Teru teru bōzu

Sziasztok

Egy időre ez lesz az utolsó bejegyzésem, de csak egy időre, tehát hamarosan vissza fogok térni, addig is jó olvasást, ha valaki a blogomra tévedne és találna valami érdekességet.

A Teru teru bōzu hagyományos, fehér papírból vagy szövetből, kézzel készített baba. A japán földművelőktől ered a szokás, hogy ezeknek a kis figuráknak egy zsinórt kötöttek a nyakukba, és kilógatták az ablakukon. Első ránézésre a Halloweenkor gyakori kísértet-bábokra emlékeztetnek. Úgy tartják, ezeknek az apróságoknak mágikus erejük van: jó időt hoznak, és megóvnak az esőtől. Japánban mindennapos jelenségnek számítanak. Főleg az Edo-korban váltak népszerűvé, mint oly sok más babona, a városlakók körében. A gyermekek készítették a kis babákat, egy nappal azelőtt, amikorra jó időt szerettek volna. Közben ezt a sort hajtogatták: "Jó-idő papja, kérlek, had legyen holnap jó idő!" A hagyomány szerint, ha az idő jóra fordul, szemeket rajzolnak neki, felszentelik sakeval meglocsolják, és hagyják elúszni a folyóban. Napjainkban a gyerekek papírzsebkendőből vagy négyzet alakú pamut darabból csinálják, kitömik a fejet, megkötözik alatta, és kilógatják az ablakon, ha napos időt szeretnének, leggyakrabban iskolai kirándulások előtti napokon. Több helyen is kapható előre elkészített bábú, újabban már elszakadtak a hagyományos fehértől, és különböző színekben és mintákban találkozhatunk velük. Sőt! Léteznek babák, melyek például konkrét mesefigurák bőrébe bújnak. Van egy híres japán bölcsődal, melyben teru teru bōzu szerepel. Asahara Kyoson írta, és Nakayama Shinpei szerezte, 1921-ben adták ki. A szóbeszéd szerint mint sok más bölcsődalnak, ennek is van egy mélyebb, sötét olvasata. Állítólag egy pap történetéből fakad, aki egy masszív esőzéses időszakban megígérte a földművelőknek, hogy kitisztítja az időt, és elállítja az esőt, ami tönkretette a terményeiket. Mikor a pap csődöt mondott, nem sikerült napsütést hoznia, kivégezték. Azonban több japán népi történész úgy hiszi, ez a történet is, akárcsak a többi, mely a teru teru bōzu keletkezését meséli, már jóval azután keletkezett, hogy a szokás széles körben eltejedt. Talán azért, hogy megmagyarázza a bábú kinézetét, ugyanis egy buddhista szerzetesre hasonlít.

Felhőatlasz

Sziasztok

Megint itt lennék, ma másodszorra egy újabb cikkel. Ezúttal egy film ismertetővel, ami hivatalosan is a kedvencem filmem lett. De nem is szaporítom tovább a szót, kezdjük is bele a Felhőatlasz Sextet előadásába.

Pi élete és Felhőatlasz az év legnagyobb könyvadaptációs vállalkozásai közül utóbbi hiába lett csodálatos élmény, még így is erősen megosztó. Aki azt hitte volna, hogy az év legnagyobb mozifilmes regényadaptációja A hobbit, az gondolja át még egyszer a kérdést. A legdrágább és legnagyszabásúbb adaptáció lehet, hogy Peter Jacksoné, azonban idén nem egy olyan irodalmi műből készült film, melyeket korábban megfilmesíthetetlennek tartottak. Ilyen például A Pi élete vagy a Felhőatlasz. Ráadásul ezen alkotások rendezőinek; Ang Lee, Tom Tykwer, a Wachowski-testvérek nem állt rendelkezésükre 9 órás játékidő, hiszen tudjuk, hogy olyat csak A hobbit rendezője és a film marketingesei képesek lenyomni a közönség torkán. Sőt, míg A hobbit filmverziója csak a regény eseményeinek sima krónikája, addig a másik két film megvalósítása komoly kreativitást igényel. A Felhőatlasz tehát mindössze 164 perces, az alapját pedig David Mitchell érdekes szerkezetű regénye jelenti. Ha a film történetéről kellene írnunk, akkor bizony nagy bajban lennénk. Míg a pár hete általunk is véleményezett Lopott szavakban három történet futott párhuzamosan a nézők szeme előtt, addig ebben a filmben hat sztorit követhetünk figyelemmel. Ezen történetek érdekessége, hogy egy kivételével nem direkt formában elevenednek meg előttünk, hanem elbeszélésként, levélként vagy valaki elmondásában. A történetek helyszíne különböző, az időpontjuk is különböző, mindegyik más és más korban játszódik, és persze a karakterek is különbözőek. Persze azt tudni kell, hogy ennek ellenére a készítők szinte mindegyik főbb figurát ugyanazzal a színészgárdával játszattak el, így egy-egy színész, például Tom Hanks, Halle Berry, Hugo Weaving, Hugh Grant 4-6 karakter bőrében is feltűnhet.

Persze nem teljesen különálló sztorikról van szó, hiszen egy-egy konkrétan is kapcsolódik egymáshoz az elbeszélési metódus miatt, de gondolati síkon a többi is összeköthető. A Felhőatlasz történetei ráadásul hangnemükben is igencsak eltérnek, hiszen akad humoros, romantikus, drámai, sőt, rejtélyre összpontosító sztori is, van sci-fis, hidegháborús és kalandos is, abban azonban mind megegyezik, hogy nem csak a felszínüket érdemes nézni, hanem a teljes műélvezethez mögéjük is kell látni. És a film megítélése sajnos igencsak múlik azon, hogy ki mennyire akarja vagy tudja megérteni. Szó sincs arról, hogy aki megérti, annak mindenképpen tetszeni fog a film, akinek pedig nem tetszik, az hülye és az is marad, de azért azzal a csalódás elkerülésének érdekében illik tisztában lennie a nézőnek, hogy mire vállalkozik, ha belekezd a Felhőatlaszba. Például arra, hogy oda kell figyelnie a filmre. Nem olyan bonyolult megérteni a Felhőatlaszt, hiszen bár igaz, hogy a hat történet a könyvvel ellentétben párhuzamosan fut egymás mellett, de egyik sem túl bonyolult, mindegyik tökéletesen elkülöníthető. Gondot mindössze a legelején fog az jelenteni, hogy az emberre zúdul egy csomó információ, alaphelyzet és időbe telik, míg el tudjuk helyezni a szóban forgó szituációkat. De persze az sem baj, ha mindez nem történik meg, hiszen a mesék előrehaladtával a korábbi információk és történések is egyre érthetőbbé válnak, ha elsőre esetleg még homályosak lettek volna. Érdekesség, hogy a filmet Tom Tykwer és a Wachowski-testvérek szegmensenként forgatták egymástól teljesen külön, mind térben, mind időben. Ez még nem is lenne akkora baj, hiszen a különálló történeteknek nem tesz rosszat a különböző stílus, ráadásul a remek vágás segítségével nagyon jól összefűzték a látványos és szépen fényképezett sztorikat.

Kár, hogy pár tényező kizökkentheti a nézőket, például az olykor elég fura maszkok, vagy a már említett színészsokszorozás, mindkettő érdekes élmény, azonban mégsem elengedhetetlen kellék. A Felhőatlasz olykor csúnyán szájbarágós, máskor pedig meglepően homályos, mégis összességében remek filmélmény lett. Aki az elején felül a hullámvasútra az minden bizonnyal a végén úgy fog lekászálódni róla, hogy forog a feje és elsőre azt sem tudja, hogy mi történt vele, csak abban biztos, hogy valami nagyszerű dolog. Szó se róla, a végeredmény biztos, hogy meg fogja osztani a nézőket, amiben mindenképp a rendezők a ludasak, hiszen az ő dolguk lett volna az is, hogy művüket közelebb hozzák a nézőkhöz. Manapság ugyanis legyen bármennyire is elgondolkodtató és mély egy film, csakis a befogadótól függ a megítélése, s bizony ezúttal nem sok választja el a Felhőatlaszt attól, hogy üresnek és sekélyesnek bélyegezzék meg. Viszont, ha eltekintünk a véleményektől, azt senki sem tagadhatja, hogy rettenetesen ambiciózus vállalás volt a rendezők részéről a film elkészítése, s csak reménykedni lehet abban, hogy a hatalmas anyagi bukás ellenére láthatunk még a Felhőatlaszhoz hasonló nem mindennapi alkotásokat.

"Létezni annyi, mint érzékelhetőnek lenni, így önmagad megismerése csak mások szemén keresztül lehetséges. Halhatatlan életünk alakulása a szavainknak és a tetteinknek következménye, melyek egymást erősítve vezérelnek keresztül minden időn... Az életünk nem csupán a miénk. Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz a múltban és a jelenben... és minden bűntettel, vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá."

Kimura Rei

Sziasztok

Ez alkalommal egy szintén kedvenc írómról írok, aki ráadásul egy japán nő, Kimura Rei. A Trivium könyvkiadó 2 könyvét adta ki magyarul, de még ezeken kívül vannak még, legközelebb várható könyvei a Catatan Ichiyo, Like a willow tree és a Japanese magnolia. De lássuk a két könyvet, amit eddig még nem említettem nevükön.

Japán rózsa

Japán a második világháborúban. A festői kis faluban, Matsumotoban élő két fiatal lány, Sayuri és Reiko elindul a háború sújtotta Tokióba, hogy megtalálják egyikük vőlegényét. Otthoni környezetükből kiszakadva munkát vállalnak egy kórházban, ahol szembesülnek a háború valódi arcával: Sayuri öccsét csapatszállító hajójával együtt elsüllyeszti egy amerikai tengeralattjáró, míg barátnője vőlegényét összeroncsolt testtel, haldokolva látja viszont a kórházban. Amikor barátnőjét is megöli egy amerikai bomba, Sayuri bosszút esküszik: férfinak álcázva magát kamikáze pilótának áll. A végső bevetésen azonban kudarcot vall s ellentétben kiképző tisztjével, aki egyben a szerelme is, túléli az akciót, sőt arra is fény derül, hogy tudatosan megtévesztette a császári hadsereget. A duplán szégyenteljes esemény eltusolása érdekében a katonai bürokrácia úgy határoz, hogy el kell tűnnie még a nyilvántartásokból is. Új nevet kap, száműzik vidékre, itt talál rá napjaink egy szemfüles újságírónője, akinek ha nehezen is, de lassanként megnyílik a „japán rózsa”. Kimura Rei regényében izgalmas csatáknak lehetünk tanúi, ám ezek az összeütközések egyben a japán társadalmi hagyományoknak és egy modern világnak az emberekben zajló konfliktusai, melyeket úgy tűnik az amerikai bombázók sem tudtak szétzúzni. A történet szerkezete is erre utal: ide-oda ugrál a múlt és a jelen között, miközben felsejlik előttünk egy mai ésszel felfoghatatlan kasztrendszer, ahol a nők a legteljesebb alárendeltségben éltek. Sayuri története amolyan japán „haza és szerelem” eposz, melyben a legősibb túlélési ösztönök, egyfajta szellemi emelkedettség és egy fájdalmas, lemondásokkal terhelt gyönyörű szerelem képét rajzolja elénk a szerző.

Pillangó a szélben

Tojin Okichi, aki akarata ellenére az első amerikai konzul ágyasa lett Japánban. Okichi 1841-ben látta meg a napvilágot egy kis Japán faluban. Kivételes szépség volt, ezért az apja gésának szánta. A lány el is kezdte kitanulni a mesterséget, majd egyik hazalátogatása alkalmával megismerkedett egy asztalossal, akivel szerelmesek lettek egymásba. Meg is történt az eljegyzésük, de aztán partra szálltak az amerikaik hajói és Japán térdre kényszerült. Shimoda kis halászfalu Japánban, a 19. század második felében. A falu szegény lakóinak legfőbb gondja az évenként lecsapó tájfun. Most azonban a történelem vihara is rájuk zúdul. Itt száll partra az amerikai hadiflotta, és az ország megnyitását követeli. Konzulátus nyílik, s az élére az idős vörös óriás, Towsend Harris kerül. Az anyák féltik leányaikat a hús örömeit követelő „idegen ördögöktől”. A túl szépnek született Okichi meggondolatlanul a főutcán megy haza a fürdőből, Harris megpillantja, és tűzön-vízen, vőlegényen átgázolva magának követeli. A soogun elfogatja a lányt, aki végül az erőszaknak engedve a konzul ágyasává lesz. Így Japán is előnyösebb feltételeket csikarhat ki Amerikától. A falu lakóit ez legkevésbé sem érdekli. Az ő szemükben Okichi szajha, az idegen ágyasa. Az érzékeny Okichi életét derékba töri, hogy néhány évig a konzul használja, majd hazaköltözésekor mint kidobható szemetet elhajítja. Távozása után becsületesen, önállóan szeretne élni régi nagy szerelmével. Egy nőnek azonban nem bocsátanak meg egykönnyen a férfivilágban, és a múlt szorítása mindennél erősebb. Pontos és alapos korrajz ez a regény is, akárcsak a 2010-ben megjelent Japán rózsa. Néha egy-egy finom hasonlat futama a sorok között, mintha Okichi pengetné bánatosan samisenje húrjait. Megérzések, jósálmok, hiteles japán misztika, egy túlérzékeny, képzelgésre hajlamos lélek nem e világi fogódzói az olvasó lelkét is mindvégig megpengetik.

Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú

Sziasztok

Tudom, hogy furcsának, nevetségesnek és képtelennek fogjátok tartani, de igen, tényleg létezik a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú. Amikor a barátnőimmel megtudtuk, mi is halálra röhögtük magunkat, ezért úgy gondoltam veletek is megosztom ezt az élményt.

A Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú (LRE) egy vallásparódia istennője, aki paradox módon egyszerre láthatatlan és rózsaszín. Az LRE az istenhívők vallásos meggyőződéseinek, „vakhitének” karikatúrájául szolgál. A szatíra a hitet elsősorban episztemológiai, logikai szempontból kritizálja, de hozzánőttek más elemek is. A többség egyetért abban, hogy ebben az álistenségben valójában senki nem hisz igazán. A vallásosak hitének kritizálására vagy nevetségessé tételére mégis elterjedt dologgá vált, hogy egyesek, elsősorban ateisták, az egyszarvú hívőinek vallják magukat. Az első írásos utalás a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvúra a Usenet alt.atheism hírcsoportjában jelent meg először 1990 és 1992 között. Elsősorban az internetes kultúra segítségével vált ismertté, az alt.atheism hírcsoporton kívül előfordul még fórumokon, illetve több, róla szóló weblapon. Lényege az, hogy arra emlékeztesse a hívőket, hogy az ő igehirdetésük valószínűleg pont olyan hiteltelen és komolytalan az ateisták szemében, mint mikor egy ateista prédikál a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvúról, a következő idézet rávilágít a paródia lényegére:

 „A Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú óriási spirituális erővel bíró lény. Tudjuk ezt, hiszen képes láthatatlan és rózsaszín lenni egyszerre. Mint minden vallás, a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú Hit is egyszerre alapul a józan észen és a hitbéli meggyőződésen. Hisszük, hogy rózsaszín és az eszünkkel tudjuk, hogy láthatatlan, mivel nem látjuk.”

Gyakran mutatnak rá, hogy láthatatlansága miatt lehetetlen bebizonyítani, hogy a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú nem létezik, ugyanúgy, mint ahogy Isten létezését sem lehet tudományos módon cáfolni. A rajta alapuló paródia része, hogy meghatározó sajátosságai, azaz a „láthatatlanság” és a „rózsaszínség” a „hívők” szerint következetlenek és ellentmondásosak. Követői gyakran humorosnak tartott vitákba bonyolódnak egyéb tulajdonságait illetően, például hogy teljesen láthatatlan-e, vagy esetleg megjelenik a benne hívők számára. A gyakran gyötrelmes viták során az ellentétes nézetek képviselői néha egészen bonyolult okfejtésekbe bocsátkoznak, ami a sok vallásra jellemző hitviták egyfajta paródiája kíván lenni. Ennek ellenére mégis sikerült már megegyezésre jutni néhány tulajdonságáról, általában a leghumorosabbnak tartott, vagy legmeghökkentőbb változatok nyernek általános elfogadottságot. Például többé-kevésbé elfogadott, hogy kedveli a sonkás és az ananászos pizzát, bár néhány vegetáriánus szerint az LRE vegetáriánus, így mindenképpen az ananászos és a gombás pizzát részesíti előnyben. Az ananászt illetően mindenképpen egyetértés van, ahogy abban is, hogy a szalámit ki nem állhatja.

„Általánosan elfogadott az is, hogy az LRE zoknikat visz maga mellé a mennybe, amely megmagyarázza, miért tűnnek el olyan gyakran. A zokniknak a szennyesből való mennybemenetele különböző elméletek szerint jó vagy akár rossz jel is lehet.”

Carl Sagan a Korok és démonok című könyvében megjelent írásában megfogalmaz egy, a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvúhoz hasonló ötletet: „Tűzokádó sárkány lakik a garázsomban.” Az írásban a szerző garázsában egy láthatatlan, anyagtalan, hideg lángot okádó sárkány lakik, melyet semmilyen műszerrel vagy módszerrel nem lehet érzékelni.

A rózsaszín egyszarvúk hozzanak nektek szép álmokat és ananászos pizzát.

RPG

Sziasztok

Igen, tudom, hogy azt ígértem a nyárra több bejegyzés lesz, de sajnálatos módon becsöppentem a játékok világába. Még ugyan nem mondtam, de rajongok az internetes RPG játékokért, amiket sikeresen letöltöttem egy nagy részét. A legtöbbet már ugyan ismertem, de jó érzés volt kijátszani. De várjunk csak, mi is az az RPG?

RPG

A szerepjátékok, rövidítve RPG-k, az angol role-playing game-ből származó videojátékok egyik műfaja, melyek a szerepjátékokhoz hasonlítanak. Személyi számítógépre és konzolokra készülnek. Nem különböznek jelentősen a konzolokra és más platformra készített RPG-ktől, gyakran írják át a konzolos játékokat PC-re és fordítva, jelentősebb eltérést az irányításban lehet tapasztalni. Az első számítógépekre készített szerepjátékokat Dungeons & Dragons és más korai szerepjátékok inspirálták, melyekhez hasonló játékélményt próbáltak létrehozni. Az RPG-k két kategóriára oszthatóak aszerint,mekkora hangsúlyt fektetnek az akcióra, a harcra és mennyit a történetre, beszélgetésekre és más, nem akciódús RPG játékelemekre. A harcra összpontosítóakat nevezzük hack 'n slash-nek, magyarul értsd „üsd 's vágd”, amelynek egyik ismert képviselője a Diablo. A több szerepjáték elemre és történetre építő jellemző RPG-k a BioWare-tól a Baldur's Gate és a Dragon Age: Origins , Knights of the Old Republic, Bethesdattól az The Elder Scrolls sorozat vagy a Black Isle Studios Fallout című játéka, illetve a Square_Enix Final Fantasy és Dragon Quest sorozatai. A számítógépes szerepjátékok speciális változata az MMORPG, Massively Multiplayer Online Role-Playing Game, amely nagyon sok szereplős online szerepjáték, amely az interneten, online játszható szerepjáték.

Az RPG-k egy másik jellemzője és fontos eleme a fejlődésrendszer. A fejlődésrendszer alapja általában a tapasztalati pont, XP rövidítéssel az azonos jelentésű angol experience point, melyeket a játékos karakter a cselekedetei vagy pályarészek után kap, amellyel különböző képességeit fejlesztheti, például az erejét vagy kardfogatását, amit ha növel, nagyobb sebzést képes okozni a kardokkal. A fejlődési rendszer legtöbbször több ágra oszlik, így a játékos karakterét különböző specializált irányokba alakíthatja, így kialakítva a tipikus közelharcost, íjászt vagy varázslót. Az FRPG - Online Fórumos Szerepjáték szintén a szerepjáték egy közismert formája. Az ott leírtak erre is ugyanúgy vonatkoznak. A játék egy hatalmas világban játszódik, amelyben NJK-k élnek, és a karaktereket a játékosok személyesítik meg. A Kalandmesterek, KM vagy Mesélő kalandokat szerveznek, amelyen JK-k vehetnek részt. A KM ügyel a játék menetére, a szabályok betartására. A KM írja le mi történik, a Játékosok reagálnak rá, és megpróbálják megoldani a helyzetet, vagy csak egyszerűen leírják, mit csinál erre a karakterük. A legtöbb fórumos szerepjáték oldalon van lehetőség Mesélő nélküli játékra, ekkor a játékos karakterek maguknak mesélnek, ők írják le a környezetüket, az eseményeket. Ilyenkor többnyire lassabb játékok történnek, például a karakterek csak beszélgetnek.

Allods Online 

Személyes kedvencem ez az MMORPG , az Allods Online, amivel nagyon sokáig játszottam. Az oroszországi Nival Online fejlesztői korábban a népszerű Heroes of Might and Magic V és Rages of Mages játékokon kamatoztatták tudásukat. 2009 elején bejelentett Allods Online című MMORPG alkotásukkal kiléptek az egyszemélyes játékok vonzásköréből és fantáziavilágon nyugvó űropera készítésére adták fejüket. Allods Online világában az asztrális anyagban úszó szigetek között Csillagközi Hajókkal közlekednek a bátor hősök. A játékosok két egymással szembenálló frakció a League és Empire között választhatnak. Lenyűgöző történetvezetés, klasszikus szerepjáték szabályrendszer és játékmenet, valamint látványos asztrális csaták jellemzik az Allods Online univerzumát.

Ib

Ezt a játékot, mér egy korábbi cikkemben említettem, amikor PewDiePie játszott vele. Ez alkalommal én magam is kijátszottam többször is, sajnálatos módon először a legrosszabb befejezést. A történet Isabella(Ib) körül forog, aki egy 9 éves iskolás lány és a szüleivel egy Szépművészeti Múzeumba látogatnak, ahol Ib átkerül a festményen túli világba. Ebben a világban a festmények és a szobrok életre kelnek. És amellett, hogy meg kell fejteni a rejtvényeket, a rózsára is vigyázni kell, ugyanis Ib vörös rózsája jelzi, hogy mennyire sebezhető, 5 sebzés és meghal. A játékban talál egy kék rózsát, ami a nála 9 évvel idősebb Garry tulajdona. Garry szintén átkerült ebbe a világba, de egy festmény elvette tőle a rózsát és eszméletét vesztette. Ib vízbe tette a rózsát, ezzel Garry magához tért és együtt keresik a kiutat. A játékban megjelenik még egy lány, a sárga rózsa Mary. Azonban mikor a két lány és Garry külön válnak, a fiú tudomására jut, hogy Mary nem is igazi, csak egy életre kelt festmény és hogy megszerezzék a kulcsot, el kell égetni Mary festményét. Aki ismeri, vagy játszott a játékkal az érteni fogja miért vicces az a kép, amit bevágtam.

Resident Evil

Sziasztok

Sajnálom, hogy csak most tudok írni, de most van csak időm, végre nyári szünet. Amellett pedig Duna mentén lakom és nagy az árvíz veszély, ez is egyik oka a kihagyásnak. Ami a mostani cikket illeti, a cím senkit ne tévesszen meg, amit egyszer már írtam ezzel a címmel az a film, ez pedig a játék, vagy ha úgy jobban ismerős, a Biohazard.

A Resident Evil, Japánban Biohazard, egy túlélőhorror videojáték, amelyet a Capcom fejlesztett és adott ki eredetileg Sony PlayStation-re, majd nem sokkal később PC-re Sega Saturn-ra. 2002-ben kiadtak egy fejlettebb grafikát és új játékmenetbeli elemeket tartalmazó remake-et Nintendo GameCube-ra. 2006-ban pedig az eredeti PlayStation játék portját Nintendo DS-re Deadl Silence alcímmel. Ez a verzió tartalmazott egy teljesen módosítatlan játékmódot, amely mindenben megegyezik az eredeti játékkal és egy "Rebirth" módot, ahol az új feladványok és ellenségek mellett olyan játékmenetbeli újítások vannak, amelyeket a konzol érintőképernyőjének kihasználására terveztek. Ez volt az első olyan játék, amely a túlélőhorror kategóriába sorolta magát. A név az Alone in the Dark-ból ered, ami az ambient survival horror címmel élt. A Game Informer amerikai játékmagazin minden idők legfontosabb videojátékának nevezte a címet Nagymértékben inspirálta a Sweet Home című korábbi Capcom játék. Mikami Sindzsi-t eredetileg azzal bízták meg, hogy egy olyan horrorjátékot készítsen, amely egy a Sweet Homehoz hasonlóan egy kísértetjárta kúriában játszódik. A Resident Evil elindításakor 2 karakter között kell választani. Ezek Chris Redfield és Jill Valentine. A szereplők fő történeti szála megegyezik, de a végigjátszás alatt bejárandó útvonal más. A játék rögzített külső kamera előtt játszódik. A hátterek előre renderelt állóképek, ezen kívül minden más 3D poligonos megjelenítést kapott. Néhány helyszínen felbukkannak a játékoson és az ellenfeleken kívül más mozgó objektumok, például a tűz. Jellemző, hogy a felvehető, használható tárgyak enyhén elütnek a háttértől. Az irányítókart balra-jobbra forgatva a főszereplő az iránynak megfelelően fordul, a kart előre-hátra tolva indul el vagy hátrál.

A játék célja, hogy a begyűjtött dokumentumok segítségével átverekedje magát azokon a feladványokon, amiket a kastély tartogat. A kiemelten fontos tárgyak, például kulcsok segítségével új helyekre nyer bejutást a játékos és így adódik lehetősége a történet tovább görgetésére. Az irányított karakter különböző fegyvereket vehet a kezébe, amik lőszerutánpótlása limitált. Mérlegelni kell a fegyverhasználati szituációkat, bizonyos esetekben érdemesebb az ellenfelek elől elfutni. Sérülés esetén az elsősegély spray nyújt segítséget, de a helyenként felvehető növények és azok kombinációja is javítja a karakter állapotát. A főszereplők limitált számú tárgyat vihetnek magukkal, Chris 6, Jill 8 hellyel rendelkezik. A felesleges tárgyakat a kastély több pontján elhelyezett ládákba helyezhetjük el. Amit beteszünk az egyik ládába, az a másikban is ott lesz. Menteni az írógépeknél lehet, de a játékosnak szüksége van ezen művelethez egy festékszalagra is, ami korlátozza a végtelen számú mentési lehetőséget. A történet folyamán több, különböző típusú ellenféllel találkozhat a játékos. A leggyakrabban a húsevő zombik bukkannak fel, de mellettük fertőzött kutyákkal, hollókkal és óriás pókokkal is meg kell megküzdeni. Egyedi ellenfelek a vadászok, a kimérák és egy biológiai fegyver, a Tyrant. Egy sor különleges gyilkosság történt Racoon City mellett, ahol az áldozatokon a kannibalizmus jeleit lehet felfedezni. Az ügy kivizsgálására egy különleges osztagot rendelnek ki. Ők a S.T.A.R.S, különleges taktikai és mentő csapat, angolul Special Tactics and Rescue Squad és két alakulattal rendelkeznek: Aplha és Bravo csapat. A Bravo csapatot küldik elsőként, de a kapcsolat megszakad velük, ezért a helyszínre siet az Aplha csapat is, hogy felderítsék a történteket. A játékos az Alpha csapatból választhat egy karaktert. Ez Chris Redfield vagy Jill Valentine lehet. Jill nagyobb tűzerővel rendelkezik és a zárnyitó készletével több titkos helyet tud felnyitni és azokból extra tárgyakat begyűjteni. Chris alacsonyabb tűzerővel bír, de jobban bírja a sebesüléseket. A játékban két támogató szereplő van, Barry Burton és Rebecca Chambers. Barry az Alpha csapat fegyver szakértője, aki Jillnek segít a fegyverkezésben. Rebecca a csapat orvos szakértője, Chris segítségére lesz a történet során. Albert Wesker a S.T.A.R.S kapitánya és az Alpha csapat vezére. Brad Vickers a csapat helikopter pilótája. További szsereplők keveset fordulnak elő a történet során. Joseph Frost, az Alpha csapat hatodik tagja, aki a játék kezdő videójában meghal. Enrico Marini, a Bravo csapat vezetője, hozzá kapcsolódik a játék egyik nagy csavarja. Richard Aiken egy rádiót ad a játékosnak, amivel Brad rádió adását lehet majd befogni. Kenneth Sullivan a Bravo csapat tagja, ő az Alpha csapat érkezésekor meghal. Forest Speyer hulláját egy erkélyen lehet majd megtalálni rengeteg holló társaságában.

A játék 1998 július 24-én kezdődik. Az Alpha csapat megtalálja a Bravo csapat helikopterét, de túlélők nincsenek a gép körül. Egy pisztolyt markoló levágott kézfejet fedeznek fel és további nyomok után kutatnak, amikor egy csapat vérengző kutya támad a csapatra. Joseph Frost rögtön az állatok áldozatává válik, Brad Vickers pedig bepánikol és egyedül menekül. A csapat menekülésre kényszerül, kis futás után egy kastélyban találnak menedékre. Azt hiszik egyedül vannak. A kutyák dühösen kaparják az ajtót, de nem jutnak be. A négyre fogyatkozott csapat, Albert Wesker, Chris Redfield, Jill Valentine és Barry Burton csapdába esik. Attól függően, hogy melyik karaktert választja a játékos, az egyik szereplő elhagyja a csapatot. Chris esetén Barry, Jill esetén Chris. Egy pisztolylövés hangja csendül fel, majd a játékos irányította karakter elindul a felfedezésére. Ezen a ponton kapjuk meg az irányítást és indulhat el a kastély felfedezése. Az első felfedezésként a Bravo csapat egyik tagját, Kenneth J. Sullivant találjuk holtan, amint egy zombi éppen lakmározik belőle. A helységek további felfedezésével lassan megtaláljuk a többi Bravo csapat tagot is. Richard Aiken méregtől haldoklik és utolsó tette egy rádió adóvevő átadása az irányított főszereplőnek. Forest Speyer egy erkélyen lesz meg, ahol a hullából lakmározó hollók megtámadják a játékost. Enrico Marini elmondja nekünk, hogy a csapat egyik tagja áruló, majd egy nem látható valaki lelövi őt. A kúrián átvezető út rejtvényekkel, csapdákkal és borzalmakkal van kikövezve. Az elszórt dokumentumok és napló töredékek arra utalnak, hogy az Umbrella Corporation, egy medikai multi cég egy titkos kutatócsoportja egy sor illegális kutatást végzett az épületben. A kutatás eredményei az épület környékén élő szörnyek, akik veszélyt jelentenek a kastélyban élő emberekre is a rendkívül fertőző T-vírusnak. A kastélyt bejárva, több alagút, átjáró és épület után a játékos egy titkos földalatti kutatóbázist fedez fel, ahol az Umbrella Corporation kísélteibe botlik, közte a Tyrantel. A laboratóriumban derül ki, hogy Wesker kettős ügynök és behálózta az Umbrella Corporation és megöli őt az egyik szörny. A másik játszahtó karaktert egy Wesker által bezárt cellába találjuk meg, aki segít az önmegsemmisítő rendszer aktiválásában. Chris, Jill és a segítő szereplő, Chris esetén Rebecca, Jill esetén Barry, a helikopter leszállóhoz tart, de szét kell válniuk a sok ellenfél miatt. A játékos folyamatosan tartja a kapcsolatot Braddel és a másik két menekülővel, de megtámadja őket a Tyrant, a T-vírussal alaposan fertőzött ember formájú szörny. Miután sikeresen legyőztük a Tyrantet, a menekülők elérik a helikoptert és a játék helyszíne megsemmisül. Az eredeti PlayStation változathoz képest történt pár változtatás a játék angol nyelvterületen kiadott változataiban. Az észak-amerikai és európai változatokban az intro filmet erősen megvágták. Kikerült a csonkolt holttest, a zombikutya lelövése és Joseph halála sem látható. Kivágták még Chris Redfield cigaretta meggyújtását is. A Japán kiadásban a játék végén Fucsigami Fumitaka énekel, ez minden más régióban kimaradt. Magából a játékból kihagyták az automata célzórendszert és csökkentették az írógépszallagok mennyiségét. A Capcom a 4 dimenziós ládákat is meg akarta szüntetni, az egyik ládába berakott tárgy nem vehető fel egy másikból, de végül elvetették az ötletet. A később megjelent GameCube újrakiadásban megtalálható egy rejtett nehézségi szint, a Real Survival, ahol a 4 dimenziós ládák között nincs kapcsolat. A Japán kiadás is angol nyelvű dialógusokat és japán feliratott kapott. Felvették a japán szinkront is, de végül nem használták.

The Prodigy

Sziasztok

Szerintem senki nem gondolná ezt rólam, de ez egy szintén kedvencnek számító együttesemről szóló cikk lesz. Aki nem szereti ezt a stílust, az ne olvassa el, a többieknek pedig jó szórakozást.

The Prodigy

A The Prodigy  egy elektronikus zenét játszó brit együttes, jelenlegi tagjai: Keith Flint ,frontember, énekes, Maxim Reality, énekes, MC és Liam Howlett, zeneszerző, billentyűs. A kilencvenes évek végén bekövetkező nagy elektronikus zenei forradalom egyik legnépszerűbb képviselőjének tekinthetőek, a Chemical Brothers, Fatboy Slim, Crystal Method, és számos egyéb formáció mellett. Nemcsak több mint 20 millió lemezt adtak el világszerte, ami az elektronikus zenei műfajban egyedülálló, hanem szakmai elismeréseket is arattak, így pl. Grammy-jelöléseket, az MTV Music Awards és a Rolling Stone magazin díjait, nem utolsósorban pedig kétszer a Brit Award-öt „a legjobb brit tánczenekar” kategóriában. Zenéjük számos stílus jegyeit viseli magán: rave, hardcore techno, a 90-es évek ipari zenéje, az alternatív rock, a big beat és később az énekben a punk elemek is megjelennek. A Music for the Jilted Generation lemezborítóján „The Prodigy”-ként szerepeltek, a The Fat of the Land idején „Prodigy” volt látható, majd az Always Outnumbered, Never Outgunned 2004-es borítóján megint ott a „The” előtag. Howlett erről azt nyilatkozta, hogy a nevük mindig is változatlanul The Prodigy volt, és a változtatás csakis azért történt, hogy a nevük jól elférjen a borítón. A történet a Braintree nevű kisvárosban született és kamaszkorában klasszikus zongorai tanulmányokat folytató Liam Howlett-tel kezdődött.

A gimnáziumi évek környékén Howlett elkezdett DJ-skedni, mint a Cut 2 Kill nevű hip-hop zenekar tagja. A nyolcvanas évek legvégén azonban egy veszekedés után elhagyta a formációt, és elkezdett saját zenéket írni, illetve egy magnóval mixelni, eleinte csak a saját szórakozására. Fiatal korában a break és a ska is hatással volt rá. A kilencvenes évek elejére a hip-hop/break láz lecsengett, elérkezett a techno és a rave korszaka. Howlett 17 évesen, 1989-ben vett először részt egy rave partin, majd elkezdett DJ-ként fellépni a braintreei The Barn klubban és különféle rádiókban. Az említett klubban találkozott Keith Flinttel, akivel korábban egy iskolába jártak Braintree-ben, és elkezdtek összejárni, valamint Flint egyik barátja, Leeroy Thornhill is csatlakozott hozzájuk. Flint és Thornhill egy éjjel belehallgattak Howlett pár demókazettájába, melyen a sok mix között egy B oldalon megbújt Howlett néhány saját dala is. Flint már kezdetben el volt ragadtatva Howlett zenéjétől, és javasolta, hogy adják elő élőben, ahol ő és Leeroy Thornhill táncolnának. Így ötlete nyomán megalakult a Prodigy. Howlett két olyan demókazettát készített, egy ötszámos és egy tizenhat, de a többszörös felvételek miatt csak tíz különböző dalt tartalmazó magnókazetta, részben egy Roland W-30 szintetizátoron, részben pedig felvevőmagnó segítségével az angliai Essex-ben 1990-ben, egyszóval két olyan demókazettát készített, melyet elküldött a rave anyagok kiadásával is foglalkozó neves XL Recordings lemezkiadónak.

Az XL embereinek tetszett az anyag, és egy évvel később kiadtak Howlettől egy négy dalt, What Evil Lurks, We Gonna Rock, Android, Everybody in the Place tartalmazó EP-t, a What Evil Lurks 12" változatát, 1991 februárjában. E fennmaradt demókazetták között szerepeltek olyan dalok, melyek később az Experience nagylemezen vagy az azt követő single-ken jelentek meg, az anyag egy kis része a már említett EP-n jelent meg, nagy részét azonban „hivatalosan” soha nem adták ki. Howlett a „The Prodigy” „csoda(gyerek)” néven szerepelt a promóciós anyagban, a nevet javarészt első szintetizátora, a Moog Prodigy után választotta, bár egyéb motivációi is voltak a névválasztással: „Amikor először gondoltam erre a névre, nyilvánvalóan nem egy négy emberből álló csapat járt a fejemben. A Prodigy első nyilvános fellépése a londoni Labyrinth Club-ban volt 1990-ben, körülbelül 250 fős hallgatóság előtt. Az ezután gyakorivá váló élő show kedvéért a kezdetben egyszemélyes zeneszerzői vállalkozás, ahogy azt Flint javasolta, két táncossal egészült ki tehát: Howlett mellett Keith Flint és Leeroy Thornhill állt színpadra. Később a csapat tagja lett egy Maxim Reality nevű MC, valamint egy Sharky nevű, rövid ideig a csapatban lévő női táncos. A Prodigy-t nemcsak nehezen lehet besorolni egy adott műfajba, mivel az évek alatt jelentős változáson ment keresztül a zenéjük, minden nagylemezük más; de Howlett és a többi tag is meglehetősen elutasítóan reagál a divatos kategóriákra.

„A Prodigy zenéje Prodigy-fajta zene, és kész”. A kezdeti pszichedelikus rave korszaktól, a No Good ipari döngölésén át, a rock-beütéssel rendelkező Their Law-n át a punkos számokig, mint a Fuel My Fire, egészen az Invaders Must Die c. album reagge-techos dalaiig, ez a Prodigy folyamatosan fejlődött, és meglepő dolgokat hozott. Elektronikus zenét játszó rockzenekarként lehet leginkább jellemezni, más szóval legkényelmesebben az „eletronica” nevű műfajba gyömöszölhető. Zenéjüket számos videojátékban, tévéműsorban és mozifilmhez felhasználták. A Need For Speed: Most Wanted játékban a You'll Be Under My Wheels hallható, amit a 1-es BMW kampányához is használtak, sőt a Fast and the Furious: Tokyo Drift végén is ez szól. A Voodoo People a Playstation2-es videojátékban, a Juiced 2-ben szól. A The Fat of the Land albumról a Firestarter a Wipeout 2007 játékban, a Mindfields a Mátrixban, a Funky Shit az Event Horizon végén a stáblista alatt hallható. A Voodoo People és a One Love a Hackers, Wasabi és Dobermann c. filmekben szól. 2006-ban a Spitfire a szólt CSI: Las Vegas egyik részében és az Xbox360-as szimulátorban, a Forza Motorsport 2-ben, továbbá a Wax és a The Unborn című filmekben. A Breathe a FLIP gördeszkás cég "Sorry" című videójában, és a profi pankrátor Al Snow bevonuló zenéjeként volt hallható. A Horrorra akadva 2 és a Charlie Angyalai első része alatt a Smack my bitch up szólt, a második részben a Breathe és a Firestarter. A 2007-es Smokin' Aces-ben és a Need for Speed: Undercover című játék bemutatkozó videójában a First Warning szerepelt, és a japán animefilm, a Vexille a legújabb Prodigy számot, a The shadow-t használta. 2008-ban a Death Race 2000 kultfilm feldolgozásában a Hot Ride szólt. 2010-es Kick Ass című filmben a 2009-es Stand Up és az Omen című számuk szerepel. A Need for Speed Most Wanted E3-on bemutatott elözetesében a Firestarter hallható.