Szép estét mindenkinek!
Ezúttal egy olyan cikkel jelentkezek, amit kérésre késztettem el. A barátnőimnek és olyan személyeknek szánom, akik szeretik az italt. Igen, ezúttal az alkoholról lesz szó. Ez nem tabu téma, az alkohol ott van mindenki életében. Végülis ha úgy vesszük, az alkohol jó dolog persze csak akkor, ha mértékkel fogyasszuk. De nem is húzom az időt el is kezdeném, és most szólok, ez csak néhány főbb, világszerte ismert szeszes ital, ezen kívűl van még rengeteg, amire sem időm, sem erőm nincs írni. Akkor lássuk.
Pálinka
A pálinka az erjesztett
gyümölcsök lepárlásával készülő gyümölcspárlatok egy hagyományos, magyar
fajtája, kivéve a legtöbbször szintén a pálinkák közé sorolt törkölypálinkát,
mely törkölypárlat. A pálinka, törkölypálinka, és bizonyos helyi változataik európai
uniós eredetvédettséget élveznek: a „pálinka” elnevezést csak Magyarország és
négy osztrák tartomány használhatja. A Romániában főzött hasonló
gyümölcspárlatok Pălincă néven hozhatók forgalomba. Leggyakoribb alapanyaga a
szilva, a körte, az alma, a kajszibarack, a cseresznye, a szőlőtörköly és az
eper, de bármilyen Magyarországon termett gyümölcsből készülhet. A 2008. évi
LXXIII. törvény rendelkezik a pálinka elkészítéséről. Buda környékén már a 13.
századból találtak speciális égettboros üvegeket, tehát ekkor már hordtak
Magyarországra Itália felől borpárlatot. A 14. századra már a királyi
orvosoknak ismerniük kellett ezt az új "gyógyitalt". Az első írásos
mű 1332-t említ: 1656-ban a Frankfurtban dolgozó Joannes Praevotius kiadta
Opera medica című könyvét, melynek elején megemlíti a magyar királyné vizét. Ez
a víz tulajdonképpen borpárlat volt rozmaringgal aromásítva. Gyakorlatilag
gyógyszer volt s nem italként használták.. Praevotius könyvének idézete szerint
Erzsébet királyné saját köszvényének gyógyítására használta a rozmaringos
borpárlatot. Ugyanakkor tudjuk, hogy Károly Róbert királyunk is erősen
köszvényes volt, 1332-ben ezért kellett visszafordulnia itáliai útjáról. A
köszvény nem egy könnyen elmúló betegség, királyunk mégis felgyógyult belőle,
1332 után sehol nem említik többé vele kapcsolatban. Ezt az italt úgy hívták,
hogy „Aqua vitae reginae Hungariae” „a magyar királyné életvize”. Az ital olasz
kereskedőkön keresztül jutott el a királyi városokba és a királyi udvarba. Az
„égett bor” kifejezés nagyon sokáig fennmaradt a köztudatban, a mai napig még
mindig használják egy-két helyen. Mátyás korában már különbséget tettek a
gyümölcsből és a gabonából készült párlatok között. Ez utóbbiakat crematum,
crematura névvel illették.
Sör
A sör vagy régiesen ser, serital a
Magyar Élelmiszerkönyv szerint malátából, valamint bizonyos pótanyagokból
vízzel cefrézett, komlóval, illetve egyéb engedélyezett anyagokkal ízesített,
sörélesztővel erjesztett, szén-dioxidban dús, általában alkoholtartalmú ital. A
sörgyártás szinte egyidős az emberiséggel. Már a Kék-Nílus völgyében is
készíthettek sört, ezt bizonyítja a szudáni ásatások során fellelt közel 7000
éves edény, melyben sör maradványait mutatták ki. Pontosan nem tudjuk, hogy
mikor készítettek először sört a világon, de az bizonyos, hogy már az ókori
egyiptomiak is foglalkoztak sörfőzéssel a Kr. e. 5. évezredben. Egyiptomban a
rabszolgáktól kezdve a gazdagokig népszerű italnak számított a sör, amit ebben
az időben még datolyával vagy datolyalevéllel ízesítettek és kőkorsókból
szalma- vagy nádszállal szívtak ki. A sörkészítés legrégebbi írásos bizonyítéka
Mezopotámiából származik az i. e. 3. évezredből, a „monument Bleu”. A
sörkészítést már ismerték, sőt törvényben is szabályozták. A sörök minőségének
biztosítására vonatkozó szabályokat Hammurápi törvényoszlopán szabályozták, és
azok megszegőit súlyos büntetésekkel illették. Az Égi Tehén mítosza címen
ismert egyiptomi szöveg szerint Ré főisten az Elephantos szigeti papok és a sör
segítségével menti meg az emberiséget. A megmenekülésről az áradás évszak első
hónapjának 20. napján emlékeztek meg, amely napot a „Részegség ünnepe” néven
ismertek. A sörnek és az élelemnek a neve az egyiptomi nyelvben közös gyökerű.
Több előkelő személy sírfeliratában olvasható a következő fordulat: „Megvédtem
a szegényeket a gazdagoktól, kenyeret, sört, lepényt adtam az éhezőknek, ruhát
a mezteleneknek.”
Bor
A bor szőlőből, egyéb gyümölcsből, vagy mézből készülő, alkoholtartalmú
ital. Mezopotámiából indult el világhódító útjára Európába, Afrikába, majd a
16. században a spanyolok által Amerikába, majd végül Ausztráliába és
Új-Zélandra. A szőlőszemekből kipréselt must alkoholos erjedésével készül. Az
éves csapadékmennyiség határozza meg a szőlőtermés (és így a bor) mennyiségét,
a napsütéses órák száma pedig a cukorfokot. A szőlőt általában szeptember végén
szüretelik, az aszúszőlőt később. A szőlőtermesztés és a borkészítés már több
ezer évvel ezelőtt ismert volt Földünk kedvező éghajlati adottságú vidékein.
Magyarország területén már a honfoglalás előtt is termesztettek szőlőt, így a
honfoglalók fejlett szőlőtermesztő és borkultúrát találtak. Sőt Erdőbényén
1867-ben a földtörténeti harmadkorból származó levéllenyomatot találtak, ami
azt bizonyítja, hogy Tokajhegyalja szőlőtermesztése is az ősi időkbe nyúlik
vissza. A tatárdúlást követően IV.Béla támogatásával, több kilométer hosszú,
bravúros építészeti remekműnek számító pincerendszert alakítottak ki. Mátyás
király idejében hazánk már Európa egyik leghíresebb szőlőtermesztő országa
volt. A szőlőtermesztés és a borkészítés már több ezer évvel ezelőtt ismert
volt az ország kedvező éghajlati adottságú vidékein. A minőségi borok
meghatározott termőterületről, úgynevezett „borvidékről” származó szőlőből
készülnek. A borvidékek területét jogszabály, Magyarországon a bortörvény
határozza meg. A terület földrajzi neve a földrajzi árujelzők, ezen belül a
földrajzi jelzés és az eredetmegjelölés különleges jogi oltalmában részesülhet.
Pezsgő
A pezsgő a bornak olyan fajtája, amelynél a bor második érése magában a
palackban megy végbe. Az alapborokat úgynevezett tirage-likőrrel vegyítik,
aminek hatására szénsavassá válnak. A szénsavas bort már régóta ismerték
Franciaország Champagne tartományában, hiszen a hűvös éghajlati adottságok
következtében az erjedés sokszor csak a szüretet követő év tavaszán fejeződött
be, de ez a bor akkoriban selejtnek számított. Az első pezsgőt 1670 – 1715
között, a hautvilliersi Szent Benedek-rendi apátság pincevezetője dom. Pierre
Perignon készítette, úgy hogy parafa dugóval zárta le az üveget, amelyet
viaszba mártott drótkengyellel erősített rá. Sokáig titokban tartották a
készítési folyamatot, ennek ellenére azonban a 18. században már sokfelé
ismeretes volt, és a 19. században már Európa-szerte készítettek pezsgőt. Magyarországon
pezsgőkészítéssel először Esch és Tsa foglalkozott, majd a pécsi Littke. Az
1880-as évektől pedig a budafoki Törley cég foglalkozott pezsgőgyártással.
Pezsgőkészítés csak a parafadugó feltalálása után vált lehetővé. Erjedésben
lévő bort töltöttek a palackba, és az erjedés befejeztéig termelődő szén-dioxid
a palackban maradt. A seprőt úgy távolították el, hogy a szénsav nagy része
megmaradt. A pezsgő erősen savas borból készül: a lassú erjedés során hirtelen
beálló hőmérséklet-zuhanásnak van kitéve, így az erjedés nem lesz teljes és
marad bizonyos mennyiségű cukortartalom. Egy idő után bepalackozzák és melegebb
környezetbe helyezik, hogy a borban szunnyadó élesztők a palackban ismét életre
keljenek, és újra a cukron kezdjenek élősködni. Az erjedési folyamatnál
keletkező szén-dioxid-gáznak nincs hová elszöknie, így szétárad a borban
mindaddig, amíg a palackot ki nem nyitják.
Tequila
A tequila mexikói égetett szesz, melyet a kék agávé cukorban gazdag
tövéből erjesztenek és párolnak, általában egyéb termények hozzáadásával.
Mexikó egyik nemzeti itala. Nevét származási helyéről, a Jalisco állambeli
Tequila településről kapta. Alkoholtartalma általában 38-40% , de 35–55% közt
gyártható. A mexikói törvények értelmében tequila csak Jalisco államban,
valamint Guanajuato, Michoacán, Nayarit és Tamaulipas államok egyes részein
állítható elő. A tequila elnevezés eredetvédelmét több nemzetközi egyezményben
is rögzítették, így például az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai
Unióban is kizárólag mexikói párlatok forgalmazhatók tequila néven. Egy
elterjedt tévhit szerint a tequilát olykor kukaccal palackozzák, ez azonban
csak egyes mezcaloknál fordul elő. Egy további tévhit szerint a tequila
kaktuszpárlat, azonban az agávéfélék nem kaktuszok, és azoktól rendszertanilag
távol állnak. A tequilának két fő kategóriája létezik: a 100% agávétartalmú
párlat, a puro vagy noble, illetve a keverék, a mixto. A mixto
alkoholtartalmának csak egy része, legalább 51%‑a származik agávéból. A cefre többi részét valamilyen egyéb cukorforrás teszi
ki, ami a tiszta agávécefrénél jellegtelenebb ízt eredményez. A tequilákat soha
nem címkézik mixtónak: ha a címke nem tüntet fel 100%-os agávétartalmat, akkor
az a tequila mindig mixto. Az egyéb cukrok csak az agávé levével együtt
használhatók fel, tehát utólag nem keverhető másféle alkohol a tequilához.
Szintén tilos a törvényben meghatározott termőhelyen kívülről származó, vagy a
kék agávétól eltérű fajú agávét használni a mixto kipótlására. Az egyéb cukrok
hozzáadását az 1930-as években engedélyezték a rossz termelés következtében,
amit 1949-ben visszavontak, majd 1964-ben újra engedélyeztek. Az akkor
megengedett 30%-nyi egyéb szesztartalom hamar 49%-ra emelkedett. A minőségi
tequila iránti növekedő kereslet miatt némely gyártók 51%-nál nagyobb
agávétartalmú mixtót is készítenek, illetve mixtókat is érlelnek.
Vodka
A vodka egy általában színtelen,
hagyományosan erjesztett gabonából vagy burgonyából készülő égetett szesz, mely
nagyrészt víz és etanol elegye, ízanyagokat pedig csak nyomokban tartalmaz. A
vodka szesztartalma általában 35–70% térfogatszázalék, a standard orosz és
lengyel márkáké általában 40%. Semleges íze miatt kedvelt koktélalapanyag. Eredete
pontosan nem tisztázott, de nagy valószínűséggel mind Lengyelországból, mind
Oroszországból származik. Két típusát különböztetjük meg: lengyel, illetve
orosz vodka. A lengyel vodkák jellemzője, hogy valamilyen gyümölccsel ízesítik,
míg az orosz típus teljesen hagyományos, íztelen. Meglepő módon a legutóbbi
időkig nem foglalkoztak komolyan a vodkának mint terméknek a történetével. Ma
számos más országban is gyártják. Paradox módon, a szovjet állam a Szovjetunió
gyengülésének időszakában kísérelte meg visszaszerezni azokat a piaci
pozíciókat, amelyek olyan híres védjegyek elvesztésével és a vodka szó
fajtanévvé válásával más országokba kerültek. Ugyancsak gyakran el kell
viselniük, hogy részben az orosz emigráció miatt máshol is alkalmaznak orosz neveket.
Védjegybitorlás miatt számos jogi eljárás indult. A vodka bármilyen,
keményítőben vagy cukorban gazdag alapanyagból készíthető, de a legtöbb
gabonából készül, például cirokból, rozsból, kukoricából vagy búzából. A
gabonavodkák közül általában a rozs- és búzavodkát tartják jobbnak. Némely
változatokat burgonyából, melaszból, szójababból, szőlőből, rizsből,
cukorrépából, vagy néha akár az olajfinomítás és fafeldolgozás
melléktermékeiből. Némely közép-európai országban, például Lengyelországban
előfordul, hogy vízzel kevert kristálycukrot erjesztenek a vodkafőzéshez. Az
Európai Unióban megbeszélések folynak a vodkakészítés szigorításáról: a
„Vodkaöv” országai ragaszkodnak hozzá, hogy csak a gabonából, burgonyából vagy
cukorrépa-melaszból készült, és hagyományos eljárással készült párlatot
lehessen vodkának nevezni.
Remélem elég kielégítő volt mindenki számára, most csak ennyi fért bele. Legközelebb is olvassátok a cikkeimet, addig is további szép estét mindenkinek, sziasztok.