Sziasztok, megint én lennék!
Most egy igazán gyönyörű film
ajánlásával tolakodnék ide, amit épp a mai napon láttam. Olyan gyönyörű ez a film és annyira elgondolkodtató, hogy elsírtam magam rajta, pedig nem vagyok az a fajta, aki elsírja magát egy filmen. Szerintem sokan ismerik ezt a filmet, de ha nem
nagyon tudom ajánlani. Ezt a filmet elég egyszer látni, és teljesen más
felfogásba kerül minden. Megmutatja mi az igazi, feltétel nélküli szeretet,
hűség és tisztelet.
Hacsi - A leghűségesebb barát (Hachiko: A Dog's Story)
A történet elején egy Ronnie fiú kezd el mesélni az ő hőséről, aki nem más, mint a
nagypapája kutyája Hachi. Hachit egy állomáson találta meg a nagyapja, Wilson
professzor egy hideg téli éjszakán. Hosszas próbálkozás után nem találtak neki
gazdát, és ugyan vonakodva, de a professzor felesége, Cate beleegyezett, hogy
megtartsák a kis japán akita kutyát. Ezek után nagyon szoros kapcsolat alakul
ki a professzor és Hachi között, ugyanis a kutya minden nap elkíséri őt a
vonathoz, este pedig kimegy elé az állomásra. Ez minden nap így megy hosszú
ideig, amíg egy este nem érkezik meg a professzor. A család gyászolja
szívrohamban elhunyt családtagjukat, eközben Hachi még mindig kijár az
állomásra és várja gazdáját. Majd 10 évig minden egyes nap kijár a
vonatállomásra, és mindig ugyan ott várja, ahol eddig is. Az állomás dolgozói adnak neki ételt és
vizet, mígnem egy hideg téli éjszakán halálra fagy és végre, gazdája ismét
visszatér hozzá.
Ez nem csak egy gyönyörű
film, hanem egy csodálatos igaz történet. Hachiko 1923. november 10-én
született, majd rá egy évre gazdája, Hideshaburo Ueno, a Tokiói Egyetem
mezőgazdasági tanszék professzora Tokióba vitte magával munkája miatt. Hachiko
kitartóan minden munkanapon kiment gazdája elé az állomásra, míg egy nap a
professzor szívrohamban meghalt, és már nem jött vissza. De Hachiko továbbra is
mindig kiment és csak várt és várt. Ueno professzor halála után többször is
magához fogadta pár család, de ő mindig megszökött tőlük és visszatért a régi
otthonához, abban a reményben, hogy egy nap újra láthatja a professzort. Mivel
odahaza sohasem találta, ezért elment az állomásra, ahova már számtalan
alkalommal kikísérte ezelőtt. Minden egyes nap újra és újra kiment és várta
gazdáját az esti tokiói vonatnál, de többé már nem tűnt fel a professzor. Sokan
hoztak neki élelmet és gondoskodtak is róla, mivel tudták, hogy régen halott
gazdáját várja még mindig vissza. 10 évig minden egyes nap, pontban az esti
tokiói vonat érkezésekor Hachiko feltűnt a Shibuya Állomáson. Hachiko végül
1935. március 8-án találták meg Shibuya egyik utcáján holtan. A kutya tetemét
kitömték és a Nemzeti Tudományi Múzeumban állították ki Tokióban, az Uenoról
elnevezett parkban. 1934 áprilisában állítottak Hachiko emlékére bronzszobrot
az állomáson arra a helyre, ahol ő mindig várta gazdáját.
Tanárok és szülők mesélték el a
történetet, hogy a japán gyerekekben is kialakuljon egy hasonló hűség, egy erős
kapocs a családjuk és szeretteik iránt. Hachiko egyből a hűség és odaadás
nemzeti szimbólumává vált a szigetországban.
Nyugodj békében Hachiko és Hideshaburo Ueno.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése