Sziasztok
Sajnálom, hogy csak most tudok írni, de most van csak időm, végre nyári szünet. Amellett pedig Duna mentén lakom és nagy az árvíz veszély, ez is egyik oka a kihagyásnak. Ami a mostani cikket illeti, a cím senkit ne tévesszen meg, amit egyszer már írtam ezzel a címmel az a film, ez pedig a játék, vagy ha úgy jobban ismerős, a Biohazard.
A Resident Evil, Japánban Biohazard, egy
túlélőhorror videojáték, amelyet a Capcom fejlesztett és adott ki eredetileg
Sony PlayStation-re, majd nem sokkal később PC-re Sega Saturn-ra. 2002-ben
kiadtak egy fejlettebb grafikát és új játékmenetbeli elemeket tartalmazó
remake-et Nintendo GameCube-ra. 2006-ban pedig az eredeti PlayStation játék
portját Nintendo DS-re Deadl Silence alcímmel. Ez a verzió tartalmazott egy
teljesen módosítatlan játékmódot, amely mindenben megegyezik az eredeti
játékkal és egy "Rebirth" módot, ahol az új feladványok és ellenségek
mellett olyan játékmenetbeli újítások vannak, amelyeket a konzol
érintőképernyőjének kihasználására terveztek. Ez volt az első olyan játék,
amely a túlélőhorror kategóriába sorolta magát. A név az Alone in the Dark-ból
ered, ami az ambient survival horror címmel élt. A Game Informer amerikai
játékmagazin minden idők legfontosabb videojátékának nevezte a címet
Nagymértékben inspirálta a Sweet Home című korábbi Capcom játék. Mikami
Sindzsi-t eredetileg azzal bízták meg, hogy egy olyan horrorjátékot készítsen,
amely egy a Sweet Homehoz hasonlóan egy kísértetjárta kúriában játszódik. A
Resident Evil elindításakor 2 karakter között kell választani. Ezek Chris
Redfield és Jill Valentine. A szereplők fő történeti szála megegyezik, de a
végigjátszás alatt bejárandó útvonal más. A játék rögzített külső kamera előtt
játszódik. A hátterek előre renderelt állóképek, ezen kívül minden más 3D
poligonos megjelenítést kapott. Néhány helyszínen felbukkannak a játékoson és
az ellenfeleken kívül más mozgó objektumok, például a tűz. Jellemző, hogy a
felvehető, használható tárgyak enyhén elütnek a háttértől. Az irányítókart
balra-jobbra forgatva a főszereplő az iránynak megfelelően fordul, a kart
előre-hátra tolva indul el vagy hátrál.
A játék célja, hogy a begyűjtött
dokumentumok segítségével átverekedje magát azokon a feladványokon, amiket a
kastély tartogat. A kiemelten fontos tárgyak, például kulcsok segítségével új
helyekre nyer bejutást a játékos és így adódik lehetősége a történet tovább
görgetésére. Az irányított karakter különböző fegyvereket vehet a kezébe, amik
lőszerutánpótlása limitált. Mérlegelni kell a fegyverhasználati szituációkat, bizonyos
esetekben érdemesebb az ellenfelek elől elfutni. Sérülés esetén az elsősegély
spray nyújt segítséget, de a helyenként felvehető növények és azok kombinációja
is javítja a karakter állapotát. A főszereplők limitált számú tárgyat vihetnek
magukkal, Chris 6, Jill 8 hellyel rendelkezik. A felesleges tárgyakat a kastély
több pontján elhelyezett ládákba helyezhetjük el. Amit beteszünk az egyik
ládába, az a másikban is ott lesz. Menteni az írógépeknél lehet, de a
játékosnak szüksége van ezen művelethez egy festékszalagra is, ami korlátozza a
végtelen számú mentési lehetőséget. A történet folyamán több, különböző típusú
ellenféllel találkozhat a játékos. A leggyakrabban a húsevő zombik bukkannak
fel, de mellettük fertőzött kutyákkal, hollókkal és óriás pókokkal is meg kell
megküzdeni. Egyedi ellenfelek a vadászok, a kimérák és egy biológiai fegyver, a
Tyrant. Egy sor különleges gyilkosság történt Racoon City mellett, ahol az
áldozatokon a kannibalizmus jeleit lehet felfedezni. Az ügy kivizsgálására egy
különleges osztagot rendelnek ki. Ők a S.T.A.R.S, különleges taktikai és mentő
csapat, angolul Special Tactics and Rescue Squad és két alakulattal
rendelkeznek: Aplha és Bravo csapat. A Bravo csapatot küldik elsőként, de a
kapcsolat megszakad velük, ezért a helyszínre siet az Aplha csapat is, hogy
felderítsék a történteket. A játékos az Alpha csapatból választhat egy
karaktert. Ez Chris Redfield vagy Jill Valentine lehet. Jill nagyobb tűzerővel
rendelkezik és a zárnyitó készletével több titkos helyet tud felnyitni és
azokból extra tárgyakat begyűjteni. Chris alacsonyabb tűzerővel bír, de jobban
bírja a sebesüléseket. A játékban két támogató szereplő van, Barry Burton és
Rebecca Chambers. Barry az Alpha csapat fegyver szakértője, aki Jillnek segít a
fegyverkezésben. Rebecca a csapat orvos szakértője, Chris segítségére lesz a
történet során. Albert Wesker a S.T.A.R.S kapitánya és az Alpha csapat vezére.
Brad Vickers a csapat helikopter pilótája. További szsereplők keveset fordulnak
elő a történet során. Joseph Frost, az Alpha csapat hatodik tagja, aki a játék
kezdő videójában meghal. Enrico Marini, a Bravo csapat vezetője, hozzá
kapcsolódik a játék egyik nagy csavarja. Richard Aiken egy rádiót ad a
játékosnak, amivel Brad rádió adását lehet majd befogni. Kenneth Sullivan a
Bravo csapat tagja, ő az Alpha csapat érkezésekor meghal. Forest Speyer
hulláját egy erkélyen lehet majd megtalálni rengeteg holló társaságában.
A
játék 1998 július 24-én kezdődik. Az Alpha csapat megtalálja a Bravo csapat
helikopterét, de túlélők nincsenek a gép körül. Egy pisztolyt markoló levágott
kézfejet fedeznek fel és további nyomok után kutatnak, amikor egy csapat
vérengző kutya támad a csapatra. Joseph Frost rögtön az állatok áldozatává
válik, Brad Vickers pedig bepánikol és egyedül menekül. A csapat menekülésre
kényszerül, kis futás után egy kastélyban találnak menedékre. Azt hiszik
egyedül vannak. A kutyák dühösen kaparják az ajtót, de nem jutnak be. A négyre
fogyatkozott csapat, Albert Wesker, Chris Redfield, Jill Valentine és Barry
Burton csapdába esik. Attól függően, hogy melyik karaktert választja a játékos,
az egyik szereplő elhagyja a csapatot. Chris esetén Barry, Jill esetén Chris.
Egy pisztolylövés hangja csendül fel, majd a játékos irányította karakter
elindul a felfedezésére. Ezen a ponton kapjuk meg az irányítást és indulhat el
a kastély felfedezése. Az első felfedezésként a Bravo csapat egyik tagját,
Kenneth J. Sullivant találjuk holtan, amint egy zombi éppen lakmározik belőle.
A helységek további felfedezésével lassan megtaláljuk a többi Bravo csapat
tagot is. Richard Aiken méregtől haldoklik és utolsó tette egy rádió adóvevő
átadása az irányított főszereplőnek. Forest Speyer egy erkélyen lesz meg, ahol
a hullából lakmározó hollók megtámadják a játékost. Enrico Marini elmondja
nekünk, hogy a csapat egyik tagja áruló, majd egy nem látható valaki lelövi őt.
A kúrián átvezető út rejtvényekkel, csapdákkal és borzalmakkal van kikövezve.
Az elszórt dokumentumok és napló töredékek arra utalnak, hogy az Umbrella
Corporation, egy medikai multi cég egy titkos kutatócsoportja egy sor illegális
kutatást végzett az épületben. A kutatás eredményei az épület környékén élő
szörnyek, akik veszélyt jelentenek a kastélyban élő emberekre is a rendkívül
fertőző T-vírusnak. A kastélyt bejárva, több alagút, átjáró és épület után a
játékos egy titkos földalatti kutatóbázist fedez fel, ahol az Umbrella
Corporation kísélteibe botlik, közte a Tyrantel. A laboratóriumban derül ki,
hogy Wesker kettős ügynök és behálózta az Umbrella Corporation és megöli őt az
egyik szörny. A másik játszahtó karaktert egy Wesker által bezárt cellába
találjuk meg, aki segít az önmegsemmisítő rendszer aktiválásában. Chris, Jill
és a segítő szereplő, Chris esetén Rebecca, Jill esetén Barry, a helikopter
leszállóhoz tart, de szét kell válniuk a sok ellenfél miatt. A játékos
folyamatosan tartja a kapcsolatot Braddel és a másik két menekülővel, de
megtámadja őket a Tyrant, a T-vírussal alaposan fertőzött ember formájú szörny.
Miután sikeresen legyőztük a Tyrantet, a menekülők elérik a helikoptert és a
játék helyszíne megsemmisül. Az eredeti PlayStation változathoz képest történt
pár változtatás a játék angol nyelvterületen kiadott változataiban. Az
észak-amerikai és európai változatokban az intro filmet erősen megvágták.
Kikerült a csonkolt holttest, a zombikutya lelövése és Joseph halála sem
látható. Kivágták még Chris Redfield cigaretta meggyújtását is. A Japán
kiadásban a játék végén Fucsigami Fumitaka énekel, ez minden más régióban
kimaradt. Magából a játékból kihagyták az automata célzórendszert és
csökkentették az írógépszallagok mennyiségét. A Capcom a 4 dimenziós ládákat is
meg akarta szüntetni, az egyik ládába berakott tárgy nem vehető fel egy
másikból, de végül elvetették az ötletet. A később megjelent GameCube
újrakiadásban megtalálható egy rejtett nehézségi szint, a Real Survival, ahol a
4 dimenziós ládák között nincs kapcsolat. A Japán kiadás is angol nyelvű
dialógusokat és japán feliratott kapott. Felvették a japán szinkront is, de
végül nem használták.