Hachiko története

Sziasztok, megint én lennék!

Most egy igazán gyönyörű film ajánlásával tolakodnék ide, amit épp a mai napon láttam. Olyan gyönyörű ez a film és annyira elgondolkodtató, hogy elsírtam magam rajta, pedig nem vagyok az a fajta, aki elsírja magát egy filmen. Szerintem sokan ismerik ezt a filmet, de ha nem nagyon tudom ajánlani. Ezt a filmet elég egyszer látni, és teljesen más felfogásba kerül minden. Megmutatja mi az igazi, feltétel nélküli szeretet, hűség és tisztelet.

Hacsi - A leghűségesebb barát (Hachiko: A Dog's Story)

A történet elején egy Ronnie fiú kezd el mesélni az ő hőséről, aki nem más, mint a nagypapája kutyája Hachi. Hachit egy állomáson találta meg a nagyapja, Wilson professzor egy hideg téli éjszakán. Hosszas próbálkozás után nem találtak neki gazdát, és ugyan vonakodva, de a professzor felesége, Cate beleegyezett, hogy megtartsák a kis japán akita kutyát. Ezek után nagyon szoros kapcsolat alakul ki a professzor és Hachi között, ugyanis a kutya minden nap elkíséri őt a vonathoz, este pedig kimegy elé az állomásra. Ez minden nap így megy hosszú ideig, amíg egy este nem érkezik meg a professzor. A család gyászolja szívrohamban elhunyt családtagjukat, eközben Hachi még mindig kijár az állomásra és várja gazdáját. Majd 10 évig minden egyes nap kijár a vonatállomásra, és mindig ugyan ott várja, ahol eddig is.  Az állomás dolgozói adnak neki ételt és vizet, mígnem egy hideg téli éjszakán halálra fagy és végre, gazdája ismét visszatér hozzá.

 

Ez nem csak egy gyönyörű film, hanem egy csodálatos igaz történet. Hachiko 1923. november 10-én született, majd rá egy évre gazdája, Hideshaburo Ueno, a Tokiói Egyetem mezőgazdasági tanszék professzora Tokióba vitte magával munkája miatt. Hachiko kitartóan minden munkanapon kiment gazdája elé az állomásra, míg egy nap a professzor szívrohamban meghalt, és már nem jött vissza. De Hachiko továbbra is mindig kiment és csak várt és várt. Ueno professzor halála után többször is magához fogadta pár család, de ő mindig megszökött tőlük és visszatért a régi otthonához, abban a reményben, hogy egy nap újra láthatja a professzort. Mivel odahaza sohasem találta, ezért elment az állomásra, ahova már számtalan alkalommal kikísérte ezelőtt. Minden egyes nap újra és újra kiment és várta gazdáját az esti tokiói vonatnál, de többé már nem tűnt fel a professzor. Sokan hoztak neki élelmet és gondoskodtak is róla, mivel tudták, hogy régen halott gazdáját várja még mindig vissza. 10 évig minden egyes nap, pontban az esti tokiói vonat érkezésekor Hachiko feltűnt a Shibuya Állomáson. Hachiko végül 1935. március 8-án találták meg Shibuya egyik utcáján holtan. A kutya tetemét kitömték és a Nemzeti Tudományi Múzeumban állították ki Tokióban, az Uenoról elnevezett parkban. 1934 áprilisában állítottak Hachiko emlékére bronzszobrot az állomáson arra a helyre, ahol ő mindig várta gazdáját.

 

Tanárok és szülők mesélték el a történetet, hogy a japán gyerekekben is kialakuljon egy hasonló hűség, egy erős kapocs a családjuk és szeretteik iránt. Hachiko egyből a hűség és odaadás nemzeti szimbólumává vált a szigetországban. 

Nyugodj békében Hachiko és Hideshaburo Ueno.