2013. március 20., szerda

Disney hercegnők zombi kollekció

Sziasztok
Még régebben találtam pár érdekes képet, amit úgy gondoltam egy kis történettel róluk, de megosztok veletek is. Ki ne ismerné a disney hercegnőket? Talán a fiúk, de így talán még nekik is tetszeni fog. Mivel főleg a képet a fontosabbak egy-egy történet közbe betettem egy másik képet is, hogy ne foglaljon annyi helyet, remélem így is élvezhető lesz.

Hófehérke és a hét törpe
Volt egyszer egy szép királylány, Hófehérke, akit mostohaanyja, a királynő nevelt. A rendkívül hiú uralkodó minden nap megkérdezte a varázstükrét, ki a legszebb a világon, s egy napon azt a választ kapta: Hófehérke. A királynő erre megparancsolta udvari vadászának, hogy ölje meg Hófehérkét, s vigye el neki a lány szívét. A vadász azonban megkönyörült Hófehérkén, s nem bántotta. Hófehérke az erdőben sétálva rábukkant a hét törpe házára, amelyet alaposan kitakarított, majd vacsorát is főzött. A hazatérő törpék értetlenül fogadták a történteket, végül azonban megtalálták Hófehérkét, akinek megengedték, hogy náluk maradjon. A királynő eközben újra varázstükréhez fordult, amely elárulta neki, hogy Hófehérke még mindig él, s továbbra is ő a legszebb. Erre a királynő vénasszonnyá változott, s mérgezett almát készített, másnap pedig megjelent Hófehérkénél, hogy rávegye, fogyassza el. A gonosz terv sikerrel járt, Hófehérke holtan esett össze. Látva mindezt a törpék, felkergették a királynőt egy hegy tetejére, akibe belecsapott a villám, s lezuhant. Hófehérkét üvegkoporsóba tették, hogy szépsége örökké látható maradjon. Megjelent azonban a királyfi, Hófehérke szerelme, s egy utolsó csókot lehelt kedvese ajkára, aki ettől felébredt. Ettől fogva boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Hamupipőke
Walt Disney 1922-ben kezdett el rövid, tízperces kis modern rajzfilmekkel próbálkozni, hogy megszülessen az ötlete, a legújabb rajzfilmjéhez, a Hamupipőkéhez. 28 évnek kellett eltelnie, hogy megszülessen a végleges ötlet. Azonban Hamupipőkéhez megfelelő hangot nem talált, Luciferhez – a gonosz macskához – pedig megfelelő alakot. Amikor az egyik barátja macskáját Mollyt meglátta, örömujjongásban tört ki, s jelentette, hogy megszületett a tökéletes Lucifer-forma. Tehát a gonosz macska, Molly alakját őrzi. Hamupipőke hangja esetében pedig szereplőválogatást hirdettek. A szerepet egy olyan lány nyerte, meg, akit két barátnője nevezett be; Ilene Woods-nak hívták. A Lucifert szinkronizáló June Foray hű maradt a Walt Disney filmek szinkronizálásához, Elanor Audley, aki a mostoha hangját adta később a Csipkerózsika Maleficent-je, azaz gonosz tündére lett. Verna Felton, aki pedig a Tündért szinkronizálta, később az Alice Csodaországban gonosz szívkirálynője, a Susie és Tekergő Sarah nénije lett. A premier 1950-ben volt. Mindenki eljött látni a filmet, akinek csak egy csepp köze volt hozzá. A Bibiddi bobiddi boo c. dal az év legjobb dala lett, Walt Disney pedig később további egész estés mesefilmeket is rendezett: Csipkerózsika, Alice Csodaországban, Susie és Tekergő. 2002-ben elkészült a Hamupipőke 2 – Az álmok valóra válnak, valamint 2007-ben a Hamupipőke 3 – Elvarázsolt múlt című folytatás. 

A kis hableány
Arielle, a kis hableány a partra vágyódik, főleg mióta megpillantotta Eric herceget. Szerelem volt első látásra, s a kis sellő, miután egy heves viharban – amely összezúzta új kedvese hajóját – megmentette Eric életét, felkeresi a tengerek poliptestű boszorkányát, Ursulát, hogy emberi lábakat kérjen tőle. Ursula megteszi neki ezt a szívességet, de csak a lány csodás hangjáért cserébe, amit egy kagylóba zár és a nyakába fűz. A varázslat előtt figyelmezteti Arielle-t, hogy mindössze három napja van, hogy a herceget magába bolondítsa, különben örök időkre Ursula rabszolgája lesz. A hableány mindenbe belegyezik szerelme kedvéért, a bűbáj végbemegy. A legjelentősebb eltérés az eredetitől, hogy az eredeti szomorú vég – a hableány önfeláldozó halála – helyett boldog befejezést kap. A történet jellegzetes Disney-meseszövést mutat, az egykori erősen drámai vonal sokkal könnyedebb, bájosabb; a gonosz a végén megbűnhődik és a jók boldogan élnek. Számos mókás mellékszereplő és szituáció segíti, hogy a gyerekek minél inkább megszeressék ezt a filmet, Arielle az emberek közé kerülve villával fésülködik. A szereplők neveket is kaptak, ami az eredeti történetben nem volt nekik.

Aladdin
Az Aladdin a Walt Disney Pictures 1992-ben megjelent egész estés rajzfilmje. A klasszikus mesefilmek sorában ez a mese volt a harmincegyedik. A filmet Ron Clements és John Musker rendezte. A történet az arab népmese, az Aladdin és a bűvös lámpa nyomán készült, ami Az ezeregyéjszaka meséiben szerepelt. Az eredeti szinkronhangok olyan híres színészek voltak, mint például Ali Ababwa, Linda Larkin, Robin Williams, Jonathan Freeman, Gilbert Gottfried, vagy Frank Welker. Elsőnek 1992. november 25-én mutatták be a mesefilmet, ami többnyire pozitív visszajelzéseket hozott. Negatívumok is érték a film készítőit, mégpedig arab nézők személyében. Ők azt állították, hogy némi rasszizmust is véltek felfedezni a mese történetében. Mindezek ellenére Aladdin nagy bevételt hozott Disney-nek. Elsősorban meg kell említeni, hogy ez volt a legsikeresebb film 1992-ben, ezen kívül az Amerikai Egyesült Államokban 217 millió dollárt hozott a konyhára, míg világszerte 504 milliót. Nem csak a gyermekeket hozta lázba a film, ugyanis nem sokkal a megjelenés után folytatást készítettek. A második rész címe Jafar visszatér lett, míg a harmadik részé Aladdin és a tolvajok fejedelme. Ezeken kívül még más egyéb formák is ihletet merítettek az Aladdinból. Született a történet alapján számítógépes játék, animált tévé-sorozat, a figurákból plüssállatok. A cselekmény helyszíne Agrabah, ahol az utcagyerek Aladdin él kedves kis majom barátjával, Abuval. A főhős nem a tipikus utcagyerekek sorába sorolható. Szerény és jószívű. Az emberek csak azt a tolvaj fiút látják benne, aki már majdnem mindenkit megtréfált. Aladdin a szultán udvari varázslója, Jafar segítségével rátalál a csodalámpára, amelynek megdörzsölésével a mókamester és alakváltoztató dzsin tűnik elő, és felajánlja, hogy teljesíti három kívánságát. Aladdin nem is sejti, hogy nem csak tulajdonosa lett a dzsinnek, hanem igaz barátra is talál benne. Ezzel elindul Aladdin mesés, hihetetlen felfedező utazása. Jafar persze magának akarja a lámpást, hogy gonosz terveit megvalósíthassa. Aladdinra hárul a feladat, hogy útját állja az ármánynak és szabadon engedje a lámpa szellemét. Jutalma nem marad el: elnyeri a szépséges Jázmin hercegnő szerelmét

Oroszlánkirály
Az Oroszlánkirály története a képzeletbeli afrikai Büszke Birtokon játszódik, ahol Mufasa, egy oroszlán királyként uralkodik a többi állat felett. A film kezdetén Rafiki, a mandrill sámán bemutatja Simbát, Mufasa király és Sarabi királynő fiát a Trónszirt körül gyülekező állatalattvalóknak. Mufasa fivére, Zordon rájön, Simba születésével elvesztette a jogot, hogy a Mufasát követő király ő lehessen, így azt tervezi, hogy megöli Simbát és Mufasát annak érdekében, hogy elfoglalhassa a trónt. Zordon bogarat ültet Simba fülébe azzal, hogy az elefánttemetőről, egy a Büszke Birtok határain túl eső területről mesél neki, ahova Simbának tilos mennie. A kis oroszlán nem engedelmeskedik apja parancsának és elviszi barátját, Nalát a temetőbe. Itt a kölyköket Shenzi, Banzai és Ed, Zordon hiéna csatlósai kergetik meg, Mufasza azonban megmenti a kicsiket. A király ugyan leszidja fiát, az éjszakában játszadozni kezdenek, Mufasza az égre tekintve pedig elmondja fiának, az összes csillag az égen egy-egy halott király lelke, így ha meghal, akkor ő is oda fog kerülni. Másnap nyugodt Zordon később egy gnúcsordát üldöztet egy közeli szurdokba, ahol Szimba így csapdába esik, Mufasa pedig kénytelen hírmondójával, a szarvcsőrű madár Zazuval fia segítségére sietni. Csakhogy Zordon leüti Zazut, a megfelelő pillanatban pedig lelöki az egyik sziklaszirtről Mufasát a mélybe, megölve ezzel a királyt. Zordon ezután elhiteti Simbával, hogy a fiatal oroszlánkölyök felelős apja haláláért, és arra ösztönzi, hogy meneküljön el a Büszke Birtok határain túlra. A kis kölyök így önmagát szégyellve, bűnösnek érezve hagyja el apja birodalmát, nagybátyja pedig mindenkivel elhiteti, hogy Szimba és Mufasza a gnúcsorda áldozatai lettek, majd a hiénák támogatásával elfoglalja a trónt. A történtek után a távoli sivatagban két jó barát, Timon, a szurikáta és Pumbaa, a varacskos disznó rátalál az eszméletlen Szimbára, akit ki is mentenek a keselyűk gyűrűjéből.
Egy rövid eszmecserét követően, hogy vajon érdemes-e egy oroszlánnal barátságot kötni, a duó saját mottójuk, a „Hakuna Matata” törvényei szerint nevelik fel a kölyköt a dzsungelben. Később, amikor Szimba felnő, összetalálkozik gyermekkori barátjával, Nalával, aki beszámol róla, hogy Zordon zsarnokoskodó, nemtörődöm hozzáállása pusztulást hozott a Büszke Birtokra és átadta a hatalmat a több száz idétlen és erkölcstelen hiénának. Arra kéri Simbát, hogy térjen vissza és foglalja el az őt megillető királyi trónt, de az visszautasítja, hiszen meg van elégedve jelenlegi boldog életével, valamint még mindig bűnösnek érzi magát saját apja halálát illetően. Nala felelősségre vonja, és közli, hogy ez Szimba kötelessége. Azon az éjszakán Simba az égre néz, és felkiált apjához, amikor is feltűnik Rafiki, akit Szimba bolondnak hisz. A mandrill azonban a a tudás és humor ötvözetével sikeresen meggyőzi Szimbát arról, hogy Mufasa lelke még benne él, később pedig Mufasa szelleme jelenik meg az égen, és a film egyik legemlékezetesebb jeleneteként megszólítja fiát és emlékezésre készteti. Szimba ezek után úgy dönt, visszatért a Büszke Birtokra. A törvényes trónörökös Nalával, Timonnal és Pumbaával együtt hazatér, majd a trónszirten szembeszáll nagybátyjával, és Mufasa halálának igaz történetére is fény derül, ahogy a meglehetősen magabiztos Zordon megpróbálja Simba ellen hangolni az oroszlánhölgyeket. Mialatt Timon és Pumbaa kiszabadítják Zazut, ádáz küzdelem tör ki az oroszlánhölgyek és a hiénák között, mialatt Simba Zordonnal viaskodik. Hadakozásuk közben Zordon megpróbálja minden rosszal a hiénákat vádolni, és végül bevallja az oroszlánok előtt: ő ölte meg Mufasát. A bosszúra éhes Szimba a mélybe lökhetné nagybátyját, de mint mondja, ő nem az a fajta. Végül védekezésként lerúgja magáról támadó nagybátyját, aki így mégis csak a mélybe zuhan, lent pedig elfogják a hiénák -akik nem igazán vették szívesen, hogy Zordon őket állította be ellenségnek- és megölik bukott vezetőjüket, majd a vihar által okozott tűzben mind odavesznek. Ahogy a trónra jogosult király foglalja el a trónszirtet, a Büszke Birtok ismét zöldbe borul és kivirágzik. A film zárójelenetében Rafiki a magasba emeli Simba és Nala újszülött kölykét, és az élet körforgása így folytatódik. 

A Notre Dame-i toronyőr
A film 1482-ben kezdődik Párizsban, ahol Clopin, egy cigány mesélő meséli el a Notre Dame-i toronyőr történetét egy csapat gyermeknek. Maga a történet három cigány érkezésével kezdődik, akik titokban érkeznek Párizsba, ahol Frolló főbíró, aki Párizs igazságügyi minisztere és a város tényleges irányítója, emberei észreveszik őket.A cigány nő megpróbál elmenekülni Frolló elöl, de a főbíró megöli őt a Notre Dame előtt. A torz gyermek megölésére készül, mikor megállítja a főesperes és a nő meggyilkolásával vádolja. Hogy jóvátegye bűnét, elvállalja, hogy saját gyermekeként neveli majd fel a gyermeket a katedrálisban és a Quasimodo-nak nevezi el. 20 évvel később Quasimodo, mint egy fiatal jószívű elszigetelt ember jelenik meg előttünk, akinek egyetlen társasága a vízköpők. Frolló azt mondta, hogy Quasimodo egy szörnyeteg akit nem viselné el a külvilág. Quasimodo, figyelmen kívül hagyva a figyelmeztetést, kiszökik a Bolondok Napjára és részt vesz a fesztiválon, ahol a tömeg a Bolondok Királyává választja, ám végül mégis megalázzák őt. Frolló elutasítja Quasimodo segélykiáltásait, a szerencsétlent csak a cigány lány Esmeralda menti meg, nyíltan ellenszegülve Frollónak. Frolló utasítást ad katonáinak, hogy fogják el, de a lány a mágia segítségével elmenekül. Frolló leszidja Quasimodot és visszaküldi a katedrálisba. Esmeralda követi Quasimodot a templomban, akit viszont Phoebus követ, aki Frolló őreinek a kapitánya. Phoebus, aki személy szerint nem ért egyet Frolló módszereivel és nem fogja el Esmeralda-t a katedrálisban. Frolló végül a főesperes utasítására elhagyja a katedrálist, de azzal az üzenettel, hogyha Esmeralda elhagyja a templomot, akkor azonnal elfogják.
Esmeralda végül megtalálja Quasimodot a harangtoronyban, ahol barátok lesznek. Cserébe, hogy megmentette őt a tömeg elől, Quasimodo kijuttatja Esmeralda-t a templomból. Esmeralda egy térképed ad Quasimodonak, amely a Csodák Udvarát ábrázolja, a cigányok titkos rejtekhelyét ábrázolja, arra az esetre ha legközelebb úgy döntene, hogy elhagyja a katedrálist. Frolló rájön, hogy vágyat érez Esmeralda iránt. Hamarosan rájön, hogy Esmeralda megszökött a Notre Dame-ból és őrült hajtóvadászatot indít ellene és mindent elpusztít ami az útjába kerül. Phoebus felismeri hogy Frollónak elment az esze és ellene fordul, aki utasítást ad arra, hogy lőjék le és végezzék ki. Phoebus beleesik a vízbe, de Esmeralda megmenti és Quasimodohoz viszi felépülni. Frolló tudja, hogy Quasimodo segített megszöknie Esmeralda-nak. Blöfföl és azt mondja Quasimodonak, hogy tudja, hol van a Csodák Udvara. Ezek után Phoebus azt javasolja Quasimodonak, hogy menjenek el Esmeralda-hoz és figyelmeztessék őt Frolló tervéről. A térképet használva eljutnak a Csodák Udvarába, ahol majdnem felakasztják őket, mert kémeknek nézik őket, de Esmeralda tisztázza őket. Végül Frolló megérkezik a seregével és elárulja, hogy követte Quasimodot és utasítja katonáit, hogy fogják el őket. Frolló utasítást ad arra, hogy Esmeralda-t égessék meg, mert nem akart a szertője lenni.
Quasimodo a harangtoronyból figyeli az eseményeket, kikötözve, de mikor látja a Esmeralda fájdalmait kiszabadul béklyóiból. És eldönti, hogy megmenti őt. Phoebus lázadást szít fel és verekedés tör ki a tömeg és a katonák között. Quasimodo kiszabadítja Esmeralda-t és testét az ágyra helyezi le. Ezután olvadt rezet önt az utcára, hogy senki se tudjon bejutni a katedrálisba. Ám Frolló valahogyan bejut az épületbe. Eközben Quasimodo azt hiszi, hogy Esmeralda halott, ekkor érkezik meg Frolló, aki le akarja szúrni őt egy tőrrel. Quasimodo dühében, majdnem megöli Frollót, de cselekedetét abbahagyja, mikor Esmeralda felébred. Frolló az erkélyre üldözi őket ahol harcolni kezdenek. A harc azzal végződik, hogy Quasimodo és Frolló is lezuhannak az erkélyről. Míg Frolló lezuhan addig Quasimodo-t elkapja Phoebus egy alsóbb szinten, ahol a kis csapat egyesül. Miközben a tömeg győzelmét ünnepli Frolló felett, addig Quasimodo szembenéz a tömeggel, akik ez alkalommal hősként fogadják. 

Herkules
A művészetek istennői, a múzsák mesélik el, hogyan jutott hatalomra a mindenható Zeusz és hogyan akadályozta meg a titánok uralkodási kísérletét. Elérkezik a nap, mikor Zeusznak és Hérának gyermeke születik Herkules néven, a többi isten nagy örömére. A főisten fivére, Hádész azonban cseppet sem lelkes, mivel a Párkák azt jósolják neki, Herkules megakadályozza majd, hogy átvegye a világ irányítását. Az alvilág istene megbízza csatlósait, Pechet és Pánikot Herkules megölésével, amihez előbb halandóvá kell tenni egy varázsital segítségével; a két ügyefogyott szolgát azonban megzavarják, így Herkules csupán halhatatlanságát veszíti el, földöntúli ereje megmarad. Herkules gyermekkorát kívülállóként éli, hatalmas ereje kihívást jelent számára, képtelen beilleszkedni a többi ember közé. Nevelőszülei elárulják neki, hogy talált gyermek, így az ifjú úgy dönt, utána jár származásának. Zeusz elmondja fiának, ahhoz, hogy visszatérhessen az Olümposzra, be kell bizonyítania, igazi hős. Szárnyas lovával, Pegazussal az oldalán Herkules felkeresi Philoktétészt, a mogorva szatírt, akinek eddig minden kiképzett hőse alulmaradt; végül úgy dönt, egy utolsó próbát tesz Herkules felkészítésével. A kiképzés után hármójuk megkísérli megmenteni Meget, egy bajba jutott hölgyet a kentaur Nesszosztól. A forrófejű Herkules nehezen ugyan, de megbirkózik a feladattal, s bár elbűvöli a bájos lány, folytatja útját Thébába. Távozása után Megről kiderül, Hádész kényszerű szolgálatában áll, mivel lelkét az istennek adta szerelme életéért cserébe, aki végül elhagyta őt. Mikor Hádész rájön, hogy Herkules életben van, éktelen haragra gerjed, s új tervet sző kiiktatására. Herkules arra készül, hogy bizonyítsa Théba népének hősiességét.
Hádész a Hidrát veti be, hogy a sokfejű szörnyeteg végezzen a még tapasztalatlan aspiránssal. Hosszú küzdelem után az istenek gyermeke kerekedik felül azzal, hogy a fenevadra zúdítja a hegyoldalt. Herkules rövidesen multimilliomossá, ünnepelt sztárrá válik országszerte. Ráébredve, hogy tervét komoly veszély fenyegeti, Hádész Meget küldi kideríteni a szuperhős gyenge pontját, s cserébe szabadságát ígéri a lánynak. Herkulest csalódás éri, mikor Zeusz közli vele, még nem térhet vissza az istenek közé, mivel pusztán karizma nem bizonyítja valódi rátermettségét. A hős eltölt egy napot Meggel, aki azon veszi észre magát, hogy beleszeretett a férfibe. Mikor Herkules távozása után megjelenik Hádész, Meg tájékoztatja, hogy Herkulesnek nincs gyenge pontja, azonban a számító isten már nagyon is jól tudja, mi az. Phil fül- és szemtanúja kettejük beszélgetésének, s megpróbálja figyelmeztetni tanítványát, aki azonban ügyet sem vet rá, mi több, komolyan megsérti őt, így a szatír hazatérését tervezi. Hádész tűnik fel a megkötözött Meggel az oldalán, s alkut ajánl Herkulesnek: ha a hős a következő huszonnégy órára átadja neki erejét, a lány szabad lesz és sértetlen. Miután Herkules elfogadja az ajánlatot, Hádész elárulja neki, hogy Megara végig őt szolgálta, majd pedig a titán horda kiszabadítására indul. Egy kivételével az Olümposz felé irányítja őket, a Küklopszot pedig Herkules megölésére utasítja. A Megarában, s így mindenben csalódott hős baját ereje híján rendesen ellátja az óriás, azonban Phil lelket önt belé, a végső pillanatban pedig Meg a segítségére siet, így ő hal meg helyette. Ennek következtében az alku felbomlik, Herkules visszanyeri erejét, s Pegazus hátán az istenek segítségére siet. A legyőzött Hádész visszatér az alvilágba. Herkules rövidesen utánamegy, s Meget követeli, azonban a holtak ura felvilágosítja, hogy szerelme jelenleg a lelkek folyójának fogja. Herkules magát ajánlja fel a lányért cserébe, Hádész pedig belemegy az egyezségbe, abban bízván, hogy a férfi nem ér fel a Meggel, mielőtt maga is odaveszne. Herkules beleveti magát az örvénybe, s noha életereje egyre fogy, elképesztő bátorsága révén visszanyeri isteni mivoltát, egyúttal halhatatlanságát, s így sikeresen kijut a lány lelkével. Hádész megpróbálja kimagyarázni magát, azonban Herkules egy ökölcsapással a mélybe küldi, ahol a lelkek lehúzzák az áramlattal. Herkules egyesíti Meg lelkét és testét, majd együtt indulnak az Olümposzhoz. Herkules azonban lemond a halhatatlanságról, s a földi életet választja szerelme oldalán. Phil végre elnyeri, amire mindig is vágyott: megjegyzik nevét egy igazi hős tanítójaként.

Tarzan
Az 1880-as évek közepén, valahol Afrika elhagyatott vizein egy hajó kigyullad. Az utolsó pillanatban megmenekül egy férfi, egy nő és a gyermekük. Egy csónaknak nevezett lélekvesztő segítségével partot érnek. Egy hatalmas, sziklán magasodó és a tenger fölé nyúló fára építenek egy faházat. Azonban a dzsungel veszélyes, és ez hamar meg is mutatja magát: a rettegett leopárd, Sabor, egy viharos délután betör a fakuckóba és elhurcolja a szülőket. A kisgyermek magára maradt egy kiságyban; őt a leopárd nem bántotta. A közelben tanyázik egy gorilla csapat. A leopárd már itt is megmutatta erejét: a vezér hím fiát játék közben megölte; nem lehetett megmenteni. Ezt követően a csapat odébbáll. A vonulás közben a vezér hím párja egy sírást vél hallani. Gyorsan elkezdi követni a hangot, majd megtalálja a faházat és benne a kis Tarzant. Amikor kiveszi a kiságyból, megjelenik Sabor és támadásra készül. Kala megragadja a gyermeket és gyorsan eliszkol onnan; a leopárd üldözőbe veszi őket, ám belegabalyodik egy tartókötélbe, így nem jut messzire. Kala visszatér a csapatba az új "szerzeménnyel". Pár év múlva Kerchak még mindig nem hajlandó befogadni a kis jövevényt; ennek ellenére a kis Tarzan hamar összebarátkozik Terk-kel, aki aztán gyerekkori barátja lesz.
Különböző zűrös kalandokba keverednek együtt és végül Tarzanból felnőtt lesz. Sabor egyszer csak rálel a gorillákra; Tarzan szembeszáll vele és győz. A nagy leopárd immáron halott. Ezt követően nem sokkal kutatók egy csoportja száll partra, mindenféle vizsgálatokat végezve. A csapat tagja Jane is: egy fiatal lány, aki azonnal belelopja magát Tarzan szívébe. Egyszer Jane sétálni indul az erdőbe, majd letelepszik és elkezd rajzolni egy kis páviánt. A majom a rajzot ellopja, de a lány utána ered, amíg szembe nem kerül a pávián falkával; menekülőre fogja, de főhősünk megmenti. Mivel Tarzan nem igen találkozott emberrel, ezért a saját módján megpróbál ismerkedni a lánnyal; egész jól eltöltik az időt egymással, majd Tarzan visszaviszi Janet a táborba. Később Jane bemutatja újdonsült barátját a táborba: a tábor vezetőének nagyon tetszik, azonban a fővadásznak egy cseppet sem. Itt Tarzan megismerkedik az emberi világgal: az olvasással, a két lábon járással, az írással és még számos dologgal. Jane ráveszi Tarzant, hogy költözzön vele Angliába. Clayton viszont fogságba ejti őket és barátaival elindul megölni a gorillákat, amikért Angliában szép pénzt remél. Tarzant barátai kiszabadítják és elindulnak segíteni a gorillákon. Tarzan végignézi, ahogy Clayton megöli Kerchak-ot, majd rátámad. A fákon mászva verekednek, Clayton beleakad az indákba, amik végül megfojtják. A haldokló Kerchak megkéri Tarzant, hogy vigyázzon a gorillákra. A film végén Jane és apja visszaindulnak Angliába, ám Jane nem tud elszakadni és mégis Tarzannal marad. 
 
A hercegnő és a béka
1912-ben New Orleans-ban egy asszony mesét olvas a békakirályról a lányának, Tianának, és lánya barátnőjének, Charlotte La Bouff-nak. Charlotte a történetet romantikusnak találja, míg Tiana azt mondja, sosem csókolna meg egy békát. Évekkel később, 1926-ban Tiana gyönyörű fiatal nővé válik, két munkája is van, hogy összegyűjtsön annyi pénzt, hogy saját éttermet nyithasson, teljesíthesse apja legnagyobb álmát. Charlotte felbéreli Tianát, hogy apja húshagyókeddi partijára ő szállítsa az ételeket. Az apa, Eli "Big Daddy" La Bouff a New Orleans-i karnevál királya és éppen vendégül készül látni Naveen herceget. Naveen, Maldonia hercege New Orleans-ba látogat, elhatározza, hogy jobb anyagi helyzetbe kerül. Miután a szülei kitagadták, Naveen elhatározza, hogy feleségül vesz egy gazdag déli szépséget. Mindkét fél számára világos, hogy Naveennek a legjobb választás Charlotte lenne, aki apja vagyonát fogja örökölni. A Charlotte-tól kapott pénzzel Tiana végre tudja hajtani álmát és megvásárol egy régi cukormalmot, amit étteremmé fog átalakítani. Közben Naveen és szolgálója, Lawrence összefutnak a baljós Dr. Facilier-vel, egy gonosz vuduvarázslóval. Dr. Facilier meghívja Naveent a műhelyébe, ahol meggyőzi őket arról, hogy hatalmában áll végrehajtani a titkos kívánságokat. Azonban csúfúl rászedi őket: Naveent békává változtatja, míg Lawrence-t elvarázsolja, hogy úgy nézzen ki, mint Naveen. Facilier arra akarja felhasználni a Naveennek kinéző Lawrencet, hogy elvegye Charlotte La Bouff-ot, majd az esküvő után megölje a lány apját és megszerezze hatalmas vagyonát. A húshagyókeddi bálon Charlotte flörtöni kezd azzal, akiről azt hiszi, hogy Naveen, miközben Tiana arról értesül, hogy más valaki is meg akarja venni a cukormalmot és magasabb árat kínál. Ami végképp tönkreteszi az estéjét, hogy elszakad az álruhája. Charlotte megszánja baránőjét és nekiadja a hercegnőruhát és egy tiarát, hogy ismét részt vehessen a bálon. Miután Charlotte visszatér a báli forgatagba, Tiana az Esthajnalcsillaghoz fohászkodik, amikor hirtelen maga mellett talál egy békát. A béka - Naveen - arra kéri Tianát, akit igazi hercegnőnek vél, hogy csókolja meg és ezzel törje meg Dr. Facilier varázslatát. Tiana beleegyezik, de cserébe pénzt kér, hogy meg tudja venni a kinézett malmot. Azonban a csók balul sikerül, mivel ahelyett, hogy Naveen visszaváltozna, Tiana is békává változik.
A két béka éppen csak meg tud menekülni a környékbeli mocsarakba, ahol találkoznak Louis-al, a trombitáló alligátorral, aki ember akar lenni és Rayjel, a cajun szentjánosbogárral, aki Evangeline nevű szerelme után áhítozik. A két jó barát felajánlja Tianának és Naveennek, hogy elvezetik őket a jó vudu varázslónőhöz, Mama Odie-hoz, aki fel tudja oldani az átkot. Miközben Mama Odie felé tartanak, Tiana és Naveen egyre jobban megismerik egymást és egymásba habarodnak. Időközben Dr. Facilier alkut köt a vudu szellemekkel: felajánlja nekik a New Orleansban élő emberek lelkét cserébe Naveenért. Miután Tiana és Naveen találkoznak Mama Odie-val, megtudják, hogy Naveennek egy igazi hercegnőt kell megcsókolni, hogy megtörjék az átkot. Tiana és barátai visszatérnek New Orleansba, ahol felkeresik Charlotte-ot, a húshagyókeddi fesztivál igazi hercegnőjét. Naveen elmeséli Ray-nek, hogy Tianát szereti és érte hajlandó lenne feladni az álmait is, de mielőtt szerelmet vallhatnak a lánynak, a vudu szellemek elragadják és visszahurcolják Dr. Facilierhez. Ray elmondja Tianának, hogy Naveen őt szereti, de amikor Tiana elmegy a húshagyókeddi parádéra, azt látja, hogy Naveen és Charlotte összeházasodnak.Tiana bánatában egy temetőbe húzódik vissza, hogy egyedül legyen. Eközben Ray és Louis Naveen megmentésére indulnak és sikerült kiszabadítaniuk egy varázserejű talizmánnal együtt. Ray megtalálja Tianát és átadja neki a tallizmánt, és megpróbálja feltartóztatni az őket üldöző szellemeket, de Dr. Facilier halálos sebet ejt rajta.
Facilier feltartóztatja Tianát és egyezséget ajánl: a talizmánért cserébe segít neki megvalósítani az álmát és létrehozni az éttermét. Miután Tiana rájön, hogy inkább Naveennel lenne, visszautasítja Dr. Facilier ajánlatát, kiragadja a talizmánt a kezéből és összetöri. A feldühödött vudu szellemek ekkor Facilier ellen fordulnak és adósságaiért cserébe örökké magukkal hurcolják. Naveen éppen a helyzetet és az alakcseréket magyarázza a zavarodott Charlotte-nak, amikor Tiana rájuk talál. Tiana bevallja, hogy ő is szereti Naveent és vele akarja tölteni az életét, akár béka formában is. Charlotte-t meghatja a történet és vállalja, hogy megcsókolja Naveent, hogy együtt lehessenek Tianával. Azonban az óra éjfélt üt, véget ér húshagyókedd és már Charlotte sem hercegnő - a csók ellenére Naveen nem változik vissza emberré. Louis ekkor talál rájuk, kezében a haldokló Ray-jel, aki búcsút vesz tőlük és sok boldogságot kíván nekik. Halála után egy újabb fényes csillag gyúl ki az égen. Tiana és Naveen visszatérnek Mama Odie-hoz, aki összeadja őket. Az első csók alkalmával azonban csoda történik, mindketten visszaváltoznak emberré - hiszen házassága révén már Tiana is hercegné lett. Mindketten visszatérnek New Orleansba és fényes lakodalmat csapnak. Tiana végre meg tudja nyitni „Tiana's Palace” névre hallgató éttermét és a két ragyogó esthajnalcsillag őrködik felettük.

2013. március 16., szombat

Anime ismertető 12. rész - Mirai Nikki

Sziasztok.
Örülhetnek az anime szerelmesei, egy olyan szombathoz érkeztünk, amikor anime ismertető jelenik meg. Jó szórakozást a vérfürdőhöz.

Mirai Nikki
Sakae Esuno 2006-2010-ig futott zseniális mangája, hol romantikába hajló pszichológiai horrorral, hol agytornázó logikai bukfencekkel láncolja magához az olvasót. A Gantz és Higurashi no Naku Koroni rajongók örvendezhetnek, mivel egy újabb véres játékba keveredő hősökről szóló képregény ez, amihez 2010 decemberében egy OVA pilotot is kiadtak. A magányos főhőse, Amano Yukiteru kiválóként szemléli az életet, és mindennapjainak eseményeit telefon blogján rögzíti. Az antiszoc srácot osztálytársai levegőnek nézik, így mobil naplójába, képzeletébe menekül a fiú. Egyik képzeletbeli barátja, valójában Deus Ex Machina, egy Isten, aki megváltoztatja Yukiteru mobilját egy játék kedvéért. Mobilja ettől kezdve a saját jövőjének naplója lesz, amely 90 nappal előre mutatja meg, hogy mi fog a fiúval történni. De nemcsak ő kap ilyen naplót, hanem rajta kívül még 11 szerencsés kiválasztott. A játék pedig, amelyre Deus benevezi őket, egy véres gyilkoló túra, ahol csak egy maradhat életben, aki végül az Isten helyére léphet, így válva a világ és az idő urává. Így a kiválasztott 12 fiatalnak meg kell ölnie egymást ahhoz, hogy Deus helyére léphessenek, és megelőzhessék a világ pusztulását. Deus ugyanis haldoklik, ezért kell neki utód, aki átveszi a posztját, mert ha neki vége, akkor a világnak is. Yukiteru kezdetben félénken, és egy pszichopata őrült osztálytársával, a szintén kiválasztott Gasai Yunoval küzd a túlélésért, ugyanis a napló hordozók mindegyikének más képessége van a jövőbelátás terén. Van aki csak egy személy körüli eseményeket látja, van aki képes mások jövőjét kifürkészni. Yukiteru naplója a körülötte történő eseményeket jelzi előre, míg a belé őrülten szerelmes, megszállott gyilkológép, Gasai Yuno, a fiú minden lépését látja előre. Bár ők elvileg ellenségek lennének a játékban, Yuno közli Yukiteruval, hogy mindenféleképpen megvédi a többi játékostól, cserébe a fiúnak csak belé kell szeretnie. És így indul be a Tokiót felforgató hajtóvadászat, amelyben Yukiteru kezdetben  menekülő bárányként, majd farkasként lép elő. A harc során pedig megismerjük a további 10 napló hordozót; Minene Uryuu terrorista nőt, Keigo Kurusu nyomozót. A fordulatok, árulások, hazugságok, és a Yuno körülötti furcsa gyilkosságok csak még jobban mélyítik, és összekuszálják a szálakat, a napló hordozók pedig minden ügyességüket bevetik a győzelem érdekében. És hogy a vérfürdőből ki kerül ki győztesen? Az őrült Yunot milyen rejtélyek lengik körül, és képes lesz-e a gyáva Yukiteru a lány védelme nélkül is talpon maradni? Kiderül e fékezhetetlenül előre robogó mangában, amelyhez még további két spin-off mellék kötetet is kiadtak 2008-ban Mosaic és Paradox alcímmel, amelyek a manga fontosabb karaktereit vesézik ki még jobban. A grafika kiváló, az őrült Yuno beteges kirohanásai néhol hátborzongatóak, Deus karakter dizájnja nagyon ötletes, Proxy-szerű kis lényecske érzetét kelti. A képkockák néhol egymásba ágyazódnak, az események pedig pörögnek, ugyanakkor sok elmélkedős jelenet van, ami nem megy sem a karakterek, sem a háttér rovására.
Ugyan mind a 12 napló hordozó karaktere nincs kidolgozva, de a fontosabb szereplők mind reflektorfénybe kerülnek, így nemcsak Yuno és Yukiteru ambivalens kapcsolata van a fókuszban, sőt, a dologban még újdonsült barátaik is becsatlakoznak. A hangulat a történet előrehaladtával egyre nyomasztóbb, hátborzongatóbb, de a realitásból néhol veszít. Sokszor túlsúlyba kerül az idealista jóság, ami pont nem rossz pont a manga oldalán, ráadásul a karakterek is gyakran váltogatják a kilétüket, egyszer ellenségek, egyszer bajtársak a csatákban. Összegezve teljesen egyedi koncepciót kever össze a mangaka egy tipikus Battle Royales felállással, ahol ha nem ölsz, téged ölnek meg, az emberség, az önös érdekből való gyilkolás dilemmája pedig végig kíséri az egész mangát. A rövid, de annál szebb anime. A manga shounen, bár erőszakossága miatt szerintem seinennek is elmegy kategóriában futott a Shounen Ace magazinban a Kadokawa Shotennél. 2010 szeptemberében egy gyűjteményes formában kiadták újra az összes kötetet, kiegészítve egy pilot OVA-val, ám az anime végül elcsúszott a manga utolsó kötetének megjelenéséig, 2010 decemberére. A rövid animét Naoto Hosoda rendezte, a forgatókönyvet Katsuhiko Takayama írta, míg a manga eredeti karakterdizájnját teljesen hűen Eiji Hirayama dolgozta ki. A meglepően gyönyörűre sikerült animációt az asread stúdió készítette, a főszerepekben pedig Misuzu Togashi, Tomosa Murata szólaltak meg. Még záródalt is készítettek az alig 9 perces szösszenethez, ez pedig a “The Creator” Youseu Teikoku előadásában.

2013. március 15., péntek

Big Bang

Big Bang
A Big Bang egy 2006-ban alakult népszerűdél-koreai popegyüttes, tagjai G-Dragon, Taeyang, T.O.P., Daesung és Seungri. Az együttes kiadója, a YG Entertainment bevételeinek mintegy 30%-át adja. A Big Bang rajongóinak elnevezése VIP, a zenekar azonos című kislemeze után, a hivatalosan regisztrált VIP-k száma körülbelül 300 000. Az együttes tagjait egy válogató során választották ki, amelyet az egyik koreai televízió is közvetített. Eleinte hiphoppal és R&B-vel foglalkoztak, később erőteljesen befolyásolni kezdte dalaikat az elektronikus zene. G-Dragon számos dicséretet kapott az együttesben folytatott dalszerzői tevékenysége miatt. Innovatívnak és a K-pop megújítóinak tartják őket, akik befolyással vannak a koreai divatra is. Az együttes a dél-koreai termékreklámok egyik legnépszerűbb szereplője. A Big Bang az első külföldi együttes, akik elnyerték a Japán Kábeltelevíziós díjat a legjobb új együttes kategóriában és az első dél-koreai együttes, akik a Japan Records-elismerésben részesültek. 2011-ben az MTV Europe Music Awardson elnyerték a legjobb nemzetközi előadó címet, a nyertesek közül a Queent leszámítva a Big Bang volt az egyedüli nem észak-amerikai előadó. Ugyanebben az évben Tonight című albumuk az amerikai Billboard világzenei toplistájának harmadik helyén szerepelt, az amerikai iTunes popzenei toplistájának 9. helyén debütált, megelőzve Lady Gagát, az albumok toplistáján pedig a 18. helyen szerepelt. 2012-ben Alive című középlemezük Blue című videoklipjét öt nap alatt nyolcmilliószor nézték meg a YouTube-on. A dal minden koreai slágerlistán első helyezést ért el. A Still Alive című újracsomagolt lemezük Monster című dala a megjelenesét követő 24 órában hárommilliós nézettséggel rekordot állított fel, korábban egyetlen K-pop-videó sem ért el ilyen rövid idő alatt ekkora látogatottságot.
A lemez megjelenését követő világkörüli turnéjukon a korábban Lady Gagával is együttműködő kreatív igazgató Laurieann Gibsonnal dolgoztak együtt. A Big Bang iránt a Grammy-díjas rapper-producer Swizz Beatz is érdeklődik. G-Dragon és Taeyang szólókarrierjükben is sikeresek, T.O.P., Daesung és Seungri pedig doramákban illetve filmekben is szerepelnek. A Big Bang létrehozásakor a YG Entertainment igazgatója, Jang Hjonszok arra törekedett, hogy egy nem hagyományos idolegyüttest hozzon létre, akikre általában az a jellemző, hogy az együttes egy-két tehetségesebb tagját teszik reflektorfénybe. Jang úgy vélte, hogy az olyan együttes, ahol minden tag egyenlő figyelmet kap, tovább együtt marad, így a Big Bang tagjainak egyéni tehetségeire is fókuszáltak a promóciók során. Mielőtt az együttest megalapították volna, a tagok közül néhányan már járatosak voltak a szórakoztatóipar világában. G-Dragon és Taeyang a YG Entertainmenttel álltak szerződésben 12 éves koruk óta, GD és YB néven. T.O.P. Tempo néven underground rapper volt, G-Dragonnal gyerekkori jóbarátok voltak, egy általános iskolába jártak és gyakran táncoltak illetve rappeltek együtt. Később G-Dragon elköltözött a környékről és kapcsolatuk megszakadt, azonban amikor a YG Entertainment tagokat keresett egy új fiúegyütteshez, G-Dragon újra kapcsolatba lépett Tempoval. Több demófelvételt is készítettek, amit elküldtek Jang Hjonszoknak, aki behívta Tempot meghallgatásra. A kiadó azonban először elutasította a rappert, arra hivatkozva, hogy túlsúlyos, ami nem felel meg egy „ideális popsztár” imidzsének. A fiú ezt követően 40 nap alatt húsz kilót adott le intenzív edzéssel, majd hat hónappal az elutasítását követően újra jelentkezett a kiadónál és végül szerződtették, T.O.P. művésznéven a Big Bang másik rappere lett G-Dragon mellett.
A két fiúhoz Taeyang, Daesung, Seungri és So-1 csatlakozott. Seungrit a válogató kilencedik körében kiejtették, később azonban kapott még egy lehetőséget a bizonyításra, így végül tagja maradhatott az együttesnek. Az együttes összeállításáról és a tagválogatás folyamatáról dokumentumfilm készült. A kiadó a válogató során So-1 kiléptetése mellett döntött, a Big Bang így végül öt taggal debütált 2006. augusztus 19-én Szöulban, a YG Family koncerten. A fellépést követően megjelent az első kislemezük Bigbang címmel, melyen a We Belong Together és a Nunmulppunin pabo című dalok mellett egy Maroon 5-feldolgozás, a This Love is helyet kapott G-Dragon előadásában. A kislemezből csaknem 40 000 példány fogyott. A második kislemezük, a BigBang Is V.I.P.  szeptemberben látott napvilágot és 32 000 darabot adtak el belőle. A harmadik kislemezből, a Bigbang 03-ból 40 000 példány fogyott. 2006 decemberében tartotta az együttes az első önálló koncertjét The Real címmel. 2007 januárjában jelent meg első nagylemezük Since 2007 címmel, amiből 48 009 darabot adtak el február végéig. 2007. február 8-án a Big Bang megjelentette első koncertalbumát, The First / Real Live Concert címmel, amiből 30 000 példányt adtak el év végéig. Elkezdődött a Want You turné is, amelynek keretében öt városba látogattak el Dél-Koreában. Első középlemezük, az Always, mely ugyanebben az évben jelent meg, számos változást hozott a Big Bang számára. Bár már korábban is írtak dalokat, az együttes úgy határozott, nagyobb szerepet vállalnak az album munkálataiban. Az első középlemezük dalainak nagy részéhez a szöveget és a zenét is G-Dragon szerezte, beleértve az első kislemezt, a Kodzsiszmal. Ezen felül ezen a lemezen kapott először teret az elektronikus zene. A fogadtatás pozitív volt, különösen a Kodzsiszmal, melyet az egyik kritikus „észbontónak” nevezett.
Ez a kislemez lett az első igazi sikerük, a középlemezből pedig 87 000 darabot adtak el. Az ugyancsak 2007-ben megjelentetett második középlemez, a Hot Issue hasonló sikereket ért el, a vezető sláger a Madzsimak insza  – szintén G-Dragon szerzeménye – számos toplistát vezetett, köztük a Juke-On listáját, melynek első helyét nyolc hétig foglalta el. A dal elnyerte a Cyworld „A hónap dala”-díját is. A Big Bang Is Great koncertjükre 10 perc alatt az összes jegy elfogyott. 2007 végéhez közeledve olyan hírek láttak napvilágot a sajtóban, miszerint az együttes tagjait kimerültség miatt kórházba kellett szállítani, ami miatt több promóciós eseményt el kellett halasztani. Az együttes albumai és kislemezei iránt annyira megnőtt a kereslet, hogy a lemezkiadó kénytelen volt újranyomni őket. Számos díjat elnyertek ebben az évben, beleértve a legjobb fiúegyüttes és az év dala díjat az M.NET/KM zenei fesztiválon. A 17. Szöuli Zenei Díjkiosztón az év előadója díjjal jutalmazták őket. 2007 végére az együttes bevételei meghaladták a 12 milliárd vont (körülbelül 10,6 millió USD). 2008 év elején a Big Bang Japánban debütált. Első japán középlemezük, a For the World 10. helyezett lett a befolyásos Oricon slágerlistán, annak ellenére, hogy alig reklámozták. Az együttes koncertet is adott Tokióban. Miután visszatértek Koreába, az együttes néhány tagja szólótevékenységbe kezdett, ami miatt a Big Bang tevékenysége háttérbe szorult. Ennek ellenére még ugyanezen évben kiadták harmadik középlemezüket Stand Up címmel, melyen két közreműködő is volt, a Daishi Dance és a No Brain rockegyüttes. Az albumból 166 000 példány fogyott. Az ugyancsak G-Dragon által komponált Haru haru több internetes toplistát is vezetett, hat héten keresztül. Több daluk is szerepelt a top 20 között, a Heaven második, az Oh My Friend kilencedik, az A Good Man 12., míg a Lady 16. helyezett volt. Közben az együttes egy japán nyelvű dalt is megjelentetett, Number 1 címmel az azonos című albumról, ami az Oricon napi toplistáján a harmadik helyet érte el. Következő koreai nyelvű albumuk a Remember volt, melyről a legsikeresebb kimásolt kislemez a Pulkunnoul lett. A második kislemez a Strong Baby címet kapta, a dalt Seungri egyedül adta elő. Az albumból több mint 200 000 példány kelt el. 2008-ban az együttes újra elnyerte a M.NET KM fesztivál év előadója díját. 2008 év végére az együttes bevételei meghaladták a 36 milliárd vont (24,5 millió dollárt).
2009 elején a Big Bang tagjai szólótevékenységbe kezdtek. Később a kiadójuk új lánycsapatával, a „lány Big Bang”-ként elhíresült 2NE1-nal közösen kiadták a Lollipop című dalt, mely eredetileg egy mobiltelefon reklámjához íródott. A dal több slágerlistán is vezető helyet ért el. Első japán nagylemezük, a Big Bang a Universal Music kiadásában jelent meg 2009 augusztusában két kislemezzel, a My Heaven-nel és a Gara Gara Go!!-val A My Heaven-t, ami a Cshonguk című koreai daluk japán fordítása volt, a japán Daishi Dance komponálta és harmadik helyen debütált az Oriconon. A Gara Gara Go!! az ötödik helyen végzett, az album pedig a 3. helyen. A Big Bang lett az első külföldi együttes, akik elnyerték a Japán Kábeltelevíziós díjat a legjobb új együttes kategóriában és az első dél-koreai együttes, akik a Japan Records-elismerésben részesültek. Miután visszatértek Koreába, az együttes tagjai folytatták szólóprojektjeiket. Augusztus 18-án megjelent G-Dragon szólóabuma, a Heartbreaker, amiről két dal is plágiumbotrányba keveredett, a címadó dal kapcsán azzal vádolták meg az énekest, hogy az amerikai rapper Flo Rida egyik dalát másolta le. A vádakat tisztázták, amikor Flo Rida Koreába utazva közösen adott koncertet az énekessel. G-Dragon a túlságosan szexuálisan túlfűtöttnek bélyegzett koncertjei és két betiltott dala miatt is szerepelt az újságok címlapjain. 2010-ben Taeyang két digitális kislemezt adott ki Where U At? és Wedding Dress címmel második szólóalbumáról. T.O.P. az Iris című thriller doramában kapott szerepet, egy bérgyilkost alakított.
Ezt követően Seungrival a My 19 című tinikrimiben szerepeltek együtt. T.O.P. ebben az évben nagy sikerű háborús mozifilmet is forgatott 71: Into The Fire címmel, melyért elnyerte a 47. Pekszang-díjkiosztó legjobb új színésznek és legnépszerűbb színésznek járó díját. Az együttes közösen felvette a Let Me Hear Your Voice című dalt a japán Ohitori-sama című doramához. A dalt később kislemezként is kiadták, ami negyedik helyezést ért el. 2010 januárjában az együttes több koncertet adott a Szöuli Olimpiai Stadionban 2010 Big Bang Concert Big Show címmel. Februárban megkezdődött az Electric Love című turnéjuk Japánban. Bár 2010-ben hivatalosan nem jelentettek meg albumot, több promóciós kislemezt is kiadtak. A Lollipop Part 2 az LG Cyon Lollipop elnevezésű telefonjának népszerűsítéséhez készült és első helyen végzett a digitális slágerlistákon. A Tell Me Goodbye című daluk az Iris című dorama japán bemutatójához íródott. A dal pozitív kritikai fogadtatásra lelt és elnyerte a legjobb dal díját az 52. Japán Record Awardson. A 2010-es labdarúgó-világbajnokság alkalmából a Shout of the Reds címmel adtak ki dalt, melyben közreműködött a Transfixion nevű koreai rockegyüttes és Kim Jona műkorcsolyázó is. Az év nagy részében az együttes tagjai szólótevékenységükkel voltak elfoglalva, ekkor jelent meg például G-Dragon és T.O.P közös lemeze, a GD & TOP és Seungri első szólólemeze, a VVIP. A Big Bang több neves díjat is elnyert 2010-ben, köztük a 24. Japán Aranylemez-díjkiosztón az „Öt legjobb új előadó” és a „legjobb új előadó” díját.
Májusban a Japán MTV Video Music Awards legjobb popvideó és legjobb új előadó díját is megkapták. 2010. augusztus 15-én újabb japán kislemezt adtak ki Beautiful Hangover címmel. Két év kihagyás után, szórványos közös projekteket követően a Big Bang újra Dél-Koreában koncertezett 2011-ben. A Tonight című középlemezük a megjelenést követően számos koreai slágerlistát vezetett. Az album lett az első K-pop-album, ami bekerült az első tízbe az amerikai iTunes toplistáján és az egyetlen nem angol nyelvű album volt a Top 100-ban. Az előrendelések során 10 000 darabot rendeltek belőle a Cyworldön, ami megdöntötte a TVXQ 2008-ban felállított 6500 példányos rekordját. A 10asiae kritikája szerint a Big Bang stílusa és zenei érzékenysége a két év szünet alatt „elmélyült”. Hét nappal a lemez megjelenése után az együttes már hétmilliárd vont (6,2 millió USD) keresett, egy hét alatt 100 000 példányt adtak el a lemezből. Az azonos című kislemez vezette a Kaon  toplistát, amit a koreai fonográfiai szövetség állít össze. A második kislemez, a Love Song videóját két nap alatt kétmillióan látták a YouTube-on. Májusban megkezdődött a Love & Hope turnéjuk. 2011 augusztusában az együttes Daesung kivételével Új-Zélandra utazott reklámfilmet forgatni. 2011 decemberében az MBN csatorna műsorra tűzte a What's Up című zenés sorozatot, melyben Daesung színészként debütált. 2011-ben az együttes nemzetközi díjat is átvehetett, az MTV Europe Music Awards-on a legjobb nemzetközi előadó címet kapták meg, amivel az első koreai díjazottak lettek a díjátadó történelmében. Rajongói jóvoltából az együttes Britney Spearst győzte le a versenyben 58 millió szavazatot gyűjtve.
A 2011-es évben botrányok is kapcsolódtak az együttes nevéhez, G-Dragon májusban marihuánás cigarettát kapott egy japán klubban, az incidens miatt decemberben nyilvánosan bocsánatot kért. Ugyancsak májusban Daesung autóbalesetet szenvedett, amiben egy motoros meghalt. Később a vizsgálatok kiderítették, hogy az énekes nem volt felelős a motoros haláláért. A két incidens miatt G-Dragon és Daesung hosszú ideig távol maradtak a nyilvános szerepléstől, valamint elhalasztották a YG Entertainment listázását a koreai részvénypiacon. A botrányok ellenére az együttes pénzügyi szempontból legsikeresebb évét zárta 2011-ben, mintegy 25 millió dolláros bevétellel. Pénzügyi elemzők szerint 2012-ben ennek tripláját fogják keresni. Az együttes új albuma 2012. február 29-én jelent meg Alive címmel, amit egy 16 országot és 25 várost érintő világ körüli turné követ majd a Live Nation szervezésében. 2012. február 1-jén a YG Entertainment közzétette az album számlistáját, G-Dragon a hét dal mindegyikénél szerepel szerzőként, de T.O.P. és Daesung neve is szerepel a közreműködő szerzők között. A lemezből 2012. február 21-ig elővételben több mint 250 000 darabot adtak el. Japánban az album aranylemez lett, több mint 100 000 példányos eladással. Az együttes új imázzsal készült a lemez bemutatójára, a világ körüli turnét három szöuli koncerttel nyitották meg, amelyeket március 2. és 4. között tartottak, összesen 40 000 nézővel. A Big Bang visszatérésének híre duplájára emelte a YG Entertainment részvényeinek értékét. Az Alive első videoklipjét az együttes New York-ban forgatta. A február 22-én kiadott első kislemez, a G-Dragon és Teddy által komponált Blue a koreai zenei toplisták első helyén debütált, de vezette a Billboard K-pop-toplistáját is.
Az Alive nyolcadik helyen debütált az iTunes legtöbbet eladott albumainak listáján. Az album Fantastic Baby című dala több mint tíz héten keresztül volt a slágerlisták első tíz helyezettje között, ami a koreai popiparban nagyon hosszú időnek számít. 2012 júniusában az együttes megjelentette az album újracsomagolt változatát három új dallal, az első kislemez, a Monster megjelenése napján slágerlistavezető lett, a hozzá készült nagy költségvetésű videoklip pedig nézettségi rekordot döntött. Az album többségében pozitív kritikát kapott, a koreai MTV a következőket írta a Blue-ról: „az akusztikus gitár, zongora és elektronika egyvelege egy nem várt módon szívmelengető dalt eredményez”. A HelloKpop értékelése szerint a lemez „egy büféasztal telis-tele az R&B-től a rockon, a szintipopon, a house-on át az eurodance-ig terjedő étkekkel; az Alive az, amit bárki választana egy háromfogásos Big Bang-vacsorából. A legjobb dalok lemeze, középlemezes dobozba, elvitelre csomagolva.” A Big Banggel való együttműködés iránt a Grammy-díjas rapper-producer Swizz Beatz is érdeklődik. 2012 decemberében az együttest jelölték a World Music Awards A világ legjobb együttese-díjára. A Big Bang zenéjében a pályafutásuk kezdetén a hiphop dominált, bár R&B-dalaik is voltak. Egy kritikus a The Black Eyed Peas zenéjéhez hasonlította korai dalaikat, a „fülbemászó vokál” és a rap miatt. Az Always a korábbi stílusukhoz képest éles váltást jelentett, ekkor kezdtek el kísérletezni az elektronikus zenével, amivel trendet teremtettek Koreában. G-Dragon később úgy nyilatkozott, azt remélték így több embert érhetnek el. 2008-ban rockalapú dalt vettek fel Oh My Friend címmel a No Brain együttes közreműködésével. Egy interjúban az együttes kifejtette, hogy érdeklődnek a korai koreai popzenei stílus, a trot iránt is.
Az együttes tagjai a szólóprojektjeikben számos zenei stílussal kísérleteztek, így a Yahoo! Japan szerint igen gazdagnak mondható a zenei repertoárjuk. Taeyang Hot című középlemeze R&B-stílusú, ami az énekes szerint az ő fő irányvonala. Daesung első kislemeze, a Nal pva, Küszun trot stílusban íródott, ami éles kritikákat váltott ki az együttes hiphop imidzse miatt. G-Dragon Heartbreaker című szólóalbumában keveredett a dance, a hiphop és az R&B. A Yahoo! Philippines szerint az együttes zenéje „a pikáns hiphop és a pop-rock különleges találkozása”. Az Always megjelenése után G-Dragon jobban bekapcsolódott az együttes munkájába, producerként és többek között a Kodzsiszmal , a Madzsimak insza és a Haru haru dalszerzőjeként. A Korea Times üdvözölte a változást, „zseniális” dalszerzőnek nevezve az előadót. G-Dragon azonban úgy nyilatkozott, a Big Bang nem tehetségből, hanem szorgalomból lett sztáregyüttes. A 2012-ben megjelent Alive című középlemezük „eklektikus”, R&B-t, rockot, szintipopot, houset és eurodance-et is felvonultató zenei stílusát pozitívan fogadták a kritikusok. A Big Bang koreográfiáinak többsége Shaun Evaristo nevéhez fűződik. Korábban az együttes nagyrészt utcai táncra hagyatkozott, később azonban a koreografált táncok kerültek előtérbe. Több mozdulatukat is széles körben másolni kezdték. Jang Hjonszok, a YG Entertainment igazgatója szerint „nem ők a legjóképűbb vagy a legjobban táncoló együttes. Mégis, az egyéni vonzerejük és a lebilincselő előadásmódjuk kombinációja rengeteg rajongót szerzett nekik.
Azt hiszem, nagyon nehéz lenne még egy olyan együttest létrehoznom, amelynek a tagjai olyan tökéletes harmóniában vannak egymással, mint a Big Bang tagjai.” A Big Bang dicséretet és negatív kritikát egyaránt kapott. A Time magazin szerint ők a legígéretesebb dél-koreaiak, akik Japánban sikeresek tudtak lenni, míg a Korea Times szerint az együttes a „koreai popzene ikonja”. A Yahoo! Philippines szerint az együttesre „nem lehet ráönteni a tipikus idolegyüttes formáját”, mert a többi, „futószalagon gyártott” fiúegyüttessel szemben a Big Bang nem mások által írt dalokat ad elő, hanem maguk is részt vesznek a dalszerzésben és nem csak együtt, de külön-külön is tehetségesek. A kritikus szerint a sikerük titka a tagok tehetsége mellett a folyamatos innovatív megújulásukban keresendő. Az About.com a top 10 ázsiai fiúegyüttes között tartja őket számon. Saját szerzésű dalaik, főképp a G-Dragon által írtak számos dicséretet kaptak, a Chosun Weekly szerint a kritikusok nem idolegyüttesként, hanem zenészekként tekintenek a Big Bang-re és külön elemzik a zenéjüket, ezzel megkülönböztetve őket a többi fiúegyüttestől. Pek Csijong énekesnő úgy nyilatkozott, hogy kedveli a sztárelőadókat, ha azok olyanok, mint a Big Bang. A Soompi szerint a Big Bang vonzereje azon felül, hogy maguk alkotják a zenéjüket, abban rejlik, hogy mindegyik tagnak van olyan tulajdonsága, amivel kitűnik, amivel megszeretteti magát a közönséggel. Mindezek ellenére gyakran éri őket kritika az elektronikus zene túlzott használata miatt, a quart.hu szerint pedig az együttes „szintetizálta a mainstream pop összes közhelyét. Kezdve az Autotune, az Europop és a Hiphop Perverz Szentháromságától a Ludacrist szégyentelenül klónozó T.O.P.-ig”.
A Big Bang az egyik legrégebben alakult dél-koreai fiúegyüttest, a Shinhwa-t tartja példaképének. A Big Bang maga nem csak a zeneiparra, de a divatra is befolyással bír. A „Big Bang-divatnak” becézett öltözködési stílusuk egész Ázsiában elterjedt. Karrierjük kezdetén hiphop-imidzset alakítottak ki. 2007-ben az Always megjelenésével nem csak zeneileg, de imidzsükben is drasztikusat váltottak, a preppy-punk stílus képviselőivé váltak, szűk farmerral, Converse-cipőkkel. Taeyang is feladta hiphopos rasztafrizuráját és punktaréjjal jelent meg. Az együttes tagjai gyakran viselnek olyan márkákat, mint a Bape, a 10 deep vagy Louis Vuitton, de híresek egyedi nyomómintás kapucnis felsőikről is. Ugyancsak divatba hozták újra a klasszikus Nike és Reebok magas talpú edzőcipőit. Az együttes legdivatosabb tagjának tartott G-Dragon szereti a háromszög alakú sálakat, amik szintén igen népszerűvé váltak. T.O.P a koncerteken viselt napszemüvegeiről vált híressé. Az együttes fellépőruháit különféle butikokban értékesítik. 2011-ben a japán Uniqlóval közösen a Big Bang saját pólókollekciót dobott piacra, az üzlet nyitása után 15 perccel az összest eladták. A Chosun Weekly szerint az együttes öltözködése is jelentősen hozzájárul a sikerükhöz, mert a többi együttessel ellentétben nem a kiadójuk terveztet nekik mesterséges fellépőruhákat, hanem a hétköznapi viseletet kombinálják exkluzív darabokkal, amivel eladhatóvá teszik a divatimidzsüket. A Big Bang mintájára jött lére a kínai fiúegyüttes, az OkBang: zenei stílusuk, öltözködésük és frizurájuk is hasonlít. 2010-ben az együttes turnéját a Dél-Koreai Turisztikai Bizottság beválasztotta a Visit Korea from 2010–2012 kampányába, azzal az indokkal, hogy „nagy gazdasági hatással bír”. Az együttes 2012-es visszatérő koncertje szerepel a CNN „12 ok, hogy meglátogassuk Koreát 2012-ben” listáján.
A Big Bang rajongóinak elnevezése VIP, a zenekar azonos című kislemeze után, a hivatalosan regisztrált VIP-k száma körülbelül 300 000. A Big Bang rajongói a többi koreai popegyüttes rajongói klubjaitól eltérően nem az együttes színeit képviselő lufikat visznek a koncertekre, hanem sárga színű, korona alakú világító rudakat, melyek közepén fekete BB betűk olvashatóak. Az együttes tagjai beszélnek angolul, G-Dragon ezen felül beszél kínaiul, Seungri, Taeyang és Daesung pedig japánul is. A Big Bang népszerűsége folytán számos márka arcává vált. 2006 óta szponzorálja őket a Fila. Reklámozták a Sudden Attack című koreai videojátékot, valamint többek között LG-, NII-, Baskin-Robbins- és Skoollooks-termékeket. 2007 elején az együttes saját parfümöt is piacra dobott BB Bud’s My First Fragrance néven. 2009-ben Shouting to the World címmel önéletrajzi könyv jelent meg róluk, mely eladási listavezető lett. 2011-ben a Nikon A Shot A Day-kampányában vettek részt, melynek keretében naponta egy képet töltöttek fel az együttesről az internetre. 2011 óta az együttes az eBay által üzemeltetett koreai aukciós oldal, a Gmarket reklámarca. 2012-ben a Big Bang Dél-Korea Visit Korea elnevezésű turisztikai kampányának résztvevője. A Big Bang pályafutása során összesen több mint ötven díjat nyert el, köztük az MTV Europe Music Awards legjobb nemzetközi előadó díját és a japán MTV Video Music Awards legjobb videoklipnek járó díját. Dél-Koreában számos elismerést kaptak, többek között a Kulturális, sport- és turisztikai minisztérium is kitüntette őket.

Visszatértem!

Sziasztok!
Lehet már elegetek van ebből a sok várakozásból de vagyok én olyan szerencsés, hogy megint tönkrement a laptopom, ráadásul koleszból is ki kellett iratkoznom átmenetileg tehát még kevesebb időm van, mint eddig. De kárpótlásul nemsokára felteszek csak a ti kedvetekért egy extra hosszú bejegyzést. Nemsokára jelentkezek.