2012. december 28., péntek

Hiba! Hiba! Hiba!

Sziasztok!
Most az egyszer rajtam kívül álló okok miatt szünetelt a blog, mégpedig azért, mert tönkrement a laptopom. Ahogy tudom, pótolom az elmaradásaimat, de nem garantálom, hogy idén még találkozunk. Mindenkinek Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok ha nem jönne össze egy bejegyzés sem már az idén.

2012. december 16., vasárnap

Teke Teke

Egy újabb hosszas kihagyás előtt ismét jelentkezek és még karácsony előtt. Talán jobb is, hogy egy ünneptől eltérő hangulattal kezdtem neki ennek.

FIGYELEM!
A horror műfajt nem kedvelők a saját érdekükben NE olvassák el ezt a bejegyzést.

Teke Teke
Teke Teke egy fiatal diáklány volt, aki egy sajnálatos baleset során a sínekre esett, mások szerint ugrott, és egy arra járó vonat kettéhasította a testét. Lassú halált halt, és haraggal teli szelleme nem nyugodhatott. Felsőteste az utcákon kísért éjszaka, és aki találkozik vele, azt magához hasonlóvá teszi, tehát félbevágja. Hogy mivel viszi véghez tettét, az történetenként változik: hatalmas karmokról, kaszáról és fűrészről beszélnek. Aki azt hiszi, könnyen el tudna menekülni, téved! Teke Teke bár karjaival, kezén vagy könyökén közlekedik, rendkívül gyors. Nevét a jellegzetes hangról kapta, mely különleges "járását" kíséri, egyes történetekben tek-tek, máshol bata-bata. 2009-ben két horrorfilmet is készítettek a történetből, a 2007-es Kuchisake-onnát is jegyző Shiraishi Kōji rendezésében: Teketeke és Teketeke 2. Az őrült futáson kívül nem találtam ügyes menekülési trükköt előle, csak egy jó tanács van: ne menj ki az utcára sötétedés után!
 

2012. december 1., szombat

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!

A cseresznyefák édes illata hozzon nektek szép álmokat!

Anime ismertető 10. rész - Totoro - A varázserdő titka

Sziasztok!
Bizonyára már hiányoltak néhányan egy anime ismertetőt és az igazat megvallva ez sem teljesen az. Mint azt már korábban említettem az anime, japán eredetű rajzfilm, de még Japánban is elkülönül külön anime és külön rajzfilm. Ez is egy ilyen rajzfilm lenne.

Totoro – A varázserdő titka
A Totoro – A varázserdő titka egy 1988-as japán animációs fantasy film Mijazaki Hajao írásában és rendezésében és a Studio Ghibli gyártásában. A film egy professzor két fiatal lányáról szól, akik kapcsolatba kerülnek az erdő egyik szellemével a háború utáni Japánban. A film főszereplőit Hidaka Noriko, Sakamoto Chika és Takagi Hitoshi szinkronszínészek szólaltatják meg. Totoro – A varázserdő titka 1988. április 16-án került bemutatásra Japánban. Az Egyesült Államokban a Tokuma Japan Communications adta ki először 1993-ban, majd 2006-ban a Disney egy újraszinkronizált változatban jelentette meg. A film 1988-ban elnyerte az Animage Anime Grand Prix díját és a Mainichi Film Awardot a „legjobb film” kategóriában. Egy négykötetes ani-manga könyvsorozatot, amely a filmből vesz színes képeket és sorokat, 1988 májusában jelentetett meg a Tokuma Shoten. A Észak-Amerikában a Viz Media adta ki angol nyelven 2004. november 10. és 2005. február 15. között. Egy 112 oldalas, a fiatal olvasóknak szánt könyvet 2005. november 8-án adott ki a Viz Media. Ugyanezen a napon a Viz Media egy 176 oldalas művészeti albumot is megjelentetett a film vázlatrajzaival és interjúkkal a forgatóstáb tagjaival. A Mei to Konekobasu a Totoro – A varázserdő titka 14 perces folytatása, írta és rendezte Miyazaki Hayao. A film Kusakabe Mei egy éjszaki kalandját mutatja be Cicabusszal és más macskaszerű járművekkel. Meit ebben a kisfilmben is Sakamoto Chika szólaltatja meg, Miyazaki pedig saját maga adta a Cicanagyi (Neko Ba-chan) és Totoro hangját is. 2003-ban jelent meg Japánban és a Ghibli Múzeumban volt rendszeresen látható, de otthoni videózásra nem jelent meg.Az Egyesült Államokban 2006-ban mutatták be Miyazaki Chihiro Szellemországban című filmjének amerikai megjelenése alkalmából, és a Juvenile Diabetes Research Foundation tőkealapításán néhány nappal később. A Tonari no Totoro Soundtrack 1988. május 1-jén jelent meg Japánban a Tokuma Shoten kiadásában. A CD a film Hisaishi Joe által komponált betétdalai mellett öt, Inoue Azumi által énekelt dalt is tartalmaz. A lemez két újrakiadást is megélt 1996. november 21-én és 2004. augusztus 25-én. A Totoro – A varázserdő titka hozzájárult, hogy a japán animáció nemzetközi megvilágításba kerüljön és író-rendezőjét, Miyazaki Hayaot elindította a siker felé vezető úton.
A film központi szereplője, Totoro a japán gyerekek között olyan híresség vált, mint nyugaton Micimackó. A The Independent Totoróban az egyik legnagyszerűbb rajzfilmszereplőt vélte felfedezni és így jellemezte: „Egyszerre ártatlan és félelemes, Totoro király jobban elrabolja a gyermekkor ártatlanságát és varázsát, mint Miyazaki bármely más mágikus teremtménye”.

2012. november 30., péntek

Alexibexi

Igen, most elég aktív vagyok, mint az lentebb említettem. Hogy oldjam egy kicsit a feszültséget a sok horror közben most egy  kedvenc youtube felhasználómról írok. Nem csak PewDiePie a kedvencem, vannak még páran és szépen mindenkit említeni is fogok, de számítsatok még rémisztő legendákra is.

Alexibexi
AlexiBexi, igazi nevén Alexander Böhm egy 23 éves, észak-német YouTuber, akit a dalfeldolgozásairól ismert. Buxtehude városában lakik Hamburg mellett. 2009 óta fordítja le az angol dalokat németre és énekli el őket, de nem is olyan rég elkészítette a Gangnam style német feldolgozását is. Alkalmanként véleményt is nyilvánít főleg a legújabb okostelefonokról, ezeket a videóit Erklärbär néven tölti fel. Mindezek mellett ugyan kevésbé ismerten, de van két pornográf tartalmú videója is egyik Erklärbär 20. "Jetzt wird abgespritzt" a másik pedig Erklärbär 21. "Der wilde Satansbraten" címmel. Három csatorjája ismert, az ALEXIBEXI, ALEXIBEXI2 és a DaddelAutomat. Egészen mostanáig a fő csatornájára kb. 340 000 feliratkozása van és 99 millió videómegtekintése. Eddig két saját komponált dal is megjelent tőle. Az első 2011 Valentin-nap jelent meg. A dal egy meséléssel kezdődik, "Weißt du noch wie es begann? Da war 'ne Frau und auch ein Mann. Sie schauten sich sehnsüchtig an, als ob die Liebe einfach kam." Ez lefordítva nagyjából azt jelenti, "Emlékszel, hogyan kezdődött? Volt egy feleség és egy férj, nézték mohón, mintha a szerelem könnyű volt." A második dal szintén 2011-es, annak címe "Party in My Head". Úgy vélem nem is fontos kifejtenem, mivel a cím eleget mond. De aki tudni akarja az keressen rá a videóra és hallgassa meg, németesek előnyben.

Kuchisake-onna – Felvágott szájú nő



FIGYELEM!
A horror műfajt nem kedvelők a saját érdekükben NE olvassák el ezt a bejegyzést.

Kuchisake-onna – Felvágott szájú nő
Ez egy szomorú történet egy gyönyörű nőről, akinek a férje féltékenységében egy hatalmas ollóval felvágta a szája sarkait, hogy ezzel elcsúfítsa, és biztosítsa, hogy a nő sosem hagyja el. Talán végzett is vele az ollóval, de az is lehet, hogy később maga az asszony vetett véget bánatában az életének. A lényeg, hogy most ő is haragos szellemként járja az utcákat, felhasított száját egy orvosi maszkkal takarva ami Japánban nem olyan feltűnő jelenség, hiszen sokan viselnek maszkot az utcán, hogy különböző allergénektől vagy kórokozóktól óvják magukat és másokat. A legenda tehát a következő: Éjszaka sétálgatsz, és egyszercsak egy maszkos nő áll eléd azzal a kérdéssel: "Szépnek találsz?" Ha a válaszod "NEM", helyben megöl egy hatalmas ollóval. De mivel szépnek tűnik, a válasz többnyire "IGEN". Ekkor leveszi a maszkot, és megmutatja felhasított száját, majd megkérdi: "És most szépnek találsz?" Ha a válasz "NEM", itt következik be a halál, amennyiben a válasz "IGEN", szintén előkapja az ollót, ám életedet megkíméli, csupán a szád vágja fel, hogy hozzá hasonlóan "szép" lehess te is. A történet áldozataiként többnyire gyerekek szerepelnek. Ezzel is egyfajta "zsákos ember-mítoszt" kreálva nekik, hogy ne menjenek ki az utcára sötétedés után. Létezik menekülés a Kuchisake-onna elől. Mégpedig úgy, hogy kitérő választ kell neki adni. Akár már az első, de a második kérdésre mindenképp válaszoljuk, hogy: "Talán." vagy azt, hogy "Átlagosnak talállak." vagy valami ilyesmit. Erre a válaszra nincs felkészülve, így kissé meglepődik, ezért addig mi meglóghatunk. Egy másik megoldás, ha válasz helyett visszakérdezünk: "És én szép vagyok?" Egyes elméletek szerint összezavarhatjuk azzal is, ha gyümölcsöket vagy édességeket dobunk felé. Szintén kevésbé logikus módszer, hogy azt mondjuk neki, nem rég lettünk eljegyezve. Állítólag ettől megszeppen, elnézést kér a modortalan viselkedéséért, és eltűnik. A legenda állítólag komoly pánikokat okozott az 1980-as években, és figyelmeztették a gyerekeket, hogy csoportokban járjanak haza az iskolából. Népszerű mivoltát bizonyítja az is, hogy több filmet is készítettek belőle, 2007-ben pl. Shiraishi Kōji, aki később a Teke Teke filmeket is rendezte.

Oppa Gangnam Style!

Akai Heya – Vörös szoba

FIGYELEM!
A horror műfajt nem kedvelők a saját érdekükben NE olvassák el ezt a bejegyzést.

Itt is van a következő írásom. Nem tudom, valaki emlékszik-e még a felugró pop-up ablakokra. Ugye milyen idegesítőek voltak. Jó is, hogy eltüntették... vagyis inkább betiltották őket...

Akai Heya – Vörös szoba
A legenda maga úgy szól, hogy a gyanútlan interneten szörfözgető áldozat képernyőjén egyszercsak felbukkan egy pop-up, és egy gépies hang megkérdezi: "Anata wa akai heya ga suki desu ka?" - Szereted a Vörös szobát? Ha becsukod a pop-upot, meghalsz. A legendából készítettek egy flash-animációs online videót, amiben két barát beszélget a legendáról, majd a kételkedő elkezd nyomozni az interneten. Miután semmit nem talál, és elkezdi nézegetni a szokásos weboldalakat, hirtelen felugrik egy kis ablak azzal a kérdéssel, hogy: "Anata wa — suki desu ka?" Hiába csukja be, a kérdés újra és újra felbukkan, és lassan kiegészül, míg végül normális gyerekhangon felteszi a teljes kérdést. Ezután megjelenik egy oldal egy névsorral, melynek a végén a barátja neve szerepel. Ekkor a fiú úgy érzi, valaki van mögötte. Másnap az iskolában arról pletykálnak, hogy két fiú öngyilkos lett, és a szobáik falát a vérükkel vörösre festették. Még egyszer láthatjuk a főszereplő képernyőjét, amint a lista alján az ő neve is megjelenik, majd a számítógép egy hátborzongató hang kíséretében kikapcsol. Aki megnézi a videót, számítson egy felugró ablakocskára a jól ismert kérdéssel. 2004-ben egy saseboi általános iskolában egy 11 éves kislány egy sniccerrel elvágta egy 12 éves osztálytársnője torkát az ebédszünet alatt egy üres tanteremben. Azzal magyarázta tettét, hogy a másik lány rágalmazta, csúfolta testsúlya miatt, és strébernek nevezte. A kislány nevét a sajtó nem közölhette, ám egy osztálykép miatt arcát hamar megláthatta a nagyközönség, és egy hírműsor hibájából a nevét is, a kislány rajzait mutatták, amiket aláírt. Azon a bizonyos osztályképen egy "Nevada" feliratú pulóvert visel, így az emberek a "Nevada-tan" nevet akasztották rá, és híres-hírhedt meme lett belőle. A kislány számítógépén az internetes könyvjelzők között szerepelt a fent leírt animáció is. Amint ez kitudódott, a legenda és a videó hihetetlen népszerűségre tett szert. Létezik egy 2 részes japán film Red Room címmel, bár nem láttam őket, tartalmuk alapján nem kötődnek ehhez a városi legendához.

Visszatérés!

Sziasztok!
Ahogy elnéztem eléggé hatással volt, hogy nem írtam rendszeresen a blogra, ezért most egy jó hírrel jelentkezek. Ami egy rossz hír előz meg, ugyanis egy baleset miatt egy hét kényszerpihenőt kaptam. De ami a jó hír, volt időm keresgélni, utánanézni dolgoknak és van egy bejelentésem. A mai és a holnapi nap folyamán folyamatosan teszek fel több új cikket is. Remélem örültök, és hogy senki ne menjen el tudatlanul, most is írok egy rövid cikket.

Magyar városi legendák
Számos régi és új magyar vonatkozású városi legenda létezik. Széles körben ismert az a történet, miszerint Marschalkó János, a Lánchíd kőoroszlánjainak megalkotója a híd első öngyilkosa lett, miután megtudta, hogy kifelejtette a nyelveket az oroszlán szájából. Ugyancsak régi az a történet is, mely szerint még a rendszerváltás előtt egy részeg fiatalembert igazoltatott egy rendőrjárőr, majd miután baleset történt mellettük, és a rendőr a sebesültekhez rohant, a részeg fiatal véletlenül a rendőrautóval ment haza, majd nyugodtan álomra tért.

Például a kórházak nagyszerű hátteret tudnak adni e történeteknek:
    - Amikor a villanyszerelő le akarta kapcsolni a biztosítékot egy apróbb javításhoz az intenzív osztályon, nem tudván a lélegeztetőgépekről.
    - Amikor egy férfi vagy hölgy felelőtlenül játszadozott egy villanykörtével, és sebészeknek kellett azt eltávolítani és minden testnyílással kapcsolatban van sztori.
    - Amikor végtagokat találtak a guberálók a kórház melletti szemetesben.
    - Amikor testes beteg operációja alatt a feltárás közben a sebész eljutott az asztal borításáig.

2012. november 22., csütörtök

Segíts, és ne ítélkezz

Sziasztok!
Ezer éve jártam itt utoljára, de nem feledkeztem meg a blogról. Ugyanis ideje egy kicsit többet megtudnotok rólam. A mostani bejegyzésemről senki ne higgye, hogy loptam az újságból, ugyanis az én cikkem jelent meg benne. Nem titok, ez az újság a 24 óra. Remélem mindenki át fogja gondolni a leírtakat.



Segíts, és ne ítélkezz!
Akár egy rossz érdemjegy, akár egy szerelmi csalódás, akár mély lélekfájdalom az oka, de sok tizenéves gondol az öngyilkosságra. Ahelyett, hogy cikizzük őket, inkább melléjük kell állni, amíg nem késő. Nem számít milyen okból is cselekszik, az emberek többsége alaptalanul elítéli az ilyen fiatalokat. Igen elgondolkodtató példa erre Amanda Todd, egy kanadai lány, aki miután egy videóban elmesélte szomorú történetét, majd felakasztotta magát. Amanda története egy internetre felkerült meztelen fotóval kezdődött, majd barátai elvesztése, folyamatos depresszió és sorozatos öngyilkossági kísérletek követték. Mivel már nem voltak barátai, ellenségei, "kínzói" viszont igen, és nagy valószínűséggel a szülei is elhanyagolták, a 15 éves lány az alkoholba, drogokba és végül a halálba menekült. A legszomorúbb ebben, hogy senki nem tett ellene semmit, sőt néhányan még mélyebbre lökték a lelki szakadékba. Ha nem is ilyen súlyosan, de sajnos sokszor fordul elő ilyesmi, ugyanis ahelyett, hogy az elkeseredett lélek mellé állnának a társai, inkább csak még inkább eltaszítják maguktól. Tekintve, hogy tinédzserekről van szó, könnyen befolyásolhatóak, meggondolatlanabbak és hamar kézbe is veszik a kést vagy a gyógyszeres üveget. Mégis, pont azok ítélik el leginkább az öngyilkossági kísérletre hajlamos fiatalokat, akik akár a kiváltó oka is lehetnek. Ítélkezés helyett inkább segíteni kéne rajtuk, mielőtt az értelem vereséget szenved az érzelmektől. Nagy bátorság kell kiinni a méreggel teli üveget, de még nagyobb bátorság más részéről ezt tétlenül végignézni. Az emberek sokszor nem törődnek egymással eléggé, pedig néha elég lenne egy kicsivel több törődés, de sajnos ezt nem veszi észre a társadalom.

2012. november 11., vasárnap

Fejlemények

Sziasztok!
Rövid leszek és tömör, mert nincs sok időm, a lényegre térve:
  - Nem lesz minden szombaton anime ismertető
  - Keddenként egy ideig nem lesz biztosan bejegyzés
  - Ha lesz is bejegyzést hetente csak egyszer
  - Kérdése van valakinek, nemsokára felteszem egyik képhez az e-mail címemet, arra lehet írni.
Köszönöm a figyelmet, további szép napot.

2012. november 2., péntek

Top 5

Sziasztok.
Íme a negyvenedik bejegyzésem, amiben összefoglalom az elmúlt pár hónapot még pedig a Top 5 leolvasottabb bejegyzésemmel. Akkor lássuk is sorban.

5. helyezet - PewDiePie *brofist*
Felix Arvid Ulf Kjellberg vagy ahogy sokan ismerik PewDiePie, egy 23 éves, svéd youtube felhasználó, aki arról híresült el, hogy rendszeresen játszik főleg horror játékokkal és felveszi a reakcióját. Azért is örvend ekkora népszerűségnek, mert eléggé ijedős, és a legapróbb dolgoktól is megijed, amit persze nem lehet nevetés nélkül végignézni. A youtube csatornáját 2010. április 29-en indította el és azóta több, mint 2. 500. 000 látogatója van. PewDie akkora nézetségnek örvend, hogy képes egy nap alatt összehozni, fél milliós nézettséget. Ezen felül jelölést is kapott a King of the Web gálán is, ahol első jelölésével második  helyezést ért el, és 7500 dollár pénzjutalmat nyert, amit egyből felajánlott a WWF alapítványnak a tigrisek megmentése céljából. És ha ez mind nem lenne elég, még barátnője is van. Marzia Bisognin, vagy youtube felhasználóként CutiePieMarzia. A lány felfigyelt PewDie videóira és írt neki mennyire tetszik neki, amit csinál és PewDie válaszolt is neki. Gyakran látogatta Olaszországban és azóta is egy párt alkotni. Néhány videójában együtt játszanak egy aktuális játékkal. Marzia 2 évvel fiatalabb, mint PewDie, ezt egyik videóban is említi, de ez nem állhat közéjük, nagyon szép párt alkotnak, remélem, hogy sokáig együtt is fognak maradni.

4. helyezet - Amanda Todd emlékére
Egy kanadai tinédzsert iskolatársai terrorizálták, miután a lányról kitett valaki egy meztelen képet a Facebookra. A 15 éves Amanda Todd október 10-én, egy hónappal azután lett öngyilkos, hogy egy Youtube videón elmesélte megaláztatásait, amik miatt többször iskolát váltott, drogokhoz és alkoholhoz nyúlt, majd elkezdte vagdosni magát. A Youtube-ra feltöltött videón a 15 éves kanadai Amanda Todd megrázó történetét papírlapokra felírva meséli el, szomorú zene kíséretében, egymás után felmutatva a lapokat – írja a Gawker. Rövid mondatokban írja le, hogy alázták meg a körülötte lévő emberek online, és az iskolában is, hogy osztálytársai hogy verték meg, illetve hogy a mai napig kering a neten a róla készült meztelen fotó. A meztelen fotó elvileg akkor készült, mikor a fiatal lány egy idegen fiúval csetelt, aki arra kérte Amandát, hogy mutassa meg a melleit, aki naivan eleget is tett ennek a kérésnek. A srác egy évvel később visszatért, kiderítette Todd címét, illetve hogy melyik iskolába jár, és a neten kezdte el terjeszteni a lányról készült meztelen fotót.

3. helyezet - Hungaricum
A hungarikum különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A hungarikumok közé tartozhat magyar feltaláló vagy alkotó műve, magyar termék, az őshonos vagy nemesített állatok és növények, a népművészet, a zene, a nyelv és a magyar irodalom. E jelzőt esetenként alkalmazzák társadalmi vagy közéleti jelenségekre is.
A hungarikum nem magyar találmány. A legtöbb nemzet gyűjti az önazonosságához kapcsolódó anyagokat, amelyet patriotikumnak neveznek. Ennek megfelelően az érintett nemzetek vonatkozásában lehet szó például polonikumról, germanikumról, italikumról. Magyarországon a besorolást hivatalosan eddig nem szabályozták, ezért két megközelítés alapján lehet hungarikumnak tekinteni valamit. Az egyik szerint a nem magyarok, mit gondolnak magyarnak, illetve a magyarok mit gondolnak a sajátjuknak, a rájuk jellemző kizárólagosan magyar vonatkozású terméknek, jelenségnek, eredménynek stb. Továbbá vannak világszerte közismert hungarikumok, ezekkel azonosítják a magyarokat, ilyen például a gulyás és a csárdás.

2. helyezet - Gangnam style
A Gangnam Style a dél-koreai énekes-rapper PSY dala, 2012. július 15-én jelent meg. A dalt több neves amerikai zenész, köztük Robbie Williams és T-Pain is közzétették a videóját a közösségi oldalaikon. A dal a Die Welt szerint „futótűzként” kezdett terjedni az interneten, a Canadian Broadcasting Corporation megfogalmazása szerint pedig „milliók váltak a rabjává”. A dal minden idők legnézettebb K-pop-videójává vált 49 nappal a bemutatása után, és első helyre került a YouTube legnézettebb videóinak listáján. Augusztus 31-ig mintegy 57 000-szer töltötték le az Egyesült Államokban, egy hét alatt mintegy 23 000 letöltéssel, ami a Nielsen SoundScan szerint a World Digital Songs listán a valaha volt legnagyobb eladási adat. 2012 szeptemberében a videoklip nézettsége már majdnem elérte a 200 milliót a YouTube-on.

1. helyezet - Slender Man
Slender Man egy karcsú, nagyon magas, fekete öltönyös arc nélküli lény, aki a történetek szerint gyerekeket rabol. Sok feltételezés van vele kapcsolatban, hogy ki ő és mit csinál igazából. Állítólag akik egyszer látták, azokon erősen kiütköznek a paranoia jelei. Előfordul, hogy ismét feltűnik a rémalak különböző időközönként. Aztán memória zavar lép fel. Mutatkoznak továbbá a szorongás jelei, mániákus, ösztönös rettegés a Slender Man jelenséggel szemben, emlékezet kiesés. Végül, de nem utolsó sorban az agorafóbia. Ezek az emberek rendszerint még az első pár "látomás" előtt hetekre elegendő élelmiszercikket vásárolnak, aztán bezárkóznak a házaikba. Nemegyszer előfordult már, hogy bedeszkázták az ajtót, az ablakot. Voltak olyanok, akikre a szekrényük mélyén találtak rá. Ezek az emberek olyan sokkos állapotba kerültek, hogy már a szekrényből is képtelenek voltak kijönni a rettegéstől. Sokak naplót is vezettek, hogy csökkentsék a szorongást. De voltak olyanok is, akik a saját házukban tűntek el nyomtalanul. Akik mégis előkerültek, soha többé nem voltak már szellemileg épek.

Olvassátok tovább a cikkeimet és mondjatok véleményt róluk. Köszönöm az eddigi több, mint 1000 látogatónak is. További szép napot mindenkinek.

2012. október 30., kedd

Happy Halloween

Sziasztok!
Ugye mindenki tudja milyen nap lesz holnap? Igen, itt van végre halloween. Egyből kezdeném is egy kis kedv csináló zenével.

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a kelta samhain ünnep és a keresztény halottak napja. Október 31-én tartják. A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett. III. György pápa a 800-as években a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapját október 31-re helyezte át. Írországban ez az éjszaka All Hallow's Eve, „mindenszentek éjszakája” nevet kapta. A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A kelta hagyományok közt szerepelt a samhain, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely november 1-jére esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták azt hitték, hogy a napisten Samhain a halál és a sötétség istenének fogságába került. Október 31-én az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, amelyek különböző formákban jelentek meg, ezek rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok egy hegytetőn a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel a papok minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.
A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az angol egyenes fordítás „carved pumpkin”. Az ilyenkor használt kivájt vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel. Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt” azaz játékos fenyegetést választani, de nem jellemző. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. Amerikában többnyire baráti társaságban jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet. A halloween nagyon fontos ünnep Észak-Amerikában. Ezzel ellentétben a szülők nem engedik ki gyermeküket, mert félnek a várható következményektől. Az utóbbi időben ugyanis megnőtt halloweenkor az eltűnt- és megölt gyermekek száma. Így ez az ünnep, az előző 10 évhez képest, nagyon sokat vesztett a jelentőségéből. A háztól-házig járás édességért szokás eredete az Ó hazába nyúlik vissza, nagy valószínűséggel az angol, ír és skót bevándorlók hozták be és honosították meg az USA területén. Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt. Az utóbbi években azonban a halloween ünneplése ismét visszatért, valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra (képregények, filmek) nyomán. Magyarországon nem vált ünneppé, a bazárok termékein kívül nem lehet komoly nyomát találni az ünneplésnek. Az iskolákban nem jellemző a gyermekek beöltözése ezen a napon, és nem osztogatnak cukrot az osztályokban. Néhány helyen ugyanakkor bizonyára partikat rendeznek; az udvart, a házat túlvilági hangulatúvá varázsolják, majd különféle jelmezekbe öltözve mulatoznak. Népszerű szórakozás ilyenkor az almahalászat, melynek célja egy vízzel teli vödörből szájjal kiszedni az almát.
 Shadows of a thousand years rise again unseen,
Voices whisper in the trees, "Tonight is Halloween!"

2012. október 24., szerda

Egy szürke világ

Szép estét mindenkinek.
Egy rövid kis társadalomkritikai történet, amit én magam írtam. Talán nem jelent sokaknak semmit, de a lelki világomat írtam bele. Igen, mondhatjuk depressziónak is... De ez vagyok én...

Egy szürke világ

Egy szürke világ, ahol nincsenek színek. A színek helyét rég átvette egy éjsötét verem, ahonnan nem tér vissza már senki. A fény, mi eddig beragyogott mindent, már rég kihunyt. Már a csillagokban sem lehet hinni, hisz mindig eltakarja őket egy sötét felhő. A havas tájakon csak hamu lepte pusztaság szürkül, tönkig égett fák tarkítják a messzeséget. Ez egy olyan világ, ahol a virágos rét csupán egy háború kietlen csatamezeje. Ez egy olyan világ, ahol nincs igazság. Ez egy olyan világ, ahol mindenki álarc mögé rejti igazi valóját, majd mikor szükséged lenne valakire, álarcot ledobva kést ragad. Egy kés, mely már rozsdás a rátapadt vértől, egy bemocskolt penge, amit a társadalom szennyezett be. Lemoshatatlan ez a kosz, már mindenkit elért. Az ember egyre mélyebbe süllyed a mocsárban és átadja magát a képzelt örömöknek. Miféle örömök ezek valójában. Tudatmódosító szerek és testi örömök, mindezt egy darab papírért, aminek pénz formájában értéket tulajdonítunk. Mit ér ez az érték, ha már nem lesz mire használni. Romlott ez a világ. Nincsenek eszmék, a szabadság, egyenlőség és testvériség nem jelent semmit. Talán soha nem is jelentettek semmit. Nem érdemes szólni, hisz úgy sem hagynak beszélni. Nincs szabad véleménynyilvánítás következmények nélkül. Következmények, talán ez a legjobb szó. Mindennek következménye van. Akár nyomorúság, akár szenvedés, akár kárhozat akár halál legyen az. Milyen elcsépelt is a halált említeni mikor manapság mindenhol ott van. De senki nem veszi észre. Senki nem hallja meg a segélykérésed. Senki nem segít a bajban. A földet vér áztatja el, de ki törődik ezzel, hisz majd a hazugság leple úgy is elfedi. Új eszme képei csupán a lopás, csalás és hazugság. Az egész társadalom egy elrozsdásodott fogaskerék, ami még próbálja életben tartani ezt a rozoga gépezetet. Egy gépezet, ami nem enged álmodni, hinni a szépben, csak elhord minden rosszat szépnek. Minden egyes sós könnycsepp csak tovább rozsdásítja ezeket az összetartó elemeket. Mi másért is szeretne minden fiatal meghalni, ha nem a sok szenvedésért. Talán igazuk van, már alig van értelme miben hinni. Nincs már mit igazán lehetne szeretni. Hogy máshogy is hívhatnám ezt a romlott világot, ha nem úgy, hogy VALÓSÁG.

A cseresznyefák édes illata hozzon nektek szép álmokat.

2012. október 20., szombat

Anime ismertető 9. rész - Különkiadás II.



Sziasztok!
Ezúttal  egy rendhagyó anime ismertetővel jelentkezek. Hogy miért rendhagyó? 2 oka van.
1. Magyar anime és nem is anime, hanem anime paródia
2. Főleg a képek számítanak és nem a szöveg.
Nem mondom el a címét, a képekből úgy is rá lehet jönni, csak annyit mondok, hogy egy nagyon ismert alkotás, aminek az értelmi szerzője Fekete Dani és barátai. Gondolom ebből már mindenki rájött miről is van szó, ha nem... jó szórakozást.

Minden idők állítólagos leggonoszabb bűnszövetkezete, az Akatsuki a legújabb tag érkezésére próbál felkészülni. Persze, ezt megnehezíti a már meglévő tagok egymástól eltérő hozzáállása.
Sasori, az Akatsuki egyik meg nem értett művésze különcségének egyik oka, hogy a nap 24 órájában kedvenc bábja belsejében ücsörög, így a szervezetből senki sem ismeri az igazi személyazonosságát. Kisame és Kakuzu túl kíváncsi lesz...
Zetsu sose volt egy túlzottan szociális lény, így feladja az Akatsukinak a leckét, amikor elérkezik a szülinapja. Elkezdődik a tagok versengése a legjobb ajándék megtalálása fejében.
Pein, az Akatsuki vezére megelégeli az irreális befizetések tömkelegét, így elhatározza, hogy végez az emberiséggel. Grandiózus tervének első lépéseként parancsba adja a Bijuuk levadászását.
Hidan, az újfiú zöldfülűségének hála tisztességesen felingereli Peint. Konfliktusuknak csak egyetlen dolog vethet véget: Egy Kidobós meccs. A tét nem más, mint az Akatsuki egyetlen női taga: Konan!
Kakuzu elindul egy számára már tradícióvá vált fejvadászatra, melynek anyagi jövedelmét egy dokumentum film készítésével próbálja megtoldani. Ám eme cél megvalósítását enyhén gátolja legújabb társa, Hidan, akitől a szó szoros értelmében képtelenség megszabadulni.
Egy gyűlés alkalmával szóba kerül az Akatsuki legbalhésabb ex-tagja, Orochimaru. A beszélgetés nosztalgikus pillanatokat csal ki mindenkiből.
Deidara, az Akatsuki legfiatalabb művészzsenije egy nap különös dologra ébred. Kézfejei megszólalnak. De vajon mi céllal?
Kisame javaslatára néhány tag kihasználja az eddig begyűjtött Bijuu-k természetellenes felépítését, és nekiállnak elszívni őket. Eközben Itachinak melankolikus állapotában túlságosan is megered a szája.
Az ügyefogyott Tobi nem bírja tétlenül nézni országos cimborája, Zetsu betegeskedését, így megindul, hogy alapanyagot gyűjtsön a gyógyírhez. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű...
Egy félreértés következtében Peint választják meg Eső Falu vezetőjének. Amíg elutazik, és intézkedik ez ügyben, felbukkan Konan ex-barátja.
Különös dolgok történnek az Akatsukin belül egy borús éjszaka folyamán. Egy titokzatos szörny lappan meg a sötétben, és elkezdi egyenként levadászni a tagokat.
A csapat összeül egy közös pizzázásra. A rendelés mellé ajándékba kapnak egy kis szerencsesütit is, melynek hála a tagok lelkei felcserélődnek...
Mivel képtelenek megszokni új testüket, az Akatsukisok bosszút forralva megpróbálnak behatolni balszerencséjük szülőhelyére, a Szerencsesüti gyárba. A tervet sikeresen végrehajtják, ám csak ekkor kezdődnek az igazi problémák.
Miután Hidan buzdítására többen is cserbenhagyták az Akatsukit, a megmaradt tagok kétségbeesve tapasztalják, hogy hiába szerezték meg az információt, amivel visszafordíthatják a -talán nem is olyan balszerencsésen elsült- lélekcserét.
Kisame véletlenül belebotlik legnagyobb riválisába, Omnistrife-ba. Bájcsevelyük addig fajul, hogy a vérig sértett cápaember leforgat egy klipet...
Az Akatsuki egy kis kikapcsolódás céljából meglátogat egy szórakozóhelyet, ahol furcsa módon eléggé egyforma emberekre bukkannak. Eközben a buliból kimaradt Pein és Konan otthon kettesben próbálnak meg kicsit turbékolni, amíg valami közbe nem jön.  Ennek következtében Pein parancsba adja az Ichibi levadászását, és elindul az igazi cselekmény...
Közeledik a Karácsony, így minden egyes Akatsukis be van sózva. Kivéve Itachit, akinek depressziós megnyilvánulásait megelégeli Deidara, és megpróbálja megmutatni, miért érdemes optimistán állni a dolgokhoz.
Amíg az Akatsuki tagjai élik a jól megszokott életüket, Itachi eleget emlegetett kisöccse, Sasuke váratlanul szembeszáll Orochimaruval.
Konan bemutatja szüleinek Peint, azonban az após intoleránsan lép a meglepetésre, ugyanis abban a tudatban élt, hogy az általa hőn szeretett Nagatoval van még mindig együtt az ő kicsi lánya. Pein mindent megtesz, hogy belopja magát Konan apjának szívébe...
Minden bizonnyal fergeteges éjszaka után ébredtek az Akatsukisok. Zetsut kishíján elszívták, Kisame bőrszíne megváltozott, és egy Balrog ül a wc-n. A probléma mindössze annyi, hogy senki sem emlékszik, mi is történhetett az éjszaka folyamán.
Hidan újdonsült látnoki képességeinek hála megtudja, hol is tartózkodhat jelenleg Kakuzu. Az Akatsuki ennek tudatában megindul. Eközben a Hebi szintén mozgásba lendül...
Miközben Hidan egymaga érkezik Kakuzu segítségére, a 2 rivális addig hergeli egymást, amíg harcba nem elegyednek. Ezalatt Pein és a többiek megpróbálnak szembeszállni a titokzatos csuklyás formával.
Hidan és Kakuzu megtalálják a Niibit, és próbát tesznek a levadászására. Majd megérkezik Zetsu egy érdekes történettel a zsebében.
A Hidan-Kakuzu duó sikeresen végrehajtja küldetésüket, hazaérve mégis újabb konfliktusba elegyednek. Nézeteltéréseiket csak azután tudják rendezni, mikor újra Konoha felé indulnak...
Miután Kisaménak sikerül elkapni a Yonbit, elindulnak haza Itachival. Ezalatt többeknek is feltűnik, hogy Pein különösen viselkedik az utóbbi időben. A problémát Nagatonak ecseteli el.
A Hanzouval való összetűzés végkimenetele baljós eredményeket szül. Nagato kétségbeesetten tér vissza az Akatsuki-kecóba, ahol már javában tartanak az előkészületek Konan és Pein esküvőjéhez.
Tobi megunja a tétovázást, és kijelenti: Mostantól ő a vezér! Társának, Deidarának ez korántsem szimpatikus, ignorálását egy magánakcióval tetézi: Rátámad Uchiha Sasukéra!
Leonidas egy kis állóképesség felmérés gyanánt harcba elegyedik Sasukéval, és prezentálja, mire is képes a fegyvere. Ezalatt Nagato, Konan és Peinci egykori sensei-e, Jiraiya felkutatja az Akatsuki székhelyét. Szándékai nem barátságosak...
Sasuke épphogy túléli a Deidarával lefolytatott ütközetét, máris belefut első számú közellenségébe, a bátyjába. Itachi elrendezi a dolgait, majd egy találkára invitálja Sasukét.
Tobi magához veszi, és meggyógyítja az eszméletlen Sasukét. Majd ráébreszti, epic fail volt halálig tartó küzdelmet vívnia Itachival. Ezek után vérfrissítésen esik át az Akatsuki...
Nagato és Tobi közösen elindul egy szálon annak a bizonyos éjszakának a megfejtéséhez vezető úton. Ám mielőtt elérnének a célig, megjelenik valaki, aki egy rendhagyó párbajra invitálja Konant...
 "Mindig van egy nagyobb hal. Star Wars bónusz!"