii Sayaka személyében. Ők hárman
alkotják a Morning Musume 2. generációját. Az új nyolc fősre bővült csapattal
kiadták második kislemezüket "Summer Night Town", címmel.
Még ez a
kislemez sem tudta meghódítani a slágerlisták csúcsát. A 3. kislemezükkel, mely
a "Daite Hold on Me"!" címet viselte már sikerült ez a bravúr
is. Az első albumuk "First Time" cimmel ezen év júliusában jelenik
meg. Tsunku létrehozza az első alcsoportot Tanpopo néven, melynek tagjai
Yaguchi Mari, Ishiguro Aya, és Iida Kaori. Nakazawa Yukko az együttes mellett
megkezdi szolókarrierjét. Ez évben jön ki a 4. kislemez Memory Seishun No
Hikari címmel. Ez a kislemez az első héten az Oricon toplista 2. helyét tudta
megcsípni 195.720 eladott darabszámmal. Ezután megtörtént az első kilépés is. A
legfiatalabb tag Fukuda Asuka hagyja el a csapatot, arra hivatkozva, hogy a
tanulmányaira kíván fókuszálni. A hétfősre csökkent csapattal adják ki az 5
kislemezt Manatsu no Kousen címmel. Ez az Oricon toplista 3. helyéig jut.
Eladott darabszáma azonban nem éri el az előző kislemezének felét sem. Hatodik
kislemezük, melynek címe Furusato még ennél is rosszabbul szerepelt csak a
slágerlista 6. helyét tudta megcsípni, eladási darabszám ismét csak fele az
előzőnek. Megjelenik a második album Second Morning címmel ezen év júliusában.
A menedzsment látva, hogy Fukuda Asuka távozásával rengeteg rajongót vesztettek
főleg a fővárosban, újabb meghallgatást szervezett. Ennek keretében került a
csapatba az akkor 13 éves Goto Maki. Az ő érkezése szinte egy csapásra az
egekbe repítette a csapatott. A 7. kislemez a LOVE MACHINE' minden várokozást
felülmúlva az első héten 1.646.630 eladott darabszámot tudhatott magáénak. Mai
napig ez a kislemez tartja a rekordot e téren japánban. Sőt a mai piaci helyzetet
elnézve, ez lesz az örökös rekord is. A kislemez kiadása után újabb távozásra
kerül sor. Ishiguro Aya közelgő esküvője miatt elhagyja a csapatot. A kislemez
sikerén felbuzdulva létrehozzák az újabb alcsoportot Pucchi Moni néven, tagjai
Goto Maki, Yasuda Kei és Ichhi Sayaka. A formáció első kislemeze Chokoto Love
szintén a slágerlisták élére kerül 1.123.610-es eladott darabszámmal. Összefoglalva
elmondhatjuk, hogy az 1999-s év első kétharmada az együttes hatalmas
hullámvölgye volt, amelyből Goto Maki érkezése egy csapásra kiragadta és
fellegekbe repítette a csapatot. És ez a szárnyalás mindaddig ki is tartott,
amíg ő az együttes tagja maradt.
A cseresznyefák édes illata hozzon nektek szép álmokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése