Felhőatlasz

Sziasztok

Megint itt lennék, ma másodszorra egy újabb cikkel. Ezúttal egy film ismertetővel, ami hivatalosan is a kedvencem filmem lett. De nem is szaporítom tovább a szót, kezdjük is bele a Felhőatlasz Sextet előadásába.

Pi élete és Felhőatlasz az év legnagyobb könyvadaptációs vállalkozásai közül utóbbi hiába lett csodálatos élmény, még így is erősen megosztó. Aki azt hitte volna, hogy az év legnagyobb mozifilmes regényadaptációja A hobbit, az gondolja át még egyszer a kérdést. A legdrágább és legnagyszabásúbb adaptáció lehet, hogy Peter Jacksoné, azonban idén nem egy olyan irodalmi műből készült film, melyeket korábban megfilmesíthetetlennek tartottak. Ilyen például A Pi élete vagy a Felhőatlasz. Ráadásul ezen alkotások rendezőinek; Ang Lee, Tom Tykwer, a Wachowski-testvérek nem állt rendelkezésükre 9 órás játékidő, hiszen tudjuk, hogy olyat csak A hobbit rendezője és a film marketingesei képesek lenyomni a közönség torkán. Sőt, míg A hobbit filmverziója csak a regény eseményeinek sima krónikája, addig a másik két film megvalósítása komoly kreativitást igényel. A Felhőatlasz tehát mindössze 164 perces, az alapját pedig David Mitchell érdekes szerkezetű regénye jelenti. Ha a film történetéről kellene írnunk, akkor bizony nagy bajban lennénk. Míg a pár hete általunk is véleményezett Lopott szavakban három történet futott párhuzamosan a nézők szeme előtt, addig ebben a filmben hat sztorit követhetünk figyelemmel. Ezen történetek érdekessége, hogy egy kivételével nem direkt formában elevenednek meg előttünk, hanem elbeszélésként, levélként vagy valaki elmondásában. A történetek helyszíne különböző, az időpontjuk is különböző, mindegyik más és más korban játszódik, és persze a karakterek is különbözőek. Persze azt tudni kell, hogy ennek ellenére a készítők szinte mindegyik főbb figurát ugyanazzal a színészgárdával játszattak el, így egy-egy színész, például Tom Hanks, Halle Berry, Hugo Weaving, Hugh Grant 4-6 karakter bőrében is feltűnhet.

Persze nem teljesen különálló sztorikról van szó, hiszen egy-egy konkrétan is kapcsolódik egymáshoz az elbeszélési metódus miatt, de gondolati síkon a többi is összeköthető. A Felhőatlasz történetei ráadásul hangnemükben is igencsak eltérnek, hiszen akad humoros, romantikus, drámai, sőt, rejtélyre összpontosító sztori is, van sci-fis, hidegháborús és kalandos is, abban azonban mind megegyezik, hogy nem csak a felszínüket érdemes nézni, hanem a teljes műélvezethez mögéjük is kell látni. És a film megítélése sajnos igencsak múlik azon, hogy ki mennyire akarja vagy tudja megérteni. Szó sincs arról, hogy aki megérti, annak mindenképpen tetszeni fog a film, akinek pedig nem tetszik, az hülye és az is marad, de azért azzal a csalódás elkerülésének érdekében illik tisztában lennie a nézőnek, hogy mire vállalkozik, ha belekezd a Felhőatlaszba. Például arra, hogy oda kell figyelnie a filmre. Nem olyan bonyolult megérteni a Felhőatlaszt, hiszen bár igaz, hogy a hat történet a könyvvel ellentétben párhuzamosan fut egymás mellett, de egyik sem túl bonyolult, mindegyik tökéletesen elkülöníthető. Gondot mindössze a legelején fog az jelenteni, hogy az emberre zúdul egy csomó információ, alaphelyzet és időbe telik, míg el tudjuk helyezni a szóban forgó szituációkat. De persze az sem baj, ha mindez nem történik meg, hiszen a mesék előrehaladtával a korábbi információk és történések is egyre érthetőbbé válnak, ha elsőre esetleg még homályosak lettek volna. Érdekesség, hogy a filmet Tom Tykwer és a Wachowski-testvérek szegmensenként forgatták egymástól teljesen külön, mind térben, mind időben. Ez még nem is lenne akkora baj, hiszen a különálló történeteknek nem tesz rosszat a különböző stílus, ráadásul a remek vágás segítségével nagyon jól összefűzték a látványos és szépen fényképezett sztorikat.

Kár, hogy pár tényező kizökkentheti a nézőket, például az olykor elég fura maszkok, vagy a már említett színészsokszorozás, mindkettő érdekes élmény, azonban mégsem elengedhetetlen kellék. A Felhőatlasz olykor csúnyán szájbarágós, máskor pedig meglepően homályos, mégis összességében remek filmélmény lett. Aki az elején felül a hullámvasútra az minden bizonnyal a végén úgy fog lekászálódni róla, hogy forog a feje és elsőre azt sem tudja, hogy mi történt vele, csak abban biztos, hogy valami nagyszerű dolog. Szó se róla, a végeredmény biztos, hogy meg fogja osztani a nézőket, amiben mindenképp a rendezők a ludasak, hiszen az ő dolguk lett volna az is, hogy művüket közelebb hozzák a nézőkhöz. Manapság ugyanis legyen bármennyire is elgondolkodtató és mély egy film, csakis a befogadótól függ a megítélése, s bizony ezúttal nem sok választja el a Felhőatlaszt attól, hogy üresnek és sekélyesnek bélyegezzék meg. Viszont, ha eltekintünk a véleményektől, azt senki sem tagadhatja, hogy rettenetesen ambiciózus vállalás volt a rendezők részéről a film elkészítése, s csak reménykedni lehet abban, hogy a hatalmas anyagi bukás ellenére láthatunk még a Felhőatlaszhoz hasonló nem mindennapi alkotásokat.

"Létezni annyi, mint érzékelhetőnek lenni, így önmagad megismerése csak mások szemén keresztül lehetséges. Halhatatlan életünk alakulása a szavainknak és a tetteinknek következménye, melyek egymást erősítve vezérelnek keresztül minden időn... Az életünk nem csupán a miénk. Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz a múltban és a jelenben... és minden bűntettel, vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá."